Kult hvg.hu 2015. április. 17. 10:58

Az osztrákok rácáfolnak az eurovíziós előítéletekre

Az osztrák The Makemakes, miután az Eurovízión méretteti meg magát egy sokkal komolyabb feladatot kap: a One Republic előzenekaraként lép fel itt Budapesten júniusban.

Még hogy slágerparádé! Az Eurovíziót előszeretettel csúfolják a zenei berkekben, most az osztrák kihívók, a The Makemakes rácáfol az előítéletekre. Június 7-én a One Republic rockzenekar előzenekaraként lépnek fel itt Budapesten is, ami azért messze áll a haknizástól. A Counting Stars című slágerrel 2013-ban újra berobbant amerikai zenekar június 7-én jön a magyar fővárosba, előttük pedig a három fiúból álló osztrákok zenélnek majd, akik az I Am Yours című dallal neveztek az Eurovízióra, és Boggie előtt lépnek majd színpadra az elődöntőben.

 

One Republic

A 2002-ben Ryan Tedder énekes és Zach Filkins gitáros által alapított, középiskolai barátokból álló banda először akkor került a zeneipari szakemberek látóterébe, amikor teljesen ismeretlenül, bármilyen lemezkiadói szerződés és támogatás nélkül komoly kereskedelmi sikert értek el a MySpace-en. Ehhez képest meglehetősen sokat kellett várni debütáló albumukra, ami némi viszontagság után – első kiadójuk a megjelenés előtt 2 hónappal kirúgta a csapatot, amit valószínűleg azóta sokszor megbántak már –, végül 2007-ben jelent meg. Viszont első kislemezükkel, az Apologize-zal rögtön be is robbantak a nemzetközi élvonalba, 16 országban vezették a slágerlistákat, további ötven országban pedig top10 felvétellé vált a Grammy-díjra is jelölt dal.

Második lemezük hasonló kritikai és kereskedelmi sikereket ért el 2009-ben, többek között a Good Life és az All The Right Moves nótáknak köszönhetően.

Harmadik albumukra kicsit hosszabban kellet várni a rajongóknak, azonban a végeredmény nem csupán őket kárpótolta, hanem minden kétkedőt is elhallgattatott, akik úgy gondolták, a One Republic már nem fogja tudni megismételni kezdeti sikereit.

2013-ban megjelent Native anyaguk rögtön a listák élvonalába került, és bár már az If I Lose Myself daluk is több országban a listák élére tört, ám az igazi, fél éven át kirobbanthatatlan slágerstátuszt a Counting Stars hozta meg számukra, amelyet itthon is szinte óránként játszottak a különböző adók. A kislemezt több mint 5 millió példányban talált gazdára csak az USA-ban, s a mai napig az egyik legkedveltebb felvétel a világ számos pontján. Idén Love Runs Out című daluk pedig ismételten bebizonyította, hogy nem csak véletlenül és egyszer-egyszer sikerül világslágert letenniük az asztalra.

"Nem vagyunk műfajtisztelők. Csak jó vagy rossz dalok és előadók léteznek, legyen szó rockról, popról, rapről vagy dance-ről. És ezek a jó dalok ránk is hatással vannak, befolyásolnak bennünket valamilyen módon, beépülnek a munkáinkba" – nyilatkozta Ryan Tedder a csapat saját stílusát firtató kérdésre.

A budapesti koncertre belépők a www.livenation.hu oldalon keresztül kaphatók.

Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.