Egyelőre csak titokzatos plakátok, posztok és visszaszámláló weboldal sejtetik az amerikai zenekar újraindulását.
A Rage Against The Machine utoljára öt évvel ezelőtt lépett fel – úgy tűnt, utoljára. Tom Morellóék akkor, 2011-ben a londoni Finsbury Parkban adtak ingyenes koncertet. Brad Wilk, az együttes dobosa két évvel ezelőtt azt nyilatkozta, hogy nincs esély a folytatásra, s, hogy az öt évvel ezelőtti fellépés volt a kvartett utolsó koncertje. Az együttes basszusgitáros, Tim Commerford ugyanakkor idén azt mondta a Rolling Stone magazinnak, hogy a Rage Against The Machine továbbra is létezik, bár nincs konkrét elképzelésük a jövőre nézve – „persze sohasem tudhatod, mit hoz a jövő”, mondta a zenész.
Most azonban elindult egy Prophets Of Rage nevű weboldal, rajta egy visszaszámlálóval, mely június 1-én jár majd le, a Twitterre pedig az alábbi bejegyzés került ki a #takethepowerback hastaggel.
https://t.co/lfazb7WIb5 #TakeThePowerBack pic.twitter.com/PYrYzLp2LM
— Jon Morter (@JonMorter) May 17, 2016
A Take The Power Back egy Rage Against The Machine-szám a zenekar 1992-es bemutatkozó nagylemezén, a Prophets Of Rage pedig egy klasszikus a korábban Rage Against The Machine által is feldolgozott legendás hiphop-formációtól, a Public Enemy-től; a helyzetet tovább bonyolítja, hogy a Public Enemy egyik tagja, Chuck D az elmúlt napokban több RATM-számot is posztolt, így még azt is gondolhatjuk, hogy valamiféle kollaborációra, netán közös turnéra számíthatunk.
Mi több: #takethepowerback-es plakátok kerültek utcára Los Angelesben.
Has anyone seen these mysterious posters appearing around Los Angeles? #TakeThePowerBack https://t.co/UhG07gziJz pic.twitter.com/UomEzhRR5u
— FlippenMusic (@flippenmusic) May 17, 2016