Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Eötvös Péter és Esterházy Péter közös oratóriumának premierjét utóbbi már nem élhette meg – július 30-án a Salzburgi Ünnepi Játékokon mutatkozik be a Halleluja című darab. Esterházy egy Google-keresés után találta meg prófétáját, akit főszereplőnek tett meg, de a zeneszerző szerint maga az író is próféta volt: már 2010-ben arról írt, hogy kerítéseket építünk magunk köré. Eötvös Péterrel beszélgettünk.
Halleluja – oratorium balbulum. A Salzburgi Ünnepi Játékok július 30-i premierjét Esterházy Péter emlékének ajánlja. Ekkor mutatják be ugyanis Eötvös Péter-Esterházy Péter első, és egyben – fájdalmas a bizonyosság – utolsó közös oratóriumát. A magyar közönség a művet a november 23- i bécsi bemutató után november 24-én a Művészetek Palotájában láthatja. A “dadogós oratóriumról” a világhírű zeneszerzőt, Eötvös Pétert kérdeztük.
hvg.hu: Hogyan jött létre a közös oratóium?
Eötvös Péter: A Bécsi Filharmonikusok kértek fel még 2008-ban, amikor Salzburgban vezényeltem egy Bartók-estet velük, hogy komponáljak egy oratóriumot. Ezen nagyon csodálkoztam, mert operákat már írtam, de oratóriumot még nem. Az én egyetlen kérésem az volt, hogy Esterházy Péter legyen a szövegíró, aki egyébként szintén nem írt még oratóriumot. A bécsiek ismerték Pétert és nagyon örültek az ötletnek.
hvg.hu: Esterházy találta ki a témát?
E.P.: Részben. Elindultunk azon a vonalon, hogy mit lehet csinálni egy oratóriumban manapság. A feleségem azt mondta, hogy szerinte egy próféta lehetne benne, mert az örökidejű. Péternek tetszett az ötlet. Megnézte a Google-t és talált egy olyan prófétát, aki 1100 évvel ezelőtt élt, ő Notker balbulus, azaz Notker, a dadogó. Egy híres Sankt Gallen-i szerzetes volt, irodalmi gyűjteményeket csinált és zenével is foglalkozott. A dadogása miatt nagyon híres maradt, a zenészek és a dadogók szentjeként tisztelték, 1513-ban boldoggá avatták.
Az oratóriumnak kötött formája van: mindig egy mesélőből, egy recitálóból áll, ez a mi esetünkben egy beszélő narrátor, tehát nem egy éneklő tenor, mint a régi oratóriumokban, van a prófétánk, és Péter beletett egy angyalt, aki nem az égben van, hanem lejött a földre és nagyon élvezi a földi életet: iszik, dohányzik, csúnyán beszél, és mindenféle dolgot elkövet, amit a mennyországban nem volt neki szabad. Nagyon mulatságos, nagyon kedves, viszont ő teszi fel azokat a naiv kérdéseket, amikre a prófétának válaszolnia kell. Párbeszédükből egy korkép, németül Zeitbild keveredik ki. Ez az oratórium magáról az oratóriumról is szól, hogy mi az oratórium manapság.
hvg.hu: És mi az oratórium manapság?
E.P.: Ez a próféta szövegeiből derül ki leginkább, amelyekben közli velünk, hogy ma már nem lehet semmit előre megmondani, nincsen jövőkép, minden kiszámíthatatlan. Sok esetben Esterházy megmutatja a dolgokat a fonákjáról is. Azt mondja például, hogy kerítéseket építünk, meg a kerítések köré is kerítéseket építünk. És ezek nemcsak arra szolgálnak, hogy kívülről ne jöhessen be senki... És akkor itt három pont van, tehát mi is be vagyunk zárva. De írta mindezt 2010-ben. Akkor ez a probléma nem volt éppen aktuális, de mára az lett. És ezen az alapon Pétert lehet prófétának tekinteni: sajnos teljesen bejött az akkor még csak érlelődő aktualitás. A szövegben beszél kimondottan 2016-ról, de miután ez egy korkép, azt is kipontoztuk. Vagyis, ha 2017-ben lesz az előadás, akkor 2017-et fognak mondani, és így tovább, tehát a mű megpróbál egy mindenkori aktualitás felé irányulni.
hvg.hu: Notker balbulus, azaz dadogós Notker az oratórium prófétája. Ha dadog valaki, akkor nem tudja rögtön kimondani azt, amit szeretne, tehát van egy időfázis-eltolódás. Van ennek dramaturgiai jelentősége?
