RTL Spike néven új szórakoztató csatornát indít a Viacom és az RTL Magyarország.
A hazai tévés piacon eddig ismeretlen formában indít el egy nemzetközileg már bejáratott új csatornát idén decemberben a Viacom – közölte a cég.
A Spike minél sikeresebb hazai elindításáért a Viacom az RTL Magyarországgal fog össze, így az új adó neve RTL Spike lesz.
A csatornán hazánkban még nem látott nemzetközi sorozatok és a helyi piacra gyártott, hazai fejlesztésű tartalmak egyaránt láthatók lesznek.
A programstruktúra kialakítását és a műsorok beszerzését a tulajdonos Viacom látja el, míg az RTL Magyarország a márkaépítési és műsorgyártási tapasztalatait, illetve a csatorna kereskedelmi értékesítését adja a projekthez.
„A fiatal felnőtteknek szóló Spike az Egyesült Államokban már az egyik legsikeresebb kábelcsatorna, de Európában még az elején tart a bevezetése. Örülünk, hogy Magyarország is az elsők között lehet, ahol látható lesz ez a hiánypótló szórakoztató csatorna – mondta Bartosz Witak, a Viacom International Media Networks közép-kelet-európai és izraeli alelnök-ügyvezető igazgatója.
„Az utóbbi időben már látható egy szorosabb és jól működő együttműködés a két cégcsoport között, ezt emeljük most egy újabb szintre azzal, hogy engedélyt adunk az egyik márkanevünk használatára, így egy olyan megállapodásról beszélhetünk, ami kiaknázza a két cég közötti szinergiákat” – tette hozzá Vidus Gabriella, az RTL Magyarország vezérigazgatója.