Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Az Este, a Kultúrház és a Záróra című műsorok egykori műsorvezető-riportere 2011-ben ment szülési szabadságra a köztévétől, de 2012-es visszatérése után már nem kapott munkát az MTVA-tól. Emiatt azóta is maradt benne sérelem és értetlenség, de a HírTV-n keddtől hetente négy alkalommal futó, közéleti-kulturális műsorától részben azt is várja, hogy csalódottsága végleg elmúlik. – Veiszer Alindával az újságírói pálya nehézségeiről, a HírTV-s leigazolás hátteréről és a hamarosan induló műsoráról beszélgettünk.
hvg.hu: Milyen visszajelzések érkeztek a HírTV-s leigazolással kapcsolatban? Gondolom, kapott hideget-meleget.
Veiszer Alinda: Persze, de sokkal rosszabbra számítottam. Ehhez képest mérhetetlenül boldog vagyok, hogy látható többségben vannak azok, akik szurkolnak nekem. Nagyon nem örültem, amikor a nyáron kiszivárgott, hogy tárgyalok a HírTV-vel, főleg azért, mert akkor még annyira nem tartottunk sehol, hogy nem volt miről beszélni. Akkor nagy meglepetésemre, teljesen normális volt a lehetséges leigazolás fogadtatása. A napokban több, mint százan kommentálták a Facebook-oldalamon a bejelentést, sokan mondták, hogy ez a HírTV már nem az a HírTV, mint a fél évvel ezelőtti, és elenyésző azoknak a száma, akik kiábrándultak belőlem a döntés miatt. Elfogadom, és megértem, hogy valakinek van ellenérzése a döntésemmel kapcsolatban, és nem érti, hogy kerülök a HírTV-hez. Ezért részben az is a dolgom mostantól, hogy meggyőzzem a kétkedőket.
hvg.hu: Milyen és mekkora dilemma volt, hogy állást vállaljon a HírTV-nél?
V.A.: Nem azonnal mondtam igent, mert valóban sok érv ütközött, és a tárgyalások is lassan alakultak. Nyilván volt néhány igazán komoly dilemma. Az egyik például, hogy adott egy csatorna, ami kialakított magáról egy nem feltétlenül pozitív képet az elmúlt években. A kérdés az, hogy hihetek-e abban, hogy a márka képes részben velem együtt átalakulni. Tisztában vagyok vele, hogy egyáltalán nem mindegy az a kontextus, ahol, és amiben a műsorodat készíted. A HírTV kontextusa viszont sokat változott az utóbbi fél évben. Most azt látom, hogy a híradói abszolút vállalható, objektív hangvételt ütnek meg. Miközben a HírTV-vel tárgyaltam, sokat beszéltünk a kontextus és a hangvétel változásairól.
hvg.hu: Ezek szerint legyőzte önben a félelmet a műsorkészítés vágya?
V.A.: Kivételes és talán soha vissza nem térő lehetőségnek éltem meg azt a szabadságot, hogy olyan műsort csinálhatok, amilyet akarok, azokkal, akikkel akarom. Arról nem is beszélve, hogy végignézve a mai magyar televíziós palettán, nem igazán látok más olyan csatornát, ahol helyem lenne. Ahogy egy éve még itt sem volt.
hvg.hu: Elég szűk a keresztmetszet. Az elmúlt négy évben őszintén mennyi reményt táplált azzal kapcsolatban, hogy valaha visszatér a képernyőre?
V.A.: Az volt a kérdés, hogy mára, 35 éves koromra eljutottam-e odáig, hogy kimondjam, hogy én már soha többé nem fogok televíziózni, mert nem akarok egyetlen kompromisszumot sem megkötni. Arra jutottam, hogy szeretem annyira a pályát, hogy a lehető legvállalhatóbb helyen megpróbálom megcsinálni a saját műsoromat, ami miatt nem kell estéről-estére szembe köpnöm magam, vagyis nem kell kompromisszumot kötnöm. Közben azt is be kellett látnom, hogy egy nő televíziós pályafutása nem tart örökké. Egy bizonyos életkor fölött a magyar nők egyszer csak eltűnnek a képernyőről.
hvg.hu: A közmédiától azért távolították el, mert „nem felelt meg az elvárásoknak”. Korábban azt nyilatkozta: fél, hogy emiatt önben marad a tüske, és egy életre sértett újságíró marad. Ezt mennyire sikerült mára leküzdenie?
