Kult hvg.hu 2016. szeptember. 28. 11:07

Leonardo DiCaprio felveszi a harcot a globális felmelegedéssel – előzetes

Az Oscar-díjas színész egy dokumentumfilmnek szentelte az idei évet, a Before the Flood című alkotásban öt kontinenst bejárva próbál utánajárni, meg tudjuk-e előzni a katasztrófát.

Tényleg nem a levegőbe beszélt DiCaprio, amikor Oscar-köszönőbeszédében azt mondta, harcolni kell a klímaváltozás ellen. Még ha később magára is haragította a zöldeket a magángéppel repkedésével, közben bejárt öt kontinenst (és az Északi-sarkot is meglátogatta), hogy utánajárjon, mit lehet tenni a katasztrófa megelőzéséért.

A végeredmény, a Before the Flood című dokumentumfilm hamarosan a Fehér Ház udvarában, Obama házifesztiválján debütál, de október 21-én az amerikai mozik is bemutatják, 30-án pedig a National Geographic Channel is levetíti.

A filmben Obamától az Ban Ki Munon keresztül Elon Muskig rengeteg befolyásos ember feltűnik, a rendező pedig az a Fisher Stevens volt, aki Az öböl című doksival nyert korábban Oscar-díjat. DiCaprio producerként is beszállt, ahogy Martin Scorsese is, a zenét pedig a David Fincher legutóbbi filmjeiből (Social Network, A tetovált lány, Holtodiglan) is ismert páros, Trent Reznor és Atticus Ross szolgáltatja.

Leonardo DiCaprio végre Oscart nyert, és a klímaváltozásnak ajánlja

A visszatérő főszereplőjének köszönőbeszéde tele volt politikai és társadalmi üzenettel, és még a Facebookon is rátett egy lapáttal.

Kultúra – frissen, első kézből. Kövesse a HVG Kult Facebook-oldalát!

hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.