Kult hvg.hu 2015. augusztus. 15. 11:00

Szeretni még - új klippel jelentkeztek Sziámiék

Különleges klipet készített Müller Péter Sziámi zenekara, az Andfriends: a hvg.hu-n már meg is nézheti.

A Szeretni még című dal zenéjét Bérczesi Róbert és Kirschner Péter írta, a szöveget Sziámi. Az utóbbi lapunknak úgy jellemezte a szerzeményt, hogy az egy megbocsátó szám, ami „egy könnyű nyári sláger felé hajlik - már amennyire ez tőlünk telik”.

„Három hazai lelkivilágsztár és egy felfénylő kiscsillag szoros, de laza együttműködéséből született ez a roppant egyedi szerzemény. Azt üzenné, hogy jó volna szeretni még (tovább, többet, még mindig, azokat is, akik jól elmentek vagy csak elutaztak…)” – olvasható a Havas Györgyi által készített klip leírásában. Sziámi, és Bérczesi Róbert mellé - harmadik kiscsillagként - a nobilissimás Baka Rebeka szállt be a dal előadásába.

Az Andriends hagyományos Szigetzáró koncertje egyébként - az Esti Kornél felvezetése után - vasárnap 22.45-kor kezdődik a VOLT-Petőfi Színpadon. A zenekar vendége lesz a fiúkkal kiegészült Nobilissima énekegyüttes, valamint Pintér Béla és Társulatának színészei.

A Szeretni még ebben a formában ott hangzik el először. A Nobilissima önálló produkcióval is színesíti  bulit: a Sziámi, a Kontroll, az URH és az Andfriends legjobb dalaiból készült zanza-medley-vel.

 

Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.