Kult hvg.hu 2016. május. 19. 16:12

Most már papír van róla, hogy zöldebb lesz a Liget

Több tízezer négyzetméternyi új zöldfelületet, több mint ezer új ültetésű fát, 2 kilométeres futókört, nagyobb játszótereket, kiterjesztett Csónakázó-tavat és rózsakertet ígér a Városliget Zrt., miután lezárult a tájépítészeti tervpályázat.

A nyertes Garten Studio Kft. tájépítész iroda terveiben 2019-re a mostaninál sokkal kevesebb betonfelület és jóval több pihenő funkció lesz majd.

A terv megvalósítására 15 milliárd forintot költenek az évtized végéig.

A 32 millió forint összdíjazású, egyfordulós pályázat eredményeként a park megújításának munkálatai 2017-ben kezdődnek el és a parkhasználók 2019-ben, az új múzeumok elkészültét követően vehetik majd birtokba a minden elemében megújult, zöldebb és vonzóbb Városligetet.

A zöldfelület ma csupán a Városliget területének 60 százalékát teszi ki, míg az itt található épületek öt és fél százalékot foglalnak el a parkból: a fennmaradó 35 százalék pedig lebetonozott, parkolók és utak által elfoglalt terület a Ligetben. Az ígéretek szerint, ez utóbbi, burkolt felületek egy részének visszaparkosítása révén minimum 5 százalékkal, összesen legalább 65 százalékra növekszik majd a Városliget zöldfelülete.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.