Kult MTI 2016. szeptember. 06. 14:56

Berlusconiról készít filmet Sorrentino

A volt miniszterelnök ezúttal nem szponzorálja a rendezőt.

A korábbi olasz kormányfőről és médiamogulról, Silvio Berlusconiról szóló filmen dolgozik Paolo Sorrentino – írja a Hollywood Reporter.

Az olasz rendező The Young Pope (Az ifjú pápa) című televíziós minisorozatának első két részét a napokban mutatták be a versenyen kívüli programban a 73. velencei filmfesztiválon. A fiktív, konzervatív egyházfőről szóló széria főszerepét Jude Law alakította.

Az elfoglalt rendező azonban már Loro (Ők) című következő produkcióján dolgozik: játékfilmet ír a korábbi olasz miniszterelnökről, Silvio Berlusconiról.

Paolo Sorrentino (jobbról a harmadik) az Ifjúság premierjén
AFP

Sorrentinót korábban is foglalkoztatták a politikusok: Il divo - A megfoghatatlan című filmje Giulio Andreotti portréját rajzolta meg. A számos olasz kormányt vezető olasz kereszténydemokrata politikusról szóló alkotást a cannes-i filmfesztiválon a zsűri díjával ismerték el és Oscar-díjra is jelölték egy technikai kategóriában.

A nyolcvanadik évéhez közeledő Berlusconi, aki a közelmúltban szívrohamból lábadozott, az utóbbi időben csöndben visszahúzódott a nyilvánosság reflektorfényéből, eladta médiabirodalma egyes részeit és megvált az AC Milan futballcsapattól is. Pártja, a Forza Italia erősen küzd, hogy meghatározó politikai tényező maradhasson Olaszországban.

Sorrentino több filmjének - köztük A nagy szépség című Oscar-díjas alkotásának - társfinanszírozója volt Berlusconi Medusa nevű vállalata, de a sajtóhírek szerint a Loro a cég közreműködése nélkül készül majd. A film bemutatását 2017-re tervezi a rendező.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.