V.A.: Nem sikerült teljesen, mert maradt bennem sérelem, de főleg értetlenség. Borzasztóan fájlalom és kikérem magamnak, ami a köztévében történik, vagy a köztévé és az én viszonylatomban történt. Akkor a bizonytalanság volt a legkegyetlenebb érzés. Volt egy építkező karrierem, amit újra ki kellett találnom. Nem a képernyő hiánya volt megrázó, hanem az a bizonytalanság, hogy lesz-e még helyem bárhol, és lesz-e még egy csapat, ahova tartozom. Most azt gondolom, hogy ez a sértettség soha nem fog teljesen elmúlni. Sokat halványult bennem, és már nem foglalkoztat napi szinten, mert csodálatosan feltöltenek például azok az estek a Katona József Színházban, amelyeknek a kitalálásában és megvalósításában részt vehettem. Legyen szó az Illaberek című előadás utáni fantasztikus közönségtalálkozókról, vagy a kultúrpolitikai vitákról. De említhetném, hogy az Alexandra Pódiumot, ahol sok munkával egy nagyon jó programot raktunk össze. A most induló HírTV-s műsor is sokat segít a feldolgozásban, talán lezárja a folyamatot.
hvg.hu: A fájdalmon és a felháborodáson túl mit gondol a köztévé jelenlegi állapotáról, átalakításáról?
V.A.: Nem szívesen beszélek erről. Egyrészt azért, mert néhány barátom még dolgozik a közmédiában, nem szeretném őket megbántani. Másrészt hiába nem vagyok évek óta köztévés, bármit mondok a korábbi munkahelyemről, annak az az olvasata, hogy visszafele mutogatok, mert savanyú a szőlő. Ezért maradjunk annyiban, hogy gyönyörűek és nagyon jól alkalmazhatóak a közmédia új stúdiói, különösen a sportstúdiók.
hvg.hu: Négy év távlatából hogyan látja az akkori közmédiás történetét? Fogalmazott meg új tanulságokat azóta?
V.A.: A saját szerepem megítélése folyamatosan változik. Azt sosem fogom egyértelműen megválaszolni, hogy jó döntéseket hoztam-e. Egy dologban viszont biztos vagyok: semmi olyat nem tettem, nem kötöttem olyan kompromisszumot, ami bármilyen irányba befolyásolta volna a műsorkészítést vagy a műsoraim színvonalát. Azt tettük, amit jónak gondoltunk. Jó lenne egyszer kibeszélni ezt. Szívesen létrehoznék egy blogot, ahol újságírókkal beszélgetek hasonló nagy megpróbáltatásokról, döntéshelyzetekről, kompromisszumokról. Mindannyian tudnánk mit mesélni. Nagyon izgalmas lenne, ha összeállna egy nagyobb kép erről. Ki az, aki bevállalta és mégis kirúgták és ki az aki nem és ezért tették lapátra. És persze ki az, aki belement a kompromisszumba, nem hívott meg vendégeket aztán mégis úgy emlékszik, hogy ellenállt.
hvg.hu: Annak idején a felettesei húzták a szájukat a köztévénél, és kemény kritikát kapott, amiért meghívta a műsorába például Kulka Jánost, Závada Pált vagy Vitray Tamást. Most van önben olyan, hogy dafke ismét meghívja őket?
V.A.: Van bennem revans érzés, de közmédiánál nem történt olyan, hogy valamilyen oknál fogva, „felülről” kitiltottak volna valakit a műsoromból. Egész egyszerűen, mert nagy hagytuk a szerkesztőimmel. Az utolsó hónapokban jellemző volt, hogy utólag szóltak, hogy melyik vendéget nem kellett volna meghívni. De direkt nem egyeztettünk előre senkivel, hogy ki jön éppen. Most nyilván nagyon jó érzés, hogy őket is szabadon meghívhatom. Csodálatos dolog lesz, ha az említett emberek megint eljönnek.
hvg.hu: A jövő héten induló új műsor mennyiben fog különbözni a Zárórától?
