Három új legós film is jön a Lego kaland nagy sikere után
A Lego kaland című film sikere után a Warner Bros. filmstúdió három újabb filmet tervez a színes építőkockák főszereplésével.
A rajongóknak azonban várniuk kell még, az első film ugyanis, amely Batman kalandjait mutatja be, csak 2017 februárjától kerül a mozikba - közölte a Hollywood Reporter című magazin.
A következő spin-off film Ninjago címmel 2017 őszétől látható, A Lego kaland hivatalos folytatása pedig csak 2018 májusára készül el.
A Phil Lord és Chris Miller rendezésében készült első rész hatalmas sikert aratott 2014-ben, világszerte több mint 468 millió dollár (130 milliárd forint) bevételt hozott.