Kult hvg.hu 2016. január. 04. 18:27

A bombák füstjéből alkot békét ünneplő képeket egy amatőr művész

Egy jemeni nő így hívja fel a figyelmet az országában zajló háborúra és a civil áldozatokra.

Saba Jallas a Facebook-oldalán posztolja azokat a képeket, amelyeken például gyerekét átölelő anyát, vagy virágot öntöző asszonyokat láthatunk. Ebben nincs semmi különös, csakhogy a jemeni alkotó bombatámadásokról készült fotókra rajzol.

Jallas ezzel próbálja meg felhívni a figyelmet a Jemenben zajló polgárháborúra, amelyről egyre kevesebb szó esik a nyugati médiában. Jemenben már március 15. óta folynak a harcok, a húszi-siíta és a szaúdi támogatású kormánypárti, szunnita szembenállás mellett az Iszlám Állam is aktív, és mindkét féllel harcban áll. Októberig 5800-nál is többen haltak meg a harcokban, nagyjából a felük civil. Több mint tízmillióan szenvednek az étel, ital és áram hiányától.

وَ لِلأَوطَانِ فِي دَمِ كُلِ حُرٍيَدٌ سَلفَت وَ دَينٌ مُستَحَقُجمعة مباركة .. ^__^

Posted by ‎سبأ جلاس Saba Jallas‎ on Thursday, 10 December 2015

Jallas elmondása szerint nem számított ilyen nagy sikerre, hiszen csak amatőrként kezdett el alkotni. De miután többen is kérték új képek kiposztolására, folytatta a rajzok készítését.

وبها نتجاوز المحن ^__^

Posted by ‎سبأ جلاس Saba Jallas‎ on Saturday, 10 October 2015
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.