Kult hvg.hu 2016. február. 05. 14:27

Meghalt Kőrösi Zoltán író

Tragikus hirtelenséggel, 53 éves korában elhunyt Kőrösi Zoltán író - írja az Origo.hu.

Ötvenhárom éves korában tragikus hirtelenséggel meghalt Kőrösi Zoltán író, forgatókönyvíró, szerkesztő, dramaturg - közölte az Origo.hu. A portál információi szerint szívinfarktus okozta a halálát.

Stiller Ákos

Az író-szerkesztő-tanár Kőrösi Zoltánnal egy évvel ezelőtt jelent meg interjúnk, amit ide kattintva olvashat el. Ebben az időben jelent meg az író Szívlekvár című történelmi regénye. "Jövőről vizionálunk, s közben hiányzik belőlünk a jelen bátorsága és élvezni tudása" – mondta ebben az interjúban.

Alig öt nappal ezelőtt tett ki egy bejegyzést személyes oldalára, amelyben azt írja, két kötete áll megjelenés előtt: Az ítéletidő című regény, és egy kicsiknek szóló verseskötet.

Kőrösi Zoltán 1962-ben született Budapesten. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar-történelem szakon diplomázott 1987-ben. 1990-től 2007-ig a Magyar Rádióban dolgozott. Szerkesztette a Kritika című lapot, a JAK-füzeteket. Részt vett a Linda c. tévéfilmsorozat második szériájának és a Kis utazás című filmnek a megírásában. 

Első kötete, a Felrombolás 1992-ben jelent meg, azóta több mint tucat művét olvashatjuk. 2008 februárjától az egri Gárdonyi Géza Színházban dolgozik dramaturgként, a Litera internetes kulturális folyóirat főszerkesztője, a Színház és Filmművészeti Egyetem óraadó tanára. 2010-től annak megszűnéséig a Magyar Mozgókép Közalapítvány elnöke. Nős, felesége Kőrösi Orsolya, egy gyermekük van, Péter.