hvg.hu: A Vastagbőrű mimózához Esterházy Péter írt fülszöveget. Úgy kezdi, ön nagy szerelmi író, aki a tárgyban „fájdalmasan sokat tud és fájdalmasan sokat nem tud”.

Nádasdy Ádám: Igen-igen. Hála istennek úgy alakult az életem, hogy a melegség sötét oldalait nem kellett megtapasztalnom. Nem tagadtak meg a szüleim, nem vertek meg a faluban, nem csuktak börtönbe. Márpedig ez is beletartozik.

hvg.hu: Esterházy azt is emlegeti, hogy egyfajta emancipációs harcról van szó ezekben az írásokban, egyetért ezzel?

N. Á.: Igen. Sokban hasonlít mindez a száz évvel ezelőtti nőemancipációra. Akkor is azt lehetett látni, hogy sokan szoronganak. Lesz női orvos, katonatiszt és tanár is? Mi történik majd a társadalmi szerepekkel? Sokan tették fel ezeket a kérdéseket azok közül is, akik amúgy normálisan gondolkodnak. Egy Semjén Zsolt nevű magas rangú politikuson is látszik ez az érthetetlen szorongás. Nem tudja megmagyarázni, miért, de retteg ettől az egésztől. Pont úgy, ahogyan száz éve az merülhetett volna fel, hogy az én lányom azért ne menjen egyetemre. Menjen férjhez, mint rendes nő. Micsoda dolog ez, a végén még nadrágot fog hordani.

Fülöp Máté

hvg.hu: A Budapest Pride eseményein részt szokott venni, noha korábban úgy nyilatkozott, hogy a meleg identitás magán- és közügy is. Ezek szerint inkább közügy?

N. Á.: A melegség nem magánügy. Pontosabban mindenki eldöntheti, mit óhajt annak tekinteni. Lehet, hogy én bélyeggyűjtő vagyok, de senki nem kényszeríthet arra, hogy ezt az információt megosszam másokkal. Másfelől mitől lesz magánügy, ha minden kollégám tudja rólam és még az újságba is megírom az ezzel kapcsolatos élményeimet? Jó, ez vicces hasonlat, de ugyanez vonatkozik arra is, hogy valaki nős vagy nőtlen. Ez nem magánügy, ugye érti? Közügy, azért van róla dokumentum, azért kell bemenni az önkormányzathoz bejegyeztetni. A bankban is másként beszélnek egy férfi-nő párral, ha házasok. Így értem, hogy nem magánügy. Persze nehéz eldönteni, hol a határ.

hvg.hu: A jogok mellett korábban azt is mondta a coming outtal kapcsolatban, hogy sokak szemében „az a legfelháborítóbb, hogy van pofám konformistának, sőt konzervatívnak lenni”. Hogyan érti pontosan?

N. Á.: Rendes fiú vagyok, professzor az egyetemen, teszem a dolgomat. Emellett valóban botcsinálta prófétaként nyilatkozom valamiről, amit adott nekem az élet. Közben azt gondolom, hogy ez nem valami vicces dolog. Sokan azt hiszik, hogy a melegség egyfajta szórakozás. Persze, lehet szórakozni is, ahogyan a heteroszexuális emberek is szórakozhatnak. Maximálisan egyetértek például David Cameron angol miniszterelnökkel. Ő azt mondta, azért támogatja a melegházasságot, mert konzervatív. Konzervatív elv, hogy valaki kötelezze el magát tartósan, állapodjon meg, vállaljon hosszú távú felelősséget. Álljon a világ elé: „nekem ez van, kérem, én itt lakom, ezzel vagyok együtt”. Amíg én tudom követni, addig a konzervatív gondolkodás szerint létezik értelmes és hasznos szabadságkorlátozás. A melegvilágra ez ugyanúgy vonatkozik. Egyébként ez bosszantja rettenetesen azokat, akik az emancipáció széle előtt rettegve állnak: hogy sok meleg, beleértve engem is, úgy kezd viselkedni, mintha mindez valami normális dolog lenne.

hvg.hu: Azt mondja, botcsinálta filozófusként nyilatkozik. Amikor 2013 elején felmerült, hogy nyugdíjba küldik, kollégái kiálltak ön mellett.

N. Á.: Nagyon jólesett. Végül nem küldtek nyugdíjba, nem kellett.

Fülöp Máté

hvg.hu: Azt írták: „… többet ad mint nyelvészetet, kultúrát (is) tanít, szerepe jócskán meghaladja azt, ami pusztán szaknyelvészet”. Mit jelent ez a nem szimpla nyelvészet?

N. Á.: Ne felejtse el, az angol szakon tanítok. A hallgatók már érkezéskor jól tudnak angolul. Joggal többet kívánnak nyelvtanulásnál. Mondjuk a szuahéli tanszéken – nincs ilyen, azért említem, mert nem szeretnék senkit megbántani – a munka jelentős része abból áll, hogy a diákok megtanuljanak szuahéliül. Nálunk ez nem érdekes, szóval szétnézünk. Van kollégám, aki az amerikai politikai berendezkedést tanítja, én nyelvtörténettel foglalkozom. Ezen belül adódik például a kereszténység felvétele, a reneszánsz, a francia hatás, dialektusok viszonya. Igyekszem mindezt belekeverni. Talán így mondanám.

hvg.hu: Az egyetemi autonómia ellen nemrég hoztak újabb döntéseket, újabb tiltakozási hullámok is indultak. Hogyan érzi magát azóta ebben a közegben?

