Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Az unalmas ember is érdekes lehet a titkosszolgálatok megfigyelő rendszereinek, és az elmúlt pár évben ki is épült az emberiség egyik legfélelmetesebb, elnyomásra alkalmas gépezete - mindez a tudtunk nélkül. Ezt állítja Edward Snowden és a róla készült dokumentumfilm, a Citizenfour is. A magyar mozikban debütáló film az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség "kibeszélő" tanácsadójának húzását elítélőket, az állításaiban kétkedőket ettől még nem nem fogja meggyőzni, igaz, ez nem is áll szándékában.
Edward Snowden legutóbb egy közéleti-humoros showműsorban adott nyilatkozatot, Moszkvában, a szerkesztők pedig a lehető legegyszerűbben akarták megértetni a nézőkkel, mit is kockáztatott az árulóként és hősként is aposztrofált egykori nemzetbiztonsági szakember.
Így azután egyszerűen arról kérdeztek járókelőket: mit szólnának ahhoz, ha az amerikai kormány hozzáférne a telefonjukon tárolt, őket ábrázoló, intim, meztelen képeikhez? A reakció pedig nyilvánvalóan egyöntetű kiakadás volt. Mert ugye ki menne bele abba, hogy a privát szférájában kutakodjon valamelyik állami szerv?
No, erre jöhetett az USA Nemzetbiztonsági Ügynöksége kiugrott, a volt munkahelye titkairól, megfigyelő rendszeréről a leplet lerántó (és most ezért Moszkvában élő) extanácsadójának válasza: az állami kukkolás lehetősége nem tetszik senkinek, de ettől még igenis van félnivalónk! (Akkor is, ha egyébként meztelen fotókra kalibrált keresőprogram - egyelőre - nem létezik.)
A rendező, aki felkerült a "veszélyes emberek listájára"
A banális példánál persze jóval súlyosabb témák miatt lett a 21. század első másfél évtizedének egyik ikonikus személyisége Edward Snowden. Ezekről, az Obama-kormány és az amerikai nemzetbiztonság csúsztatásairól, hazugságairól, illetve a mind félelmetesebb, egész világot behálózó megfigyelőrendszerről a héten végre Magyarországon is bemutatott dokumentumfilm, a Citizenfour árul el többet.
Az az alkotás, amelynek fontosságát ma még aligha lehet teljes bizonyossággal megbecsülni – számos elismerés, köztük egy Oscar ellenére sem. Nem véletlen, hogy Snowden is többször azt hangsúlyozta, ez az ügy nem szabad, hogy róla szóljon. Mint mondja, a kiszivárogtatott információknak vitát kell generálniuk minden modern demokráciában arról, hogy mi az a határ, amit semmilyen hatalom sem léphet át. (A Citizenfour találó hazai kampánya is arra figyelmeztet minket: a 9/11 utáni időszakban a magánéletünk illúzióvá vált, bármilyen sms, email, hívás, Google-keresés megfigyelhető, visszakereshető, mára elérhetetlen hely egyszerűen nem létezik.)
A Citizenfour persze nem fogja meggyőzni a kétkedőket, akik szerint Snowden áruló, veszélybe sodorta a nemzetbiztonságnál dolgozó kollégáit, ezzel pedig hazáját is. A filmet készítő Laura Poitras ugyanis erősen érintett volt az információk nyilvánosságra hozásában, így kommentár nélkül, de egyetlen nézőpontból mutatta be hősét. Részrehajlása azonban érthető: az újságíró/rendező volt az, akit maga Snowden a kezdet kezdetén keresett fel kódolt emailekben. Az egykori nemzetbiztonsági tanácsadó ugyanis újságírókon keresztül akarta kijuttatni a birtokában lévő információkat, hogy ők fordítsák le közérthető nyelvre a meglehetősen sűrű infóhalmazt az állampolgároknak, Poitrast pedig felkérte, dokumentálja az eseményeket.
