Kult hvg.hu 2015. október. 14. 14:13

Meztelen koncertet tervez Miley Cyrus

Az énekesnő tervei szerint nem csak ő, hanem zenésztársai és a közönség is levetkőzne.

Az egykori Hannah Montana, az elmúlt években formabontó és provokatív médiamegjelenéseiről és művészeti megoldásairól elhíresült Miley Cyrus jelenleg az amerikai artpop kultzenekarával, a Flaming Lipsszel turnézik (november 19. és december 6. között hat amerikai városban lépnek fel) – azzal az együttessel, mely Cyrus kitűnő új nagylemezén, a Miley Cyrus & Her Dead Petz című albumon is közreműködik (olyannyira ott van, hogy a legtöbb dal Cyrus–Flaming Lips-kollaboráció – az albumról egyébként itt írtunk).

Az énekesnő most azt tervezi, hogy olyan koncertet adnának, melyen ő, a zenekar és a közönség is meztelen. Ezen a fellépésen forgatnák a Milky Milky Milk című szám klipjét.

Cyrus-nak egyébként is szívügye a női test szabadsága. Ő volt a szószólója a Free The Nipples (Szabadságot a mellbimbóknak) című kampánynak is. „Nem a mellről van szó, az emberek nem félnek a mellektől. A mellbimbó, az téma. Amerika rendben van a mellekkel – a mellbimbó – az az amit nem szeret. (…) Sosem értettem, hogy ez miért van így” – mondta idén Jimmy Kimmel műsorában, majd a műsorvezető kérdésére, miszerint mit szól az édesapja az öltözködéséhez, azt válaszolt: „Az apám jó fej, mert bár azt hiszem, szívesen venné, ha nem lenne kint állandóan a cicim, mégis inkább szívesen veszi, hogy kint vannak, és jó ember vagyok, mint hogy pólót viseljek, és ribanc legyek.”

A koncert tervéről a Flaming Lips vezére, Wayne Coyne Instagram üzenetben tudatta követőit és rajongóit.

A új Miley Cyrus-album Dooo It! című számának meglehetősen formabontó klipje:

 

A Flaming Lips 2014-ben feldolgozta a Beatles teljes Sgt Pepper’s albumát With A Little Help From My Fwends címmel – az A Day In The Life és a Lucy In The Sky With Diamonds című számokat Miley Cyrusszal vették fel. Itt az előbbi dal előadása Conan O’Brien Conan című televíziós show-jában és az utóbbi a Billboard Awads-on:

 

 

 

 

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.