Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Rejtő Jenő a ponyva koronázatlan királya, akitől boldog-boldogtalan idéz, és akiről közben oly keveset tudunk. Egy most megjelent emlékkötet ezen igyekszik változtatni. Volt-e érettségije? Mennyire volt nőcsábász? Tényleg kéziratokkal fizetett a kávéházakban? Interjú Thuróczy Gergely irodalmi muzeológussal.
hvg.hu: Az ellopott tragédia című Rejtő Jenő-emlékkiállítás megnyitóján, még 2003-ban a Petőfi Irodalmi Múzeumban, Kemény István író megnyitóbeszédében azt mondta, hogy ez az életmű nem csak irodalom, kevesebb is, több is. Mit gondol erről?
Thuróczy Gergely: Azt el kell ismerni, hogy meglehetősen hullámzó minőségűek a szövegek, de a közönség értékítélete egyértelmű: ma is olvassák és idézik a műveit. Az irodalomtudomány viszont alig tud mit kezdeni velük. Ráadásul Rejtő egységesítő figura, egyfajta „közös nevező”: az akadémikusok is olvassák, és az is, aki más könyvet nem vesz egyébként a kezébe soha.
hvg.hu: A róla szóló számos legenda egyrészt a népszerűségét mutatja, ám ő maga is tudatosan dezinformált az írásaiban...
T. G.: Rejtőnek nincs, illetve eddig nem volt életrajza, csak legendáriuma. A legfontosabb legendát, hogy idegenlégiósként szolgált Afrikában, 1934 táján ő maga kezdte el terjeszteni a vele készült interjúkban. Rengetegen olvasták a műveit, a szerző életéről viszont szinte semmit nem lehetett tudni. A könyveiben rengeteg jó sztori van, ezek egyébként is beépültek az olvasók tudatába, egy idő után pedig az életrajz részévé váltak, és így terjedtek tovább, folklorizálódtak. Ez sokat ártott Rejtő megítélésének, mert elfedte az embert. Az emlékkötet egyik legfontosabb célja, hogy „kihámozzuk” Rejtőt önnön legendáriumából.
hvg.hu: Miközben valós élettörténete is tele van izgalmas elemekkel, kezdve onnan, hogy még érettségije sem volt...
T. G.: Igen, ez egy kényes téma. Van egy önéletrajza 22 éves korából, amikor 24-nek hazudja magát. Egy riporteri állásért folyamodik, ezért az „öregítés”. Ugyanebben az önéletrajzban írja azt is, hogy Párizsban és Berlinben teológiai és filozófiai tudását bővítette, valamint orvosi tanulmányokat is folytatott. Mindennek persze semmi nyoma nincs, és érettségi nélkül meglehetősen valószínűtlen, hogy mindez igaz legyen.
| „Mégis, mit képzelnek magukról, hogy Rejtőt ki merték hagyni?!” |
| Nemrég összeállítottuk minden idők legütősebb magyar irodalmi kezdőmondatait. Mint minden gyűjtemény és tízes lista, főleg, ha művészetről van szó, önkényes és szubjektív, ezután is bőven kaptunk jó pár felháborodott kommentet. Elsősorban azért, mert Rejtő Jenő kultikus kezdőmondatai kimaradtak a listából. |
Rejtő az Erzsébetvárosban nőtt fel egy zsidó kispolgári családban, 3 fiúgyerek közül a legkisebbként. Egyik testvére a kor egyik legjobb magyar sakkozója, a másik pedig remek bridzsjátékos volt. Jenő, bár kivételes memóriával, és testvéreihez hasonlóan kiváló logikai érzékkel bírt, maradt a szerencsejátékoknál: hihetetlen mennyiségű pénzt vert el kártyán. Ezért volt állandóan pénzzavarban akkor is, amikor már nagyon jól keresett az írással. Valószínűleg ez az alapja a másik állandóan előkerülő legendának, mely szerint a kávéházakban, ahol rendszeresen dolgozott, kéziratokkal fizetett. Ez már azért sem lehet igaz, mert a kéziratokon látszik, hogy tele vannak utólagos áthúzásokkal, javításokkal: nem készre írta műveit.
hvg.hu: A magánéletéről, a nőkkel való kapcsolatáról is sok minden kiderül a könyv Győri Anna által írt fejezetéből...
