Kult Prieger Zsolt 2016. november. 11. 20:00

"Mindenki testvér ennyi idő után" – interjú Beck Zoltánnal

Elgondolásunk a világról pedig világos, miközben az ostobaság, az agresszió, a türelmetlenség arat az egész nyugati civilizációban. Mi inkább hiszünk a törődésben, a dialógusban, odafigyelésben – mondja Beck Zoltán, a 30Y zenekar énekes-gitárosa, és bele is hallgathat a hvg.hu-n a vadonatúj albumba.

hvg.hu: Ez talán a legszemélyesebb 30Y-album, felmerül a kérdés, hogy a "saját hangot" mióta birtoklod?

Beck Zoltán: Saját hang valahogy akkor van, ha nem arra törekszel, hogy legyen. Paradoxon ez némileg, de nem nagyon foglalkozom a kisajátítással, birtokba vétellel – bármiről is legyen szó. Azt tapasztalom, hogy "saját hangot" a dalok hoznak létre, és nekem elég csak a dalokra figyelnem.

hvg.hu: Amikor elkezdtétek nagyon régen, és találkoztunk, mondtam is neked, hogy nekem a pécsi szál egyik leágazása vagytok, amit az őszinteséged tud csúcsra járatni, ma meg néhány szöveged annyira tiéd, mint egy-egy Bereményi- vagy Lovasi-sor. Elvehetetlennek tűnnek, olyan "beckzolisak".

B. Z.: A pécsiségben nem nagyon hiszek – már abban az értelemben, hogy valami organikus, sőt misztikus kapcsolat volna itt. Ha totálisan egyszerűsítenék, azt mondanám, hogy az ember nem ír jobb dalokat csak attól, hogy kivesz egy lakást az Uránban. Az viszont kétségtelen csoda – persze tudom, hogy valami kultuszteremtő akarat munkál ilyenkor mégis –, hogy az Olimpia alagsorában próbáltunk sokáig, fölöttünk az "Olimpia bárja", amit a Géza bá' írt meg a hetvenes évek végén. Szóval ilyeneknek jó örülni. A pécsi szál számomra egyáltalán nem a lokalitásában, hanem a beszédmódjában – bár így nem egészen pontos – fogható meg. Az a fajta személyesség, reflexivitás, kétely, ami a Kispál-életmű java, állati fontos, szeretem, hogy volt.

30Y

hvg.hu: A popköltészetbe miképp injekciózható a politika? Csak azért kérdezem, mert a 30Y-os korszellem, ha akarom, akkor szürreália és szocio-líra, de másoknak azért lehetne akár a kádári attitűdökkel rendelkező Orbán-rezsim zenéje, a kiábrándultság kontextusa is. Mit gondolsz erről?

B. Z.: Ez kérdés is, meg állítás is. Én nem látom a dalainknak ezt az átpolitizáltságát – kifejezetten nem. Mert minden dalnak persze van egy ideje, a létezésének van egy kontextusa, valósága, amelyben megszólal. De ettől nem lesz feltétlenül viszonyban azzal a narratívával, amely magát érvényesnek feltételezi. Ha van a daloknak társadalmi szempontból érvényes közlése, akkor az éppen az, hogy a kizárólagosságra törő narratívát tagadja.

hvg.hu: De például a kvótaügyben aktuálpolitikusan is megszólaltatok. Mennyire kell a közügyekkel foglalkoznia egy egyre kevésbé érdeklődő közönséghez szóló zenésznek?

B. Z.: A társadalmi aktivitás – személyesen és a zenekar mint emberek közössége számára – szerintem evidencia. Sokféle módon és formában veszünk részt számos ügyben. Elgondolásunk a világról pedig világos, miközben az ostobaság, az agresszió, a türelmetlenség arat az egész nyugati civilizációban. Mi inkább hiszünk a törődésben, a dialógusban, odafigyelésben.

hvg.hu: Mit tudtok adni a testvéreddel egymásnak művészileg? Annyira elválaszthatatlannak tűntök, sőt az új albumon Zaza már dalt is ír, és énekel. Egyre jobb tesók vagytok vagy egyre több mondandótok van egymásnak?