Tény az is: nem véletlenül került Snowden látókörébe pont Poitras, amikor a színre lépést tervezgette. A rendezőnő ugyanis már korábban is előszeretettel nyúlt kényes témákhoz. Sőt, ahogy azt a film elején vetített feliratban a néző tudtára adja, a Citizenfour igazából a 9/11 utáni Amerikáról szóló trilógiájának záródarabja. Ráadásul az első rész után, mely az amerikai megszállás alatti Irakról szól (My Country, My Country), Poitras egy biztonsági kockázatot jelentő megfigyelési listára került. Ezután többször is zaklatták az amerikai repülőtereken, sőt, egy alkalommal szimbolikus módon fegyvernek titulálták a tollát, amivel minden átvizsgálás alkalmával jegyzetel.
Ilyen előzményekkel az sem meglepő, hogy miután befejezte a guantánomói börtönről szóló filmjét (The Oath), Poitras szó nélkül vállalta a kockázatot, és ő örökítette meg az elmúlt évek egyik legfontosabb történelmi pillanatát, Snowden önleleplező nyilatkozatát.
Nyolc iszonyatosan feszült nap egy hotelszobába zárva
A Citizenfour szerkezete miatt mégis úgy emlékezhetünk majd erre a filmre, mint amely a kiszivárogtató emberről, és kevésbé az előidézett botrányról, illetve az azt követő vitákról szól. A film felvezető, Snowden cselekedetének megágyazó része a 9/11 utáni agresszív amerikai hírszerzési stratégia, és az Obama-kormány kritikája. Utóbbi ugyanis soha nem látott ütemben fokozta az internet megfigyelését, miközben nyilvánosan mindezt tagadta. A felvezetés azonban csak megágyaz a film legfeszültebb részének, Snowden színrelépésének.
Poitras és a témában jártas, az ügyről később könyvet író Glenn Greenwald nyolc napot tölt Snowdennel egy hongkongi szállodában. Ez az a nyolc nap, amikor Snowden - azon túl, hogy újabb részleteket oszt meg az NSA megfigyelő programjairól a Guardian újságírójával - végül úgy dönt, arcát adja a történethez. Anélkül, hogy lelőnénk a poént, itt még a Snowdennel szemben legszkeptikusabb nézőnek is leeshet: a hosszas előkészületek és gondos tervezés ellenére mekkora kockázatot is vállalt ez az első blikkre egy ártalmatlan IT-szakembernek tűnő fiatalember.
A hotelszobában uralkodó feszültség azonban Poitras bevallása szerint nem csak a beláthatatlan következményeknek, és a fokozódó médiaérdeklődésnek szólt. A rendező egy interjúban elárulta, Snowden és ők is tartottak attól, hogy az ügy nem kavar majd akkora vihart, és pár nap után elcsitul. A film harmadik része – mely a következményeket és az újabb szivárogtató felbukkanását taglalja – már arról árulkodik, az alkotók aggodalma felesleges volt. Snowden ikonná vált: negatív és pozitív előjellel egyaránt.
A legutóbbi, Snowdenhez köthető „szobros-ügy” is ezt bizonyítja: nemrégiben aktivisták egy csoportja egy a szivárogtatót ábrázoló emlékművet helyezett el egy brooklyni parkban. A város vezetői hamar eltüntették a gerillaakció nyomait, de egy másik csapat - stílszerűen - nyomban Snowden hologramját vetítette ki a szobor hűlt helyére.
Az unalmas ember is érdekes
A Citizenfour egyébként nem könnyíti meg a téma iránt érdeklődők dolgát, hiszen a film majd’ két órás játékideje alatt iszonyatos mennyiségű információhoz jutunk. Tény, Poitrasék célja leginkább a kérdést eddig ignorálók érdeklődésének felébresztése volt. Hiszen a leggyakrabban elhangzó kérdés a botrány kirobbanása óta az, hogy "mit árthat nekem ez a rendszer, ha semmi illegálisat nem csinálok, nem látogatok gyanús oldalakat, nem keresek rá mondjuk a házi bomba készítés receptjére?"
Azonban ahogy azt Glenn Greenwald a HVG-nek adott interjújában hangsúlyozta, "veszélyes azt hinni, hogy amíg unalmas vagyok, nem kell félnem semmitől".
Edward Snowden továbbra is Moszkvában él, ahogy az a filmből is kiderül, immár barátnőjével együtt. Tartózkodási engedélyét 2014-ben hosszabbították három évre. De ügyvédje szerint hajlandó visszatérni az Egyesült Államokba, ha ott fair tárgyalás elé néz.
A Citizenfourt április 30.-tól vetítik a hazai mozik.
