A közmédiának nincs tiltólistája, így azon Kulka sem lehet rajta – írja közleményében az MTVA. Sőt példákat is hoz: az M3-on például megy a Szomszédok, s abban Kulka volt az ország doktora.
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) a Facebook-oldalán a Bors egyik cikkére reagál, amelyben a lap egy netes „tévéműsorra” hivatkozva (nem említik, de a wmn.hu Elviszlek magammalra gondolnak) azt írta: "Kulka János tiltólistán van az MTVA-nál."
Az MTVA szerint ezzel szemben a valóság az, hogy a közmédiánál nem létezik semmilyen "tiltólista", így azon Kulka János (és más) sem szerepelhet.
Példákat is sorol a bejegyzés. „A művész folyamatosan látható az M3 retró csatornán a Szomszédok című sorozatban, a nézők találkozhattak vele 2015. március 15-én az ellenzéki pártok rendezvényéről szóló tudósításban. Ugyancsak tavaly, július 28-án a Petőfi TV Én vagyok itt című műsorának vendége volt, december 29-én pedig az Így készült a Félvilág című film kapcsán szólalt meg, melynek premierje másnap, vagyis december 30-án épp a Duna TV-n volt.”
A wmn.hu riportjában valóban nem hangzik el a "tiltólista" szó, D. Tóth Kriszta azonban arról beszélt, hogy valahogy mindig lebeszélték őt, hogy Kulkát és Pataky Ágit (a férje, Kovávs Gábor miatt) behívja a műsorába. (Persze erről nem volt dokumentum, vagy felvétel- tette hozzá a műsorvezető.)