hvg.hu: Napokon belül átadják az idei Oscar-díjakat. Mit gondol a Saul fia esélyeiről?

Koltai Lajos.: A legjobb idegen nyelvű film kategóriája mindig kiszámíthatatlan, a legjobb példa erre Szabó István Bizalom című filmje, amelyre mindenki biztosra mondta, hogy nyerni fog, el is bíztuk magunkat, de aztán nagyot koppantunk. De a Saul fia minden fontos díjat megnyert előzetesen, és nagyon szépen nyomja a filmet a Sony és Vajnáék is, úgyhogy emiatt sem lehet gond.

hvg.hu: Nemes Jeles Lászlóék sokszor nyilatkozták, hogy egy teljesen új szemszögből próbáltak filmet készíteni a holokausztról, és a korábbi holokausztfilmek nem hitelesek, mert kívülről mutatnak meg mindent. Mit gondol erről?

K. L.: Csak azt tudom mondani, hogy amilyen jelzőket most a Saul fiára használnak, azt mi egytől egyig ugyanúgy megkaptuk. Hogy soha nem látott megközelítés, hogy fantasztikusan új szemléletmód. Az pedig egyszerűen nem igaz, hogy kívülről mutattunk meg mindent. Nekem Kertész volt a biblia, úgy építettük fel a táborokat, ahogy ő leírta. Egy chicagói vetítésen odajött hozzám egy túlélő, hogy „Mr. Koltai, maga egy bátor ember, onnan mesélte el a történetet, ahova még senki nem merészkedett be”.

Fülöp Máté

De például több neves lap is jobbnak tartotta a Sorstalanságot a Schindler listájánál. A Benigni-film meg teljesen más, arról még Kertész Imrével is vitatkoztunk, aki sokkal lágyabb szívű volt vele kapcsolatban, és kérdezte, hogy miért bántom. Szerintem csak egy érdekes ötlet volt, de semmi több. Nemes Jelesék úgy döntöttek, hogy ők a poklon belüli poklot, a Sonderkommandót mutatják be, hát persze, hogy az a legerőteljesebb. De ez a mi érdemeinket nem kisebbíti.

hvg.hu: Első rendezése volt a Sorstalanság, és nem volt egy zökkenőmentes produkció. A forgatás hónapokra leállt, a végső, több mint két és félmilliárd forintos költségvetés ellenére pénzügyi gondokkal is küzdöttek. Így utólag hogyan emlékszik vissza rá?

K. L.: A legeslegjobb dolog volt életemben. Épp a Malénát forgattam, amikor először kezembe adták a könyvet, majd hazaérkezésem után azzal fogadott Radnóti Zsuzsa, hogy összehoz nekem egy találkozót Kertésszel, mert nagyon szeretne megismerni. Együtt vacsoráztunk, szépen lassan megismertük egymást, és kiderült, hogy van benne egy teljesen tiszta nyitottság, szeretet az ügy iránt, és hitt abban, hogy én vagyok a megfelelő ember a megfilmesítésre – ami nélkül én nem is tudtam volna dolgozni egy ekkora anyaggal, egy ekkora ember mellett. Rendszeresen találkozgattunk itthon is, Berlinben is, és úgy izgultunk, mint két kölyök, hogy mi lesz ebből.

Sosem felejtem el, hogy milyen szabadsággal engedett el forgatni. Azt mondta: „Attól kezdve, hogy a szereplő felállt a papírról és te kiválasztottál egy színészt, ez a te döntésed”. Én azért szerettem volna bevonni, amennyire lehet, a szereplőválogatásokra is elhívtam, hogy leokézza a színészeket. Amikor megmutattam neki, hogy ki játssza majd Citrom Bandit, odahívta a feleségét, és azt súgta neki, hogy „Magda, jöjjön ide, nézze ezt az arcot! A Citrom Bandi egyáltalán nem ilyen volt. De ez isteni”. A forgatás is csodálatos volt, rengeteg szeretetet kaptam mindenhonnan, folyamatosan csörgött a telefonom, mindenki benne akart lenni a filmben, akár csak néhány másodpercre is.

hvg.hu: Ehhez képest, amikor ma szóba kerül a Sorstalanság, van egy negatív kicsengése.

K. L.: Ez azért van, mert a regényt nem szeretik, és a filmet is mindig az Imre felől közelítik meg. Őt pedig sajnos rengetegen bántják, nem csak a Sorstalanságért, mindenért. A rajta kitöltött bosszú érződik meg a film megítélésén is. De a legnagyobb része azoknak, akik ócsárolják a könyvet, az valószínűleg nem is olvasta, pedig zseniális irodalom, én ebbe szerettem bele.