E.P.: Ennek két szempontból van jelentősége. A dadogás alapvetően komikus, mert ez az első reakciónk, hogy nevetünk mindaddig, míg meg nem ismerjük azt a személyt, akiről szó van. Esterházy egy másik oldalról közelít: azt mondja, hogy aki dadog, annak annyira fontos az, amit mondani akar, hogy mindenképp ki akarja mondani.
hvg.hu: És ki tudja mindig időben mondani?
E.P.: Pont időben nem. Tehát előfordul olyasmi, hogy megidézi a 2001-es szeptember 11-i terrortámadást. Abban van egy olyan jelenet, amiben egy kereskedő megérkezik egy hotelbe, fölveszi az ingét, készül egy előadásra, közben nézi a tv-t, látja a World Trade Centert, jön egy repülő, mondja: áh, már megint valami film és elzárja a tv-t, úgyhogy pont azt a pillanatot nem látja, amikor a gép becsapódik a World Trade Centerbe. De közben elmeséli nekünk, hogy éppen azon a repülőn utazik a felesége. Ilyen és ehhez hasonló történetekből áll a szöveg. Megjelent az Alföld című folyóiratban még 2011-ben.
hvg.hu: Tehát a szöveg előbb megszületett, és arra írta Ön a zenét?
E.P.: Igen, mert én csak akkor tudok elkezdeni zenélni, ha tudom, hogy mire zenélek. A teljes szövegből én választottam ki azt a részt, ami alkalmas volt arra, hogy zenévé váljon. Az eredeti szöveg 40 oldalas volt – sokkal több jelenettel, kommentárral, jellegzetesen esterházys írásmódban –, ezt húztuk meg 12-re. Kb. 3 évig csiszolgattuk. Az említett szereplők mellett itt a kórusnak is nagyon fontos a szerepe. Ők a népet képviselik, és hozsannáznak és hallelujáznak ugyan, és dicsérik a napot meg az istent, de egyszercsak ezt mind kikérik maguknak, hogy tudnak ők mást is: gondolkozni. Amikor énekelnek, akkor énekelnek, amikor nem énekelnek, akkor nem szeretnének csak szakszervezeti tagok lenni.
hvg.hu: Mennyire tud konkrét és aktuális lenni a kórus? Reflektál-e akár a konkrét politikai helyzetre?
E.P.: Sajnos a mindenkori politikai helyzetre tud reflektálni, és nemcsak a magyarra, mert ha járja az ember a világot, akkor látja, hogy mindenütt egyformán vízzel főznek. De az Esterházy-humor a magyarok számára sokkal érthetőbb. Én nagyon sokszor megtapasztaltam, mert sokáig éltem Németországban, hogy amit magyarként az ember magyar humornak tekint, az a németek számára tökéletesen érthetetlen.
hvg.hu: Mert nem úgy szocializálódtak, mint mi.
E.P.: Igen. A humor az nálunk mindig valaminek a lepárlata. Pont az, amit nem mondunk ki, abban van a humor. És ebben Esterházy nagy mester. Most, amikor csináltuk a német fordítását ennek a szövegnek, mert ugye Salzburgban lesz a bemutató, meg mégiscsak a Bécsi Filharmonikusok rendelték, Buda Györgynek, Esterházy állandó fordítójának szóltak, hogy ez meg az nem érthető a németek számára, tehát a szöveget az ő gondolkodásukra kell lefordítani.
hvg.hu: Az oratórium eredetileg szakrális műfaj, de az eddig elmondottak alapján meglehetősen eltérnek a szakralitástól.
E.P.: Pont ez a kontraszt az oratórium lényege. Ez egy profán oratórium, és a profánságra az elmúlt évszázadokban jócskán akad példa. Itt a kettőnek a keveréke az érdekes, ahogy Esterházy megadta a formát: kívülről úgy néz ki, mintha egy szakrális oratórium lenne, de belülről profán.
hvg.hu: Esterházy részt vett-e a próbafolyamatban? Hallotta-e, hogy milyen lesz a mű?
