Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Az 1956. októberi lengyel események döntő hatást gyakoroltak a magyar forradalomra is. Nem véletlen, hogy a budapesti események többek között a lengyel tábornok, Bem szobránál kezdődtek október 23-án. Pár nappal előtte Moszkva katonai nyomást gyakorolt Varsóra, és a szovjet vezetés négy tagja érkezett a lengyel fővárosba.
„Hruscsov, Mikojan, Kaganovics, Molotov Varsóba érkezett” – írta 1956. október 20-án a Magyar Nemzet a címoldalán. E sorok írója nem emlékszik olyan esetre, hogy a szovjet vezetés négy ilyen magas rangú vezetője – mind a négyen a kollektív csúcsvezetés, a kommunista párt (SZKP) Prezídiumának tagjai voltak ekkor – bárhová is ebben az összetételben „ellátogatott” volna.
A szovjet vezetők ekkoriban alighanem azért utaztak váratlanul és egyszerre, mert Lengyelországban súlyos politikai válság kezdett kibontakozni. Másrészt azért is repültek együtt, mert egymásban sem bíztak: féltek, hogy aki otthon marad, az megpuccsolhatja a többieket. (Aki ekkor Moszkvában maradt, az 1955-ben leváltott miniszterelnök, Malenkov tényleg szervezkedni is kezdett később: ő lesz annak a „pártellenes csoportnak” a vezetője, amelyik megpróbálja majd 1957-ben leváltani Hruscsovot.)
Nem akartak Berija sorsára jutni?
Hruscsovot óvatosságra inthette az is, hogy amikor Berija, vagyis Sztálin egykori titkosszolgálati vezetője az NDK-ban 1953-ban igyekezett reformokat előkészíteni, felkelés tört ki Kelet-Berlinben – és a többiek ezt, illetve külföldi útját kihasználva fogtak ellene össze. Ráadásul azt az összeesküvést 1953-ban éppen Hruscsov kezdeményezte Malenkovval együtt Berija ellen. Beriját a pártvezetés ülésén tartóztatták le Zsukov marsall katonái, majd később, egy furcsa per után kivégezték.
A ravasz Hruscsov tehát egy ideig egymás ellen játszotta ki Sztálin tömeggyilkos utódait – ő maga pedig a desztalinizáció, a Sztálinnal való leszámolás élharcosának tüntette fel magát. Pedig az ukrajnai és moszkvai leszámolásokért Sztálin, Berija, Malenkov és Kaganovics mellett ő is felelős volt – ezt ma már orosz és ukrán történészek (Vlagyimir Naumov, Jurij Sapoval) kutatásaiból tudjuk.
Mikojan az ötvenes években szintén a hruscsovi desztalinizáció híve volt, az ő aláírása azonban a lengyel tisztek katyni lemészárlására vonatkozó dokumentumon szerepel, Molotovéval együtt.
A négy tömeggyilkos beállít Varsóba
Ez a négy tömeggyilkos, Hruscsov, Mikojan, Molotov és Kaganovics (Sztálin idején őt csak „vaskezű Lázárként” emlegették az ukrán éhínség, a holodomor után) azért állított be Varsóba október 19-én, hogy megvitassa a lengyelekkel az ottani kommunista párt (LEMP, Lengyel Egyesült Munkáspárt) élén történő változásokat. A lapok nem számoltak be arról, hogy a lengyel pártvezetés már október 13-án eldöntötte, hogy Wladyslaw Gomulka kerül majd a LEMP élére, vagyis a „nemzeti kommunista” irányzat, a helyi sajátosságokat a politikában érvényesíteni próbáló vonal erősödött meg Varsóban.
Gomulka korábban már volt a lengyel párt vezetője, de aztán letartóztatták, és csak 1954-ben szabadult börtönéből. Személye annyiban Nagy Imrééhez hasonlítható egy rövid ideig, hogy mindketten a nemzeti sajátosságokat tartották fontosnak a „szocializmus építésekor”, de pályafutásuk végül szöges ellentéte lett egymásénak: a lengyel 56 nyomán hatalomra került Gomulka végül leállította a reformokat, és 1970-ben belebukott saját konzervatív fordulatába, a gdanski mészárlásba. Nagy Imre viszont az 56-os forradalom mártírja lett.
Három irányzat a lengyel pártban
Visszatérve 1956 októberére, a lengyel kommunista párt vezetése ekkor három frakcióra oszlott: a konzervatívokra, a megújulást akarókra és a centristákra. Hruscsov 1956-ban már járt Varsóban. Márciusban a sztálinista Bierut pártvezér halála után a centrista Ochabot tette meg a LEMP vezetőjének (Bierut hívei ekkor már kiszorulóban voltak a lengyel vezetésből, így a velük rokonszenvező konzervatívok pozíciói folyamatosan gyengültek).
Hruscsovnak és szovjet vezetőtársainak azonban nem tetszett, hogy a radikálisabb Gomulka kerül hatalomra Varsóban, ezért utaztak októberben újra oda. A LEMP is félt, ezt mutatta, hogy a lapok nem írták meg a párt döntését – a Magyar Nemzet például csak október 23-án tudott beszámolni Gomulka megválasztásáról, tehát tíz nappal a tényleges esemény után.