T. G.: Rejtőt nagyon szerették a nők. A korábban sokat publikált fotókon többnyire a kopaszodó feje látszik, de a könyvben több olyan kép is van, ahol egy jóképű, nagyon magas, atletikus termetű férfit látunk. A hétköznapokban elég elviselhetetlen ember lehetett, finoman fogalmazva sem volt férjnek való.
hvg.hu: Biztos nem a nők álmainak netovábbja egy férj, aki 30-40 órát ül egyvégtében egy kávéházi asztalnál, és ír, miközben kávéval, cigarettával és az aktedron névre hallgató legális serkentőszerrel tartja ébren magát.
T. G.: Pedig kétszer is megnősült, noha egyik házasság sem tartott hosszú ideig. Jó dumája volt, tényleg bolondult érte a szebbik nem. De ő nem vágyott igazán meleg családi fészekre, ment a maga útján, közben gyakran cserélődtek mellette a nők, és amikor olyanja volt, megnősült (mindkét felesége a gépírónője volt). Nyilván az sem véletlen, hogy a könyveiben is viszonylag kevés a női szereplő, és ők sem kidolgozott karakterek. És hát ugye egyik legnépszerűbb figurájának, Piszkos Frednek is házassági problémái voltak…
hvg.hu: Keveset lehet tudni Rejtő utolsó korszakáról is, amikor az idegei már nagyon rossz állapotban voltak, többször is kórházi kezelésre szorult. Ezeknek köszönhetően úszta meg a munkaszolgálatot 1942 végéig. És közben írta végtelenül vicces történeteit.
T. G.: Az biztos, hogy Benedek László idegszanatóriumában kezelték, de hogy hányszor és mennyi ideig, azt nem tudjuk, nem maradtak fenn a dokumentumok. Az élettapasztalatból persze mű is született: A boszorkánymester egy szanatórium zárt világában játszódik. Élete utolsó 2-3 évében egyre súlyosbodott az állapota, valószínűleg mániákus depressziós rohamai voltak. Rengeteget dolgozott, túlpörgött az idegrendszere, és azután mindig kiborult: valaki belekötött egy mondatába vagy veszített kártyán, és akkor elkezdett őrjöngeni. Verekedésekről nem tudunk, de azt azért kinézem belőle, hogy ilyenkor földhöz vágott néhány széket. Több írása is megmaradt, amelyben a kiadóival perlekedik. Azt nem tudjuk, hogy végül elküldte-e őket, de tele vannak javításokkal, tehát még ezeken is dolgozott utólag. Nem arról volt szó, hogy hirtelen felindulásból írt egy 10 szavas táviratot – ezek 10-12 oldalas, sérelemhánytorgató, önismétléssel teli tudatfolyamok.
hvg.hu: Ezek mögött nincs ott az az alap kudarcélmény, hogy Rejtő – bár a ponyva zsenijeként tartották számon – a nagybetűs irodalom részévé akart válni, hogy azt, amire igazán vágyott, nem sikerült elérnie?
T. G.: Ő a ponyva-regiszterben tudott sikeres lenni, azt viszont forradalmasította, és a mai napig fogyaszthatóvá tette. Tisztában volt a saját értékeivel.
hvg.hu: És megelégedett ezzel?
T. G.: Igen, csak azzal volt baja, ahogy a kiadók bántak vele, hogy változtattak a szövegen, megcsonkították a regényeit. Ez nagyon zavarta. Az nem, hogy nem lett belőle Herczeg Ferenc vagy Márai. Egyébként azóta rengeteg, a korban divatos szerző ment a süllyesztőbe, Rejtő pedig maradt.
hvg.hu: Ráadásul a P. Howard-könyvek, azon túl, hogy egy elképesztő nyelvi univerzumot alkotnak, nagyon kortársnak hatnak, egyáltalán nem öregszenek...