Koltai Lajos és Nagy Marcell a Sorstalanság forgatásán

AFP / Martin Schutt

Mondom, a legjobb kritikákat kaptuk, végigmentünk a filmmel Amerikán, mindennap máshol vetítettük, gyönyörű közönségtalálkozókkal, óriási élmény volt. Imrét nem lehetett kihozni egy vetítésről sem, mindig talált valami újat a filmben, nagy megkönnyebbülés volt, hogy neki tetszett. A Sorstalanság kritikáiban is a Schindler listája fölé helyezték a filmünket, nem is mertem a Spielberggel találkozni utána. És azért csak volt 500 ezer nézőnk is, szóval ez az egész negativitás tökéletes példája annak, hogy ha valamit mindenáron, az elejétől fogva temetni akarnak, akkor az sikerülni is fog.

hvg.hu: Szabó István négyszer is a helyszínen izgulhatott az Oscar-gálán a győzelemért, mindegyik filmet ön fényképezte. Ott volt ezeken a díjátadókon?

K. L.: Nem, akkoriban a rendezőn kívül csak mindenféle főosztályvezetők utazgattak a filmmel, úgyhogy fel sem merült, hogy én is ott legyek. A Mephisto győzelme idején éppen Németországban forgattam, és Kovács Gyula munkatársammal együtt, egy szállodai szobában néztük a tévében, ahogy a Pista meg a Brandauer ott táncolnak a színpadon.

hvg.hu: De aztán a Malénával az egyéni jelölés is összejött, akkor már ott volt a Los Angeles-i gálán.

K. L.: Igen, ráadásul előtte minden szakmai összejövetelen odajöttek hozzám, és elmondták, hogy nem létezik, hogy ne én kapjam a díjat. De az volt a helyzet, hogy amikor kiderült, hogy csak a Morriconét meg engem jelöltek a filmért, a Miramax leállt a kampánnyal. Harvey Weinsteintől még kaptam előző este egy csoki-Oscart, de akkor már lehetett tudni, hogy letettek a filmről. Enniót még valamennyire nyomták, mert ötödjére volt jelölve. És az Oscar estéjén ott ültünk egymás mögött, mint nagy esélyesek, és mindkettőnk elől elvitte a díjat egy olyan film (Ang Lee filmje, a Tigris és sárkány – a szerk.), ami mögé beraktak egy csomó pénzt.

Végül Koltai és Morricone sem nyert Oscart a Malénáért (képünkön Koltai Lajos és Enrico Morricone 2004 októberében a ferihegyi reptéren)

AFP / Kisbenedek Attila

Akkoriban csináltak rólam egy portréfilmet, azt a Storaro (Vittorio Storaro, az Apokalipszis, most 3-szoros Oscar-díjas operatőre – a szerk.) kertjében mutatták meg nekem, és amikor megérkeztem, odajött hozzám, hogy „Lajos, most neked kell kapnod az Oscart!”. Kérdeztem, hogy melyik filmért, mire azt felelte, hogy „hát A napfény ízéért, az valami csodálatos”. És akkor mondtam neki, hogy azért nemhogy nem fogok díjat kapni, de nem is látták a filmet, mert le sem vetítették az Akadémiának. A New Line akkor megkereste azt a pénzt a filmen, amit gondoltak, és teljesen leálltak vele. Hát, ilyeneken múlik.

hvg.hu: Az Oscar-gála után nagy partikat szoktak tartani. Ön részt vett ilyenen?

K. L.: Általában a stúdiók tartanak ilyen partikat, nagy éttermeknél, sátrakban. Én a kisebbik lányommal voltam a díjátadón, de nem sokkal a vége után már mentünk is vissza a szállodába. Törőcsik Mari volt a nagy tanácsadóm, aki még a Prima Primissimánál mondta nekem, ahol a Jancsóval voltunk jelöltek, hogy „Sutyikám, ha véletlenül nem te kapnád, akkor légy szíves emelt fővel, elegánsan kimenni a teremből”. Na, ezt lehet csinálni az Oscaron is, emelt fővel távozni.

hvg.hu: Az Oscar-díjakról döntő Amerikai Filmakadémiának csak két magyar tagja van, Szabó István és ön. Mikor került be, és hogyan zajlik a szavazás?

K. L.: Amikor 1993-ban beválasztottak az operatőrök társaságába, az ASC-be, akkor szinte mindjárt be is kerültem az Akadémiába. Mivel én az operatőri brancs tagja vagyok, ezért már az öt jelölt kiválasztásában is részt vehetek, de utána az összes kategóriában szavazhatok a legjobbakra. Kiküldenek postán egy szavazólapot, amin be kell ikszelgetni a választottjaimat, és vissza kell küldeni.

hvg.hu: Meg szokott nézni minden filmet?

K. L.: Az a baj, hogy itt Európában nem annyi filmet kapunk meg, mint amennyit kéne. Küldi őket az Akadémia a Szabónak meg nekem is, de nem mindet. Ha nem látok eleget, akkor inkább nem szavazok, mert az nem korrekt, de most azért fogok. DVD-n kapjuk meg a filmeket, és az a szabály, hogy meg kell őket semmisíteni, miután megnéztük.

hvg.hu: Idén kire fog szavazni?