Végül a szovjetek jóváhagyták Gomulka kinevezését, mert Lengyelország biztosította Moszkvát, hogy tartja magát fő vonalakban a szovjet elvárásokhoz. Ráadásul a lengyelek meggyőzték Hruscsovot arról, hogy a reformkövetelések „leszerelésére” Gomulka kinevezése a legjobb megoldás.
A lengyel események „pozitív” kimeneteléről Budapesten csak október 22-én a Szabad Népből értesülhettek, addigra viszont a lengyelekkel szolidáris diákok már megszervezték a Varsót támogató tüntetést, amely a forradalomba torkollik majd. (A Magyar Nemzet október 20-án még csak annyit írt, hogy a „Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának VIII. teljes ülése pénteken reggel kezdte meg tanácskozását. (…) elhatározták, hogy Wladislaw Gomulkát (…) kooptálják a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságába”.)
A magyar vezetők még mindig Jugoszláviában utazgattak
A moszkvai vezetés ezekben a napokban Lengyelországra koncentrált, így nem is érzékelték, milyen veszélyes folyamatok zajlanak Budapesten. De mit csinált ekkor a magyar vezetés? Mint ahogy már korábbi Mementó-epizódjainkban is írtuk, Gerő Ernő a párt első embere, Hegedüs András (Gerő bizalmasa) miniszterelnök és Kádár János a politikai csúcsvezetés „feltörekvő” tagja még mindig Jugoszláviában utazgattak. A Magyar Nemzet október 20-ai tudósítása szerint Zágrábban voltak előző nap, ahol a Május 1. szerszámgépgyár munkástanácsának ülésén vettek részt (többek között).
Gerő ezután kijelentette: „a gyárban kapott tájékoztatások lehetővé tették a küldöttség tagjai számára, hogy tisztán lássanak sok olyan kérdésben, amelyek eddig nem voltak teljesen világosak”. Gerő ekkor még nem tudhatta, hogy Magyarországon is egyre feszültebb a hangulat, a jugoszláv munkástanácsokról szóló hírek pedig a magyar munkások körében egészen más visszhangra találnak majd néhány nap múlva, amikor ők is hasonló nevű, de sokkal radikálisabb munkásszervezeteket alakítanak majd.
Itthon az oktatási miniszter engedett a diákoknak
Minthogy a legfelsőbb magyar párt- és állami vezetés Jugoszláviában időzött, itthon az oktatási miniszter, Kónya Albert reagált a feszültség fokozódására, az egyre radikálisabb diákkövetelésekre. Kónya rendkívüli értekezletre hívta össze az egyetemek rektorait és a főiskolák igazgatóit október 19-én a minisztériumba. Itt a tárca vezetője bejelentette: megszüntetik az általános iskolákban „az eddigi vizsgarendszert” és az úgynevezett „kisérettségik” rendszerét. A középiskolákban a – a harmadik osztályos kémia és földrajz vizsga kivételével – ugyancsak megszűnnek a vizsgák. „Az érettségi egyelőre megmarad, de rendszerét még ebben a tanévben megvizsgálják és valószínűleg megváltoztatják” – írta a tájékoztatóról a Magyar Nemzet.
A lap szerint „igen örvendetes intézkedést hozott a minisztérium a nyelvoktatás kérdésében. Egy idegen élő nyelv tanulása kötelező, amelyet a diák maga választhat meg. A vizsgakövetelmény: szakszöveg fordítása szótárral. Fakultatívvá teszik a testnevelési oktatást is.” Mindez természetesen a kötelező orosz oktatás megszüntetését jelentette. Kónya ezzel akart eleget tenni a diákok kívánságainak, illetve azzal, hogy az ideológiai tárgyak óraszámának csökkentését is megígérte, illetve részlegesen el is rendelte.
Bejelentik a magyar atomerőmű tervezését
Közben a magyar Országos Tervhivatal elnöke, Berei Andor bejelentette, hogy „folyik az 1957. évi tervek előkészítése”. Ezek alapján „az életszínvonal emelkedése 7 százalékos lesz, biztosítani kell a folyamatos anyag- és energiaellátást és sokkal nagyobb tartalékot kell biztosítani, hogy a zökkenőket megelőzzük”.
Berei azonban egy fontos bejelentést is tett: „a magyar atomerőmű tervei kidolgozás alatt vannak és egy-két éven belül meg lehet kezdeni az építését. A harmadik ötéves tervben a magyar atomerőmű nagyon komoly kapacitással segíti majd az ország energia-ellátását”. Berei terve nem valósult meg, a magyar atomerőmű csak jóval később épült meg, de az talán nem véletlen, hogy a magyar vezetés szovjetekhez egyik leginkább hű tagja jelentette be a projektet. Bár a Magyar Nemzet akkori cikkében nem említették, de az erőmű technológiája nyilvánvalóan csak orosz lehetett.
A szerző az OSZK-1956-os Intézet munkatársa.