N. Á.: Engem mindez a mindennapi gyakorlatban nem érint. Megy minden, mint máskor is. Riadalommal nézem, ahogyan a kormányzat közvetlen befolyást akar szerezni az egyetemen, de ennek is megvannak a maga módjai. Amíg az adófizetők pénzét költjük – állami egyetem vagyunk és az adófizetők pénzével a kormány gazdálkodik –, addig el kell fogadni, hogy nekik, illetve az őket megválasztó adófizetőknek is lehet beleszólásuk. Lehetne ezt civilizáltan is csinálni. Attól félek, hogy ez itt nem mindig így történik. Hasonló a dolog a kórházak helyzetéhez: persze, lehessen beleszólni, de azt, hogy magát meg kell-e operálni, vagy sem, döntse el az orvos. Tehát azt, hogy milyen szakokon tanítunk – és oda hány évig járjanak a hallgatók – a szakembereknek kellene dönteniük.

hvg.hu: Ahogy mondta, ez nem így történik.

N. Á.: Hála istennek nálunk nincsen változás. Az ELTE hatalmas dinoszaurusz, caplat előre a maga útján.

hvg.hu: Éppen a bölcsészkaron zajlott az egyetemfoglalás, akkor és azóta is több kollégája beszélt tüntetéseken.

N. Á.: Hagynám a diákokat a maguk ügyeit csinálni. Mikor érintve voltam, nem volt ildomos megnyilvánulnom. Történhetne olyan igazságtalanság valakivel, hogy természetesen elsőként futnék, de mikor diákokat érintő ügyekről van szó, csinálják a dolgukat ők.

Fülöp Máté

hvg.hu: Mire gondolt, amikor kijelentette, „a magyarok nem elég tökösek”?

N. Á.: Sokan bólogatnak a kormány azon igyekezetéhez, hogy az saját taktikáját és politikáját Magyarországgal azonosítsa. Ha például valaki azt mondja, Orbán úr rosszul kormányoz, akkor a kormány szerint Magyarországot kritizálta. Holott Orbán urat kritizálta. Ez érthető, minden kormány ezt csinálja – na de hogy milyen sokan beveszik? Hajlandóak vagyunk a szűk uralkodó réteget azonosítani a hazával. Ez sem a kuruc, sem a reformkorban nem volt így. Ezért lepett meg, hogy nem azt mondják az emberek, hogy jól van, beszéljél te ott fönt, de attól még nem vagy azonos a hazával. Ne próbáld azt állítani, hogy te vagy Magyarország. Így értettem. Mint a birkanyáj, az emberek hagyják magukat terelgetni, magukat pedig a pásztorokkal azonosítják.

hvg.hu: Mondta, hogy meglepte ez a folyamat. Mikor kezdte ezt érezni?

N. Á.: Az utóbbi években.

hvg.hu: Tavaly szakmai és politikai kritika mellett indult el a Magyar Nyelvstratégiai Intézet (Manysi). Utoljára akkor kérdezték önt erről, mikor még indult az intézmény. Mint szakmában érintett, azóta követi a működésüket?

N. Á.: Nem, akikkel beszélek, azt mondják, nincsen vele semmi baj. Tiszteletre méltó és komoly idősebb kollégát, Bencze Lorántot bízták meg az igazgatással. Neki első dolga volt felajánlani együttműködést a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Nyelvtudományi Intézete felé. Azt hiszem, csendesen minden a helyére került. Mikor indult, úgy nézett ki a dolog, mintha politikai kampány lenne, valaki ki akarná túrni az MTA intézetét. Erre nem került sor. Lehet, hogy Bencze professzor személyes diplomáciájának vagy jóérzésének köszönhetően. Mindegy is. Azt kell mondanom, egyenesen üdvözlöm, hogy megnyílt még egy csatorna, amiből a nyelvészet irányába csordogál pénz.

hvg.hu: A kormányrendelet szerint „az intézet a miniszterelnök irányítása alatt áll”. Szükséges így külön „stratégiai intézet”?

N. Á.: Ezzel az erővel azt is mondhatjuk, minek van magyaróra, érti, hisz magyarul mindenki tud. Mindig lehet fésülgetni, többféleképpen elmondani, rámutatni, stilisztikát, retorikát tanítani. Mondok egy példát egy mostani változásra: a tegezés és magázás határainak eltolódása egyfelől tudományosan is érdekes, mint a szociológusnak az, hányan esznek például sertéshúst. Másfelől praktikus is lehet, segítséget is nyújthat, nyelvi illemtant lehet belőle kibontani.

hvg.hu: Az elmúlt években az Isteni színjátékot fordítja. Tudja már, mikor jelenik meg?

