Kult hvg.hu 2015. november. 03. 14:20

Nyílt levélben válaszolnak Gálvölgyi „félreérthetetlen beintésére”

A Heti Hetesben durva kézmozdulattal intett be Gálvölgyi János az egyik színész szakszervezetnek, amelynek vezetője most nyílt levélben reagált.

A Színházi Dolgozók Szakszervezetének elnöke, Mihályi Győző azzal kezdi az írását, hogy sajnálattal voltak tanúi, amint „nemrégiben a Heti Hetes című tv-műsorban – egy félreérthetetlen, és nem túl hízelgő, mi több, durva kézmozdulattal beintettél – véleményt formáltál a Színházi Dolgozók Szakszervezetéről”. Mihályi szerint a SzíDoSz elnökségét, melynek jelentős művészek is tagjai, bánthatta ez a megnyilvánulás, nem beszélve a tagságról.

Ezután hosszasan leírja a szakszervezet történetét, tevékenységét, az elért eredményeket. Például, hogy az aktívan részt vettek az Előadó-művészeti törvény megalkotásának tárgyalásain. A törvény 2008-ban lépett hatályba és 2010-ben került módosításra. Elnökként rendszeresen részt vesz Mihályi az Emberi Erőforrások Minisztériuma Nemzeti Érdekegyeztető Tanácsának ülésein. A szervezet két esztendeje Básti Lajos-díjat ad át a POSZT-on.

Fülöp Máté

A SzíDoSz 17 tagú elnöksége – melynek tagjai többek között a Vígszínház, az Operettszínház, az egri Gárdonyi Géza Színház, a kaposvári Csiky Gergely Színház vezető művészei – minden igyekezetével képviseli a színészek érdekeit – szögezi le Mihályi.

"Természetesen még jobb eredményeket érhetnénk el, ha több neves, vezető színművészt is tagjaink között tudhatnánk. Szavukat hallatva a döntéshozók is jobban odafigyelnének a Színházi Dolgozók Szakszervezetére és tevékenységére" – teszi hozzá.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.