Kult hvg.hu 2016. október. 06. 16:52

Film készülhet a Green Day népszerű albumából

Az American Idiot adaptációja az HBO-ra érkezhet. Musical már készült a zenekar 2004-es lemezéből.

A zenekar – melynek pénteken jelenik meg Revolution Radio című új nagylemeze – 2004-ben jelentette meg a grandiózus, közéleti-politikai érzékenységű albumot, melyből azóta Broadway-musical is készült, melyet Londonban is bemutattak. Ezzel a lemezzel igazolt át a Green Day végképp a stadionrock-ligába.

Arról, hogy a történetből film készüljön, gyakorlatilag az album megjelenése óta szó van. 2011-ben olyan hírek röppentek el, hogy Tom Hanks szeretné producerként gondozni a projektet, 2013-ban megerősítették, hogy lesz American Idiot-film, a forgatókönyv pedig egy évvel később készült el.

Most a zenekar frontembere, Billie Joe Armstrong jelentette be, hogy az HBO áll a projekt mögé, és – ahogy a Broadway-n is – ő maga játssza majd a történet kulcskaraktere, St. Jimmy szerepét, továbbá, hogy újragondolják a már kész forgatókönyvet. Azt ugyanakkor nem tudta még elmondani, hogy a film forgatása mikor kezdődik el.

Lelkeseknek és rajongóknak itt a teljes album:

Itt pedig részlet a Broadway-musicalből:

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.