Kult hvg.hu 2016. július. 11. 16:37

Nemes Jeles László új filmjében akár amatőrként is szerepelhet

Az Oscar-díjas rendező első világháború előtt játszódó női történetébe most 18 év alatti szereplőket keresnek.

Nagy év a 2016-os Nemes Jeles László számára. Február végén megnyerte a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díját a Saul fiával, májusban abban a cannes-i zsűriben kapott helyet, amely egy évvel korábban Nagydíjat adott első filmjének, nemrég pedig az Amerikai Filmakadémia nagy újítási hulláma érte el: beválasztották az Oscar-díjakról döntő szervezet tagjai közé.

De a rendező nem ül a babérjain, és már nagyban tartanak a Sunset munkacímű második alkotásának előkészületei (amely fázisra 65 millió forintot kapott a Filmalaptól). Most épp fiatal szereplőket keresnek:

A Sunset az 1910-es évek elején, Budapesten játszódik, és egy 21 éves varrónő, Iris történetét mutatja be. Az árvaházban felnőtt nő azért utazik Budapestre, hogy egy régi ismerős segítségével minél hamarabb továbbállhasson New Yorkba, azonban egy sötét titok itthon tartja. Az ő felnövéstörténetén keresztül vetődik fel a film fő kérdése: hogyan lehet, hogy a fejlett nyugati civilizáció saját maga idézte elő a bukását?

A film forgatókönyvét ismét Clara Royer segítségével írta (betársult még Matthieu Taponier is), marad a Sipos–Rajna-producerpáros, és ugyanúgy Zsabezsinszkij Éva végzi a nemzetközi szereplőgárda válogatását, ahogy a Saul fiánál.

Nemes Jeles is szavazhat ezentúl arról, kik kapjanak Oscart

Az Oscar-díjakról döntő amerikai filmakadémia 683 új tagot hívott meg soraiba hat hónappal az után, hogy bejelentette, 2020-ig megduplázza női és kisebbségekhez tartozó tagjainak számát. A meghívottak között vannak a Saul fia című Oscar-díjas magyar film alkotói is: Nemes Jeles László rendező-forgatókönyvíró, Zányi Tamás hangmérnök, Clara Royer forgatókönyvíró és Erdély Mátyás operatőr.

Kultúra – frissen, első kézből. Kövesse a HVG Kult Facebook-oldalát!