K. L.: Nemrég néztem meg a Sicariót, és nagyon szeretném már, ha Roger Deakins 13 jelölés után végre megkapná a díjat. De a legnagyobb esélye persze megint Lubezkinek van, aki megint fantasztikus munkát végzett, annak ellenére, hogy én A visszatérőt nem szerettem. Szerintem csak azért készült a film, hogy DiCaprio megkapja már azt az Oscart, de azért el kell ismerni, hogy iszonyatosan nagy tehetségek csinálták.

hvg.hu: Az operatőri munka már egyáltalán nem érdekli?

K. L.: Ha Szabó Pistának összeáll valami anyag, akkor lehet, hogy neki lefényképezek még egy filmet, de másnak nem. István mindig nagyon tisztelte, hogy elindultam a magam pályáján, és egyetlen kérdése volt hozzám: „Lajos, te jól érzed magad, hogy rendezel?”. Én erre azt feleltem, hogy igen, nagyon is, ő pedig azt mondta, hogy akkor nincs miről beszélnünk, ezt kell csinálnom. De máig úgy élünk, mint két bátyó. 1979-ben kezdtünk együtt dolgozni, a Bizalomnál, azóta napi kapcsolatban vagyunk.

Koltai Lajos operatőrként 2001-ben szerzett Oscar-jelölést, Guiseppe Tornatore Maléna című filmjének fényképezéséért.

hvg.hu: Mi alapján választott magának operatőrt a rendezői munkáihoz? Hogyan talált rá Pados Gyulára?

K. L.: Gyula azt mondja, hogy állítólag én vettem őt fel a Filmművészetire, de én nem nagyon emlékszem rá a főiskoláról. Eleinte úgy voltam vele, hogy a Sorstalanságot külföldivel szeretném csinálni. Sok nagy név került szóba, többek közt Emmanuel Lubezkivel is beszéltem, aki most a harmadik Oscar-díjára készül. Ő még az első amerikai filmemnél, a Gabynál volt a segédem, az azóta szintén Oscar-díjas rendezővel, Alfonso Cuarónnal együtt.

hvg.hu: Kit tart ma a legjobb operatőrnek Magyarországon? Figyelemmel követi a fiatalok munkáját?

K. L.: Most Kamondi Zoltán új filmjének (az év végén moziba kerülő Halj már meg! című szatirikus krimi – a szerk.) voltam a producere, ott dolgoztam együtt két nagyszerű operatőrrel. Az egyik Medvigy Gábor, aki a tanítványom volt (a Sátántangó, a Werckmeister harmóniák és a Másnap operatőre – a szerk.), a másik pedig Nagy András (Fehér tenyér, Biblothéque Pascal, A berni követ – a szerk.). De ott van a Saul fia operatőre, Erdély Mátyás is, akit még a Medvigy hozott oda hozzám fiatalon a Sorstalanság előtt, hogy írjak neki ajánlólevelet, az amerikai AFI konzervatóriumába, amit szívesen megtettem, és fel is vették.

Fülöp Máté

hvg.hu: A Kamondi-filmmel most belekóstolt a Filmalap világába is. Milyennek tartja a szervezet működését?

K. L.: Annak idején a Vajnával jó barátok voltunk Amerikában, de most már nincs semmilyen viszonyunk. Most a Bengáli tűzzel egy forgatókönyvünk is bent van, úgyhogy kíváncsian várom a következő lépéseket. Én úgy látom egyébként, hogy ez a forgatókönyv-fejlesztési szisztéma működik. Vajna sok évvel ezelőtt már szeretett volna egy forgatókönyvírói iskolát csinálni Magyarországon, amikor még nem volt pozícióban, de akkor nem volt rá kapacitás. Én örülök neki, hogy most ennyire könyvközpontú a dolog, mert minden azon múlik. Persze az lenne az igazi, ha nem ez az egyablakos rendszer lenne, különböző ötletekkel különböző helyekre lehetne menni, de most ugye egy helyen van a pénz, ott viszont rengeteg.

hvg.hu: Látott az utóbbi időben kiemelkedő magyar filmet?

K. L.: Nemrég néztem meg Ónodi Eszter kérésére Fekete Ibolya új filmjét, az nagyon kellemes meglepetés volt, remek képi gondolkodás, nagyszerű színészi alakításokkal. A Szabó mondja állandóan, hogy meg kéne néznem ezt a Van valamit, mert remek, de még nem jutottam el odáig. És a Saul fia is ide tartozik természetesen. Persze, aki a Sorstalanságot rendezte, az más szemmel nézi ezt a filmet, és bevallom, én egy kicsivel nagyobb lökést vártam tőle. Azt a Sonderkommandót dolgozták fel, ami a Sorstalanságban is benne volt, de ők belenyúltak a közepébe, és végig azt mutatták meg, ami a legsötétebb, a legerőteljesebb. Én úgy ültem le a moziba, hogy engem itt most nagyon nagy sokk fog érni. Borzasztó sok idő telt el, amíg ez megtörtént. Van, akit rögtön az elején behúz, engem nem, de a közepénél megfogott, aztán nem is engedett.