N. Á.: Örömmel jelentem, egy év múlva. Közel vagyok. Száz énekből 82-83 megvan, nyár végéig a többit is meg tudom csinálni. Megjegyzem, minden fordításnál a vége felé gyorsabban mennek a dolgok. Csomó döntést korábban meghoztam, újabbakat pedig már nemigen kell.

Fülöp Máté

hvg.hu: 2008-ban mondta, hogy Dante világa „nagyon más, nagyon érdekes, nagyon szép, de semmi közöm hozzá”. Ez az elmúlt években is így maradt?

N. Á.: Nem vagyok dantista, vagyis nem írok ezzel kapcsolatban és keveset olvasok arról, ki volt, pontosan milyen társadalmi közegben élt. Nekem a szöveget és a fordításokat kell ismernem. Ezzel kapcsolatban viszont rengeteg könyvem van. Összenézem például a német, az angol, a francia fordítást az olasz eredetivel. Ez a szakterületem. Emellett katolikusnak neveltek, mindig is érdekelt a vallás, a Biblia, és ebben a szövegben bőven van utalás. Ha lehet így mondani, Dante folyton ezzel jön: irodalmi kérdéssé teszi a vallási kérdéseket. Ezek érdekelnek.

hvg.hu: Ismert Shakespeare-fordításairól is. Nemrég kavart nagyobb port műfordításokkal kapcsolatban a Zabhegyező új verziója, a Rozsban a fogó. Olvasta?

N. Á.: Az asztalomon van az angol, a Gyepes Judit-féle 1964-es, első fordítás, és most a Barna Imre-féle második fordítás is. Elkezdtem összenézni a szövegeket, persze, szakemberként. A megoldásokat nézem, hogy mit próbált az új fordítás megőrizni az eredetiből. Mégiscsak kosztümös könyv már (J. D. Salinger könyve The Catcher in the Rye címmel 1951-ben jelent meg – a szerk.). Nekem elsősorban nem az izgalmas, hogy a fordítás mennyire sodró lendületű. Inkább az, hogy jé, itt van még egy jelző. Az eredeti szövegben olyan lányokról van szó, akik szoknyában járnak, és olyan fiúkról, akik nyakkendőt hordanak. Ezen belül persze nagyon lezserek, kirúgnak a hámból, de… A fiú a nővére ósdi kalapján dohog… Ki jár ma már kalapban? Aki abban jár, külön gesztust tesz. Mit kell ilyenkor csinálni? Gyepes Judit mindent elkövetett, hogy a hatvanas években mainak mutassa a szöveget. Nehéz a mostani fordítónak, hiszen ha teljesen mainak mutatja a szöveget, néhol kilóg a lóláb – épp, mint a kalap esetében. Úgy látom, a Barna-féle fordítás megpróbált egyensúlyozni. De még nem olvastam végig, így nem tudom, milyen sikerrel.

hvg.hu: A vitákban felmerült, mennyire van szükség „korszerűsítésre”, mikor lesz értelmetlen gesztus egy-egy átírás. Hol a határ?

N. Á.: Erre nem tudok válaszolni, ízlés dolga. Nem véletlenül hívják műfordításnak. Kicsit olyan, mint a művészet. Olyasmi kérdés ez, minthogy lehet-e meztelenül megjelenni színpadon? Persze, hogy lehet, de ha túl sok, nem értékes, inkább bosszantó. Mijét mutassa meg a színész? Csak fölül legyen meztelen? Ez mind a produkciótól függ. A fordítónak kell dönteni. Általában azt szoktuk csinálni – és ezt csinálja Barna a Rozsban a fogó esetében is –, hogy általánosan úgy tesz, mintha mai nyelven írna, aztán néha elvigyorodik. Ugye, kedves olvasó, te is látod, hogy az ötvenes évekről van szó?

Mikor Alföldi Róbert rendezésében a Nemzetiben adták elő a Hamletet, Polonius mobilon beszélt egy másik szereplővel. Beleillett a dologba. Polonius szürke öltönyös, kopasz ember volt. Rába Roland játszotta, nagyon jól. Természetesnek hatott a mobil, miközben olyasmiről volt szó, hogy a király így, a királynő úgy. Ha jól van valami összekotyvasztva, jó lesz. Sosem felejtek el egy jelenetet a Szentivánéji álomból sem. 1994-ben a Katona József Színházban játszották, Gothár Péter rendezésében, Csákányi Eszter volt Pukk. Az egyik próbán mikor azt mondta Oberonnak, tündéri gazdám, sietnünk kell, a karórájára nézett. Automatikus mozdulat volt – és benne hagyták. Minden előadáson Pukk, az erdei manó, sietve és aggódva nézett az órájára. Akkor, ‘94-ben ez még derültséget okozott. Ma már nem hiszem, hogy bárki észrevenné. Barna Imre Rozsban a fogója tele van ezekkel a karóra-nézésekkel. Ma már olyan természetesnek veszünk, hogy nem is vesszük észre.