Kult hvg.hu 2016. január. 29. 13:40

Elkészült a szobor, amely minden magyarnak egyformán tetszeni fog

Az utóbbi időben sok vihart és éles vitát keltő köztéri szobrok helyett Weiler Péter képzőművész megálmodta azt a szobrot, amelyet minden magyar állampolgár egyformán, megosztottság nélkül tisztelni, szeretni tud. A szobrot január 31-én, vasárnap délelőtt 11-kor leplezik le a Parlament főbejáratának közelében.

"Minden magyar szobra" névre hallgat a műalkotás, melynek legnagyobb erénye az alkotó szerint, hogy egyesíteni tudja a politikai hovatartozás miatt széttöredezett társadalmat, végre összekovácsolja a magyarokat, lehetőséget ad jobb- és baloldaliak számára közös koszorúzásra és ünneplésre.

A különböző korábbi magyar diktatúrák szerelmesei pedig akár egymás mellett állva is fejet hajthatnak éppen annak az egyeduralkodónak, akire gondolnak.  A leleplezendő szobor prototípus, amelyet a képzőművész minden magyar város és falu számára felajánl: várja a polgármesterek jelentkezését, akik szívesen díszítenék városukat az alkotás másával.

Weiler Péter

Nem ez a művész első akciója, ami aktuális társadalmi, közéleti vitákra és eseményre reagál. Például augusztusban a gyoda, a határ menti kerítés abszurditása ihlette meg, ezért továbbgondolva a koncepciót, megalkotta a negyedik védvonalat, ami nem más, mint a személyes határzár.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.