E.P.: Az a legnagyobb bánatom, hogy nem. Bár a partitúrával már elkészültem több mint egy éve, és az összes próbát megtartottuk, de ezek mind külföldön voltak. Peter Simonischek, egy nagyszerű osztrák színész lesz a narrátor, vele többször dolgoztam Bécsben. Mindenképpen olyan színészt akartam, akit a közönség jól ismer, és bizalommal kezeli, amit őtőle hall. Az angyalt tényleg egy angyali, fantasztikus nő fogja énekelni alt hangon, Iris Mervillion, a próféta pedig egy tenor lesz, mert a dadogás a magas regiszterben sokkal jobban hat.
A szerepet a finn származású, Párizsban élő Topi Lehtipuu játssza, akivel már szintén többször dolgoztam együtt. Régebben popénekes volt, de ma már klasszikusokat énekel. A Bécsi Filharmonikusokat Daniel Harding vezényli. Esterházy a július 30-i bemutatón hallotta volna először az oratóriumot. Ezt sajnos már nem érte meg, ilyen a sors. Az idei Salzburgi Ünnepi Játékokon rá fogunk emlékezni.
| Villáminterjúnk Pad Zoltánnal |
A Magyar Rádió Énekkara “alakítja” a kórus szerepét az Eötvös-Esterházy-oratóriumban. Rangos nemzetközi mezőnyből lett az övék a megtisztelő feladat, amelyről Pad Zoltánnal, az énekkar vezető karnagyával beszélgettünk.
hvg.hu.: Hogyan esett Önökre a választás?
Pad Zoltán: Ott kezdődött minden, hogy a Berlini Filharmonikusokkal volt a kórusnak egy koncertje 2014-ben. Ez olyan sikeres volt, hogy a Bécsi Filharmonikusokhoz is eljutott a híre, akikkel korábban már dolgoztunk, és egy újabb közös együttműködésben kezdtek gondolkodni velünk. Így mikor eljött a salzburgi fellépés lehetősége és a legmagasabban jegyzett német rádiókórusok is versenyben voltak, akkor mi lehettünk a befutók. Ez egy óriási megtiszteltetés nekünk. A Müpa ajánlása és hathatós közbenjárása mellett Eötvös Péter szava volt a perdöntő végül is, mert ő ismerte az együttest, és tudta, hogy képes a feladat megoldására még úgy is, hogy németül kell énekelnünk.
hvg.hu.: Milyen szakmai szempontok szóltak a Magyar Rádió énekkara mellett?
P.Z.: A létszámunk tökéletesen alkalmas a jelenlegi feladatra. 49-en vagyunk most, ezzel a létszámmal a kórus tud egyfajta tömböt nyújtani, drámai, nagy hangon énekelni, de kamarahangzásban is nagyon jó, tud lírai vagy akár szemtelen lenni, hogyha a szerep úgy kívánja, tehát nagyon sokféle hangszínben és karakterben tud énekelni.
hvg.hu: A kórus ráadásul ebben a műben a szólóénekesek mellett főszerepet kap, és nemcsak hozsannázik, hanem egyszer kritikus, máskor humoros.
P.Z.: Kifejezetten a fonákjáról tudja látni a dolgokat. Például az a halleluja-idézet, ami Händel Messiásából van (aminél egyértelműbb dicséretet keveset írtak a zenetörténetben), annak is a vége el van vágva, tehát: halleluja, halle, halle… Fölteszünk egy maszkot, és amikor nincs szükség rá, letesszük. Nagyon szomorú, hogy ez az Esterházy-szöveg – így librettóként – még sohasem jelent meg. Most már mindenképpen hattyúdalnak tekinthető. Mikor meghalt, nekem bevillant néhány idézet, ami szinte prófécia, bár éppen nem a próféta, hanem az angyal szájából hangzik el: amikor azon gondolkodik az angyal, hogy a csönd is zene, és a hang hiánya is hang, továbbmegy a filozofálgatásban: "De vajon ember-e az ember hiánya, vagy az lenne épp az angyal? Ott volnék én, ahol az ember nincs, ahol az ember nem tud még, már és überhaupt lenni". |
Dragomán György: A születésnapi beszéd
Hat évvel ezelőtt boldog hetvenedik születésnapot kívántam Esterházy Péternek. Mindenki röhögött, ő elnézően és enyhe rosszallással a szája sarkában mosolygott, nana, mondta a tekintete, ott még nem tartunk. A hatvanadik születésnapján történt, amikor én mondtam az ünnepi koszöntőbeszédet.
Kultúra – frissen, első kézből. Kövesse a HVG Kult Facebook-oldalát!
