Megalakult a héttagú Oscar-nevezésről döntő bizottság, amelyben Andy Vajna mellett a Liza,a rókatündér rendezője is helyet kapott.
Az Oscar-jelölésről döntő bizottság munkájában a Filmalap Filmszakmai Döntőbizottságának tagjai – Havas Ágnes Filmalap igazgató, Kálmán András forgalmazási szakember, Kovács András Bálint egyetemi oktató és Andy Vajna kormánybiztos – mellett Novák Emil operatőr, a Magyar Filmakadémia elnöke, Petrányi Viktória producer és Ujj Mészáros Károly rendező-forgatókönyvíró vesz részt idén.
A héttagú bizottság szeptemberben dönt a magyar Oscar-nevezésről, a hivatalos nevezések leadási határideje 2016. október 3. Amerika leghíresebb filmes megmérettetésén az országok hivatalos nevezései közül az Amerikai Filmakadémia képviselői választják ki január elején az öt jelölt játékfilmet, amelyek végül a legjobb idegennyelvű filmnek járó Oscar-díjért versenyre kelhetnek.
A jelöltek listáját 2017. január 24-én hozzák nyilvánosságra, az Oscar-díjak ünnepélyes átadására február 26-án kerül majd sor a Los Angeles-i Dolby Theatre-ben.
Az Amerikai Filmakadémia szabályzata szerint az Oscar- díjakra az idegennyelvű film kategóriában minden ország nevezhet egy filmet azok közül, amelyeket 2015. október 1. - 2016. szeptember 30. között mutattak be hazai moziforgalmazásban.
Ezek alapján eddig Till Attila Tiszta szívvel című mozija tűnik a legesélyesebbnek arra, hogy magyar jelöltként szálljon harcba a legrangosabb filmes díjért, de még bőven futhat be olyan magyar produkció, amely akár a Saul fia nyomdokaiba léphet.
A Viszkis csak egy dolgot kért Antal Nimródtól - forog az életrajzi film
A Hollywoodból hazatért Antal Nimród már javában forgatja az Ambrus Attila életéről szóló filmet - a fiatal színművészetis, elsőfilmes főszereplő mellett tapasztalt színészekkel készülő Viszkis forgatásán megnéztük, hogyan költik el a Filmalap 1,1 milliárd forintát. A részben fikciós alkotás az ígéretek szerint akciódús, de egyben humoros is lesz.