Kult hvg.hu 2016. augusztus. 17. 12:56

A fél világ itt volt a Szigeten

Több telt házas nappal és majd’ félmilliós látogatószámmal zárt a 24. fesztivál. A világ 102 országából jöttek látogatók, legtöbben Hollandiából, Angliából és Franciaországból.

Csúcsot hozott a Sziget, összesen 496 ezer látogatót számlált az idén, a szervezők várakozásait is felülmúlva. Telt házas napokból is több volt: Rihanna, a Muse és SIA is teletöltötte a Szigetet.

„Egyre kiegyenlítettebb a közönséglétszám a fesztiválnapokon. Míg korábban a hétvégén, vagy egy-egy nagyobb világsztár napján ugrott meg a tömeg, és nagy volt az ingadozás a napok között, addig – talán a beköltözőnap kivételével – ma már nagyjából folyamatosan egyenletes a látogatói létszám” – emelte ki Gerendai Károly főszervező.

„Úgy tűnik” – fogalmazott, „hogy nem az extrém drága sztároktól függ, hogy sokan érkezzenek és jól érezzék magukat a Szigeten, sőt Rihanna még csalódást is jelentett, míg a Muse, SIA, Manu Chao és akár a többi fellépő is kitűnő koncertekkel szórakoztatta a népes közönséget” – tette hozzá. A főszervező szerint csúcsra járatták a Szigetet, innen már nem a számszerű növekedés lesz jellemző, hanem azok a „finomhangolások”, melyek miatt még jobban, komfortosabban érzi itt magát a látogató.

Mónus Márton

Eljött a „fél világ” a Szigetre, a Föld mintegy 200 országából, 102-ből érkezett vendég idén az ország első számú turisztikai attrakciójára. Nigériától Vietnamig, Katartól Gibraltárig, a Marshall-szigetektől Libanonig, Kínától az Elefántcsontpartig számos ország lakója élt együtt békességben, szeretetben az ideiglenes Fesztiválköztársaság egy hete alatt.

Az elővételes jegyek azt mutatják, hogy a holland (20 %), az angol (18 %) és a francia (13 %) fiatalok voltak legtöbben, de sokan jöttek Olaszországból és Németországból is.

Jól vizsgázott a Szigeten a check-in rendszer is, nem csak az általános biztonság megteremtése terén, de a rendszer visszatartó erejének következtében lényegesen, több mint felére csökkent a kisebb bűncselekmények, sátorfosztogatások, lopások száma is.

Rendbontásról, nagyobb balesetről idén sem jött jelentés, pedig majd’ egy székesfehérvárnyi tömeg gyűlt össze nap mint nap a Szigeten, ami idén is a béke és szeretet szigete volt, ahogy eddig is, közel negyed évszázada... folyamatosan.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.