V.A.: A műsornak nem lesz kötött struktúrája. Ezen belül azt csinálok, amit akarok. Az biztos, ha 22.30.-kor a HírTV-re kapcsolsz, valamilyen kulturális-közéleti tartalmat fogsz kapni, amin reményeim szerint el lehet gondolkodni. Több felállás is lesz: viták több vendéggel, portré egy interjúalannyal, vizuális, képes, videó tartalmakkal színesítve. Ha megjelenik egy izgalmas könyv, nyílik egy érdekes kiállítás, akkor az lesz a műsor aktualitása, de lesznek visszatérő témák, mint például a menekült ügy, vagy a szívügyem, az oktatás.
hvg.hu: A beharangozó szerint kulturális-közéleti műsor lesz. Ez pontosan mit jelent?
V.A.: Hivatásos politikusokat biztosan nem hívunk a műsorba, olyanokat, akik a Parlamentben, az Európai Parlamentben, vagy ezek közvetlen közelében dolgoznak. Azok a gondolkodók, értelmiségiek és művészek viszont, akik egy-egy párt vagy ideológia holdudvarához tartoznak, már meghívást kapnak a műsorba. Az tehát nem lesz kizáró ok, ha valakinek markáns ideológiája van. Például a menekült ügyet, amihez mindenki viszonyul valahogy, nem a politikus, hanem a festő vagy az orvos szemszögéből fogjuk feldolgozni. Ez persze nem azt jelenti, hogy a művészeket erőszakosan arra fogom presszionálni, hogy azonnal véleményt mondjanak az aktuális közéleti témákról.
hvg.: Ettől függetlenül van feketelistája, amin azok szerepelnek, akikkel soha többé nem hajlandó beszélgetni?
V.A.: Van, de nagyon rövid. Egy név szerepel rajta, de nem árulom el, hogy ki az, mert nem akarom kellemetlen helyzetbe hozni. Ennek egyébként nem szakmai, hanem személyes okai vannak. Amikor szerződést kötöttem a HírTV-vel, közöltem, hogy vele semmilyen körülmények között nem vagyok hajlandó beszélgetni. Erre gond nélkül rábólintottak. Újságíróként egyébként nem az a dolgom, hogy kizárólag a szívemnek kedves emberekkel beszélgessek. Most sem lesz szerkesztési elv, hogy az illető Alindának szimpatikus-e vagy sem. A Zárórában is volt olyan beszélgetőpartnerem, akit nem kimondottan kedveltem, de igyekeztem nyitottan hozzáállni, és végül jót vitatkoztunk.
hvg.: Változott a kérdezési stílusa, a hozzáállása az évek során, és attól, hogy anya lett?
V.A.: Az anyaság ott köszön vissza, hogy sokkal fontosabbá váltak azok a kérdések, amelyek arra vonatkoznak, hogy ki mit hoz magával a gyerekkorból. Én annyiban változtam, hogy sokkal karcosabb és határozottabb lettem az évek alatt. 25 évesen kaptam egy műsort, buborékban éltem: sosem kóstoltak be, rúgtak ki korábban, élt mind a négy nagyszülőm, minden tökéletes volt. Aztán egyszer csak szétestek a dolgok körülöttem. Válás, halál, csalódás. Megtapasztaltam, hogy mennyit ér az ember és a teljesítménye a piacon. Ma már nem akarok neurotikusan megfelelni. Mára elengedtem a megfelelési kényszert az interjúalanyaim felé is, már nem kérdezem azt magamtól olyan erőteljesen, hogy elég felkészült, elég okos vagyok-e, látja-e rajtam az interjúalany, hogy mennyire odateszem magam. Lényegében mindegy, hogy az interjúalanyom szeret-e engem. A legfontosabb az, hogy a műsor színvonalas legyen.