B. Z.: A Bezzeg a Kurva Beckek lemez nagyon erős egymásra találás volt néhány évvel ezelőtt abban az értelemben, hogy az egymással való folyamatos munka ott vált plasztikussá. Szóval ha az ember együtt zenél a tesójával – és azért ebben neked is van jelentős tapasztalatod –, de úgy, hogy abban a zenekarban mások is vannak, akkor a közösségi viszonyrendszerben folyton jelen lévő evidencia ez a tesóság. Annyi mondjuk, hogy egymás mellett ülünk a buszban, közös a szobánk a szálláshelyeken, apróságok, na. De egyébként semmi különös, például a dalszerzésben, hangszerelésen Zaza sokkal többet dolgozott Ádival.

30Y

hvg.hu: Akkor tesók ők is.

B. Z.: A ritmusok tekintetében mindenképpen, Papával meg a három ajkai is tesó, mindenki testvér ennyi idő után, tényleg. De persze a Zazával közös ügyekre visszatérve: a Beckek egy folyamatos, közös próbafolyamat eredménye volt, szerintem ezzel nyitottunk ajtót a 30Y újabb történetére, alkotói metódusára, zenei gondolkodásmódjára.

hvg.hu: Az új lemez tényleg ezt a közösségi alkotást sugallja, az én és a te személyes névmásainak helyét érzésem szerint a "mi" vette át.

B. Z.: Alighanem erről van szó. Az a fajta folyamat, amelyben az új dalok alakulása történt, sokkal több időt hagyott nekünk. Persze nem magunkra, vagy hogy mondjam, a magunkra figyelésre, hanem arra, hogy a dalokra figyeljünk. Arra, hogy mit is akar tőlünk a dal, milyennek akarja magát, és azt mi képesek vagyunk-e megcsinálni. A dalok pedig életvilágokba beszélnek bele, történeteket mesélnek, valahogy szeretek történeteket mesélni. A történeteknek meg az a sajátja, hogy azt csak akkor lehet elhinni, csak akkor lehet beleköltözni, ha azt a történetnek megfelelően meséled el.

hvg.hu: Ez meg immáron közös történés nálatok.

B. Z.: Igen, a mesélés a 30Y dolga, nem egy emberé, szóval a lábdob vagy a tremolo ugyanazt a történetet meséli, amit a dalszöveg vagy az aktuális főszólam, és ezek mondják el azt is, na, de ez már ilyen meta-izé, szóval, hogy végtére is mi a fene az, amit 30Y-nak nevezünk. Pont azért, mert egy zenekarnak a magára vonatkozó állítása az a dalok sora, minden más csak ezután van.

hvg.hu: Ahogy a zenekart is egységesebbnek érzem, az új album zeneileg is markánsan más, mint a korábbiak, nekem néha még a Beach Boys szentimentális hangszerelése is beugrik, és a korábbiaktól eltérően nagyon előtérbe került a zongora, így talán meghittebb, játékosabb és szeretettel telibb alkotás lett, mint a régiek.

B. Z.: Ez a legjobb 30Y-lemez. Nem valami nagyképűség vagy arrogancia mondatja ezt velem, ne értsd félre, egyszerűen van bennem egyfajta bizonyosság, közvetlenül egy lemez elkészítése után még sosem ismertem ilyen mélyen a rajta lévő dalokat.

A soron következő lemezbemutató koncert november 12-én lesz Budapesten, az Akváriumban.

hvg360 Nemes Nikolett 2024. november. 29. 12:00

„Ezeket nyilvános kivégzésnek neveztük egymás között” – így kergeti felmondásba a dolgozókat egy toxikus munkahely Magyarországon

Hogyan működik, mi mindent tesz egy bántalmazó felettes, és mit okoz ezzel a beosztottjainak? Miért volna fontos külön kezelni a vezetői és a szakmai kompetenciákat, és miként lehet maga a rendszer is bántalmazó, amelyben a szereplők töltik a mindennapjaikat? Edinger Katalin nyolc évig dolgozott egy kiadónál, ahonnan beszámolója szerint azért távozott – többedmagával együtt –, mert a főnöke súlyosan toxikus légkört teremtett. Erről is beszélgettünk vele.