T. G.: A nyelvi humor, a szóvicc, a rejtett többértelműség, ami Rejtő egyik fő eszköze, nem avul el. A pesti zsidó humor az alapja, de az egész magyar nyelvterületen értik. Sikerült megragadnia a kb. 150 éve létező közép-európai fílinget, ezt a magyar, sírva vigadós–nyögvenyelős–túlélős valóságot, a pesti flaszter vitalitását – mindezt a nyelven keresztül. Közben szétesett a birodalom, világháborúk, levert forradalmak jelzik a történelmi időt, de Rejtő ráérzett az állandóságra, ezt tudta szavakba önteni, ezért olvassák ma is. És mindegy, hogy távoli egzotikus tájakon, dzsungelekben vagy a tenger fenekén játszódnak a történetei, a figurák, a verekedések, a fordulatok ezt a közép-európai operettvilágot alkotják újjá, ami persze a képzelet szüleménye, hiszen a valóságban semmi nem úgy van pontosan.
hvg.hu: Azért sokan készpénznek vették, amit mondjuk a légióról írt...
T. G.: Egyszer egy a francia idegenlégióban évtizedekig szolgáló férfi mesélte: több olyan magyar, főképp erdélyi, keménykötésű székely legénnyel találkozott, aki azért rukkolt be, mert Rejtőt olvasva úgy gondolta, ez egy nagy buli – jó kis csetepaték és humor. Azután nagyot koppantak, amikor kiderült, hogy a légió nem erről szól.
A könyvek nyelvi univerzumára visszatérve: Rejtő maradandó formába öntötte ezt a keserves-derűs világot, ahol a krízishelyzeteket, amelyekből elég sok volt az elmúlt másfél évszázadban, csak humorral lehet túlélni. Erre érzett rá Rejtő, és ezt írta meg zseniálisan.
hvg.hu: 1945 után indexre kerültek a könyvei, 1956-ig nem is jelenhettek meg. Miért?
T. G.: Retrográd írónak számított. Gyanús volt, hiszen bűnözésről, csavargásról írogatott, a „kispolgári ízlés kiszolgálója volt”, ráadásul művei a polgári világban keletkeztek.
hvg.hu: Rejtő polgárnak a legnagyobb jóakarattal sem nevezhető. Ráadásul a rendszer áldozataként halt meg 1943. január 1-jén munkatáborban. Ez sem számított?
T. G.: Nem volt kifejezetten balos (inkább humanistának mondanám), és ez elég volt ahhoz, hogy ne kerüljön be a kényszer-kánonba. De ez a 7-8 év szilencium csak jót tett a népszerűségének. A feketepiacon 2-300 forintot is elkértek a Rákosi-időkben egy Rejtőért, ami akkoriban egy heti átlagbérnek felelt meg. A fénykorban, a 70-es, 80-as években milliós összpéldányszámban jelentek meg a könyvei.
Az irodalmon kívüli státusza valamikor a 90-es években kezdett változni. Ma már a közoktatásban is feltűnik néha. Én találkoztam olyan tanárnővel, aki Fülig Jimmy levelein tanította diákjainak a helyesírást. Azt szoktam mondani, hogy amíg olvasni fognak magyarul, Rejtőnek lesz közönsége.
Ez az emlékkönyv az első tudományos igényű összefoglalás, amolyan „felkérés keringőre”, hogy minél többen foglalkozzanak Rejtővel. Annak összegzése, amit most tudunk. Perczel Olivér révén levéltári források is rendelkezésre állnak, és sajtómegjelenések, kéziratok, fotók, amelyek alapján újra lehet gondolni az életművet.
hvg.hu: A könyv szerkesztése közben is kerültek elő ismeretlen anyagok. Lehet még számítani új dokumentumok felbukkanására?
T. G.: Én abban reménykedem, hogy vannak még lappangó Rejtő-kéziratok, amelyek – a legendával ellentétben – túlélték a háborút. Ezek idővel előkerülhetnek. Ezúton kérek mindenkit, aki bármilyen információval, irattal rendelkezik, forduljon hozzánk bizalommal!
