Kult MTI 2016. május. 09. 15:33

Újra megoperálták Karel Gottot

Gyomorműtéten esett át hétfőn Karel Gott, a prágai popsztár jól érzi magát – közölte hétfőn Aneta Stolzová, az énekes szóvivője részletek és konkrétumok nélkül. Csak annyit tett hozzá, hogy a gyomorműtéttel lényegében befejeződött az énekes korábbi onkológiai kezelése.

A 76 éves Karel Gott a német Bild weboldalán május elsején megjelent cikk szerint azt mondta, hogy az általa reméltnél lassabban halad lábadozása korábbi hasi műtétjéből. Megjegyezte, hogy állandó légzési problémái vannak. "Az éneklésre és a színpadra való visszatérésre még hosszú ideig nem gondolhatok" – idézte a lap az énekes szavait.

Karel Gottot tavaly novembertől négy hónapon át kezelték kemoterápiával, a nyirokcsomórák eltűnt szervezetéből.

A töretlenül népszerű énekes betegsége ellenére tavaly november végén személyesen vette át a Cseh Csalogány-díjat. A közönség hosszú percekig vastapssal és éljenzéssel felállva köszöntötte.

Az ötvenéves múltra visszatekintő elismerést, amely korábban az Arany Csalogány-díj nevet viselte, Gott negyvenszer kapta meg, emellett világszerte 50 arany-, ezüst- és platinalemezzel ismerték el énekesi pályafutását.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.