Három hét múlva itt az új album, de addig is kijött róla még egy szám – lehet készülni a koncertre.
Június 17-én jelenik meg a The Getaway címre keresztelt 11. RHCP-nagylemez, amelyről a Dark Necessities című dalt már hallhattuk, most azonban kiadták a címadó szerzeményt is.
Nemrég derült ki, hogy 20 év után idén szeptemberben újra Magyarországon koncertezik a banda, majd miután gyorsan elkapkodták a jegyeket, bejelentették, hogy másnap újra beveszik a Budapest Sportarénát.
Szintén az elmúlt napokban kellett kórházba szállítani a zenekar frontemberét, Anthony Kiedist, aki a hét elején már úgy nyilatkozott: "Nem igazán szoktunk koncerteket lemondani. Még halálos betegen is inkább játszanék", majd megjegyezte, hogy már jobban van, de még nincs 100 százalékos állapotban.
Kultúra – frissen, első kézből. Kövesse a HVG Kult Facebook-oldalát!