Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Sohaország, Narnia, Fantázia saját törvényekkel működő kitalált gyerekvilágok, amelyek valójában is léteznek. Ilyen volt 1938-tól 1978-ig a Bánki-tónál Leveleki Eszter pedagógus vezetésével Pipecland, a klasszság birodalma is, ahol 40 év alatt több mint 800 gyerek fordult meg. Kívülről csak tábornak tűnhetett, valójában egyedi közösség volt. A bánki univerzumot a Néprajzi Múzeum nemrég megnyílt kiállítása, az Ellenpedagógia a tóparton mutatja be.
"Mi bánkiak, különös emberek vagyunk, különös anyagból vagyunk gyúrva. Mi a jeles magyar pedagógus, Leveleki Eszter neveltjei vagyunk. Ez nem jelent semmiféle különös tisztességet, inkább csak nyitottságot. Nyitottságot a világra, egymásra, környezetünkre és önmagunkra is.”
Általános iskolai osztálytársam minden ősszel elmesélte, hogy megint tök jó volt a tábor. A tábor, ami több hétig tart, a fiúk bocsok és medvék, a lányok meg boszik. Szobafőnökök is vannak, akik elmondják, mi éppen a keretjáték. Szerettem volna menni én is, boszinak lenni marha jó dolognak tűnt, de csak a várólista maradt. Volt osztálytársam a mára legendássá vált bánki „nyaraltatások” hagyományaiból építkező egyik utódtáborba járt.
Leveleki Eszter „nyaraltatása” nem szimplán nyaralást jelentett. A bánki vakáció jóval több volt pár hétnél, amit gyerekek együtt töltöttek a vadabb természetben és közben sokat számháborúztak. Időből és térből kiszakított létezésükben tanulásról szó sem lehetett, csak játékról.
Mindenki medveként kezdi
„Külön államformában, alkotmányos monarchiában működtek. Az országuk Pipecland, a királyuk Pipec volt – először egy kétéves kisfiú, akit bilin ülve koronáztak meg. Kifinomult intézményrendszerrel működtek: volt királyi opera, nemzeti múzeum, törvénykönyv, himnusz, lovagrend, zászló” – írja le a bánki világot Frazon Zsófia, a kiállítás kurátora. A napirendet Eszter sípolásai tagolták, mindennap működött valamilyen keretjáték. Például reggel úgy keltek a gyerekek, hogy megtámadták őket a tuaregek, elloptak valamit a totemfalról. „Saját szavakat is használtak: például hagyomány helyett a tradományt, a mödi pedig a helyi pénzt jelentette.”
Bánkon a kúlság legmagasabb fokozata a klasszság volt, a legklasszabb pedig az lehetett, aki medvesapkát is kapott. „Molnár Gábornak, Eszter unokaöccsének volt a beceneve a Medve. Molnár szintén gyerekként kezdte a táborozást, majd ‘56-ban fegyverrel harcolt, így emigrálni kényszerült és soha nem is jött haza.” Medve elment, de kitörölhetetlen nyomokat hagyott Bánkon, folyamatosan levelezett Pipecland polgáraival.
„A medveségben benne volt minden, ami nem a felnőttek világa: örömteli, problémák nélküli, vagány játékosság. A medvesapka egy horgolt, micisapka formájú cucc, ami körülbelül a bánki Kossuth-díjnak felelt meg” – folytatja Frazon. „Medve 1992-ben öngyilkos lett. Erős színészi ambíciói voltak, közben pszichológus diplomát szerzett Zürichben és valahogy sosem tudott beilleszkedni. Az ő története elveszett történet, de az öröksége mitikus rendbe vonja a bánki emlékeket.”
Újra második nyilvánosság
Bánkon keresztül képet kaphatunk a háború előtti magánoktatásról, reformpedagógiáról, de például a háború után többen jártak ide a holokauszt-túlélők gyerekei közül is. „Elég sűrű volt az a negyven év. Bánk működött a Rákosi- és a Kádár-rendszer alatt, 1956 után, később a konszolidáció, a második nyilvánosság idején is. A nyaraltatás négy évtized korszakának lenyomata. Társadalmi gesztusokat látunk egy speciális, mesterséges közösségen belül” – magyarázza Hermann Veronika, a kiállítás témáját kutató csoport tagja.
Az ötvenes évektől a nyaraltatás féllegálisan, személyes kapcsolatok alapján szerveződve a szocialista nevelés hivatalos útjai, az úttörőtáborok mellett alternatívát, pedagógiai kísérletet is jelentett. „Annak az állításnak nincs értelme, hogy ez a kiállítás azért jött volna létre, mert amúgy éppen az iskolák államosítása zajlik. Az más kérdés, hogy a kormány relevánssá teszi a témát és fontos kritikusan foglalkoznunk aktuális problémákkal. A Kádár-kori kutatás kiindulópontja inkább az volt, hogy most, 2015-ben akkorra már korszakként tekinthetünk vissza” – magyarázza a kurátor.
Jellemzően végig középosztálybeli, válogatott gyerekek jártak Bánkra. Nyaralt egy időben Fischer Iván, Mácsai Pál, Básti Juli, Zolnay János, Eörsi Mátyás, Kárpáti Péter, a kiállítást megnyitó Ascher Tamás (bánki nevén Professzor) és az ötvenes években – ennyit az iróniáról – Aczél György unokája is. A bánki gyerekek hálózata magát újratermelő elit értelmiségi közeggé vált.
„Majdnem mindenki tudott valamilyen hangszeren játszani, parodizáló operákat, plakátokat, tudósításokat, színházat csináltak – rendszerkritikusan. 10-13 éves gyerekeknek olyan biztos viszonya volt a kultúrával, hogy tudták, hogyan ironizáljanak vele. Nem kell mikroszociológusnak lenni ahhoz, hogy lássuk: Bánk olyan közeg volt, ahol komolyan befektettek a szülők a gyerekeik pallérozásába” – folytatja Hermann Veronika. „A nyaraltatás a mögötte álló szülői munkaközösségtől tudott évtizedeken keresztül fennmaradni. A tábor sosem volt olcsó történet, a hetvenes évektől már tömött várólisták voltak” – teszi hozzá Frazon.
„A mi hazánk hős Pipecland, nem hagyjuk el soha”
Társadalomtudósok aranybányája tehát a bánki nyaraltatás – a kiállítás maga is egy évek óta tartó kutatás mellékága. „Két éve keresett meg Kovai Melinda és Neumann Eszter az AnBlokk Egyesülettől” – meséli Frazon. „Ők 2011 óta foglalkoznak a Kádár-korral és annak pedagógiai hátterével. Így találták meg az egykori bánki nyaralókat és derült ki, milyen erős tárgyanyag maradt fent. Megejtően hétköznapi dolgok kerültek elő – naplók, saját nyomtatványok, színházi előadások és csaták kellékei. Kikerekedett belőlük az egész bánki világ.” A témával amúgy autentikusan a Bánkitó Fesztivál és a Mérei Ferenc Szakkollégium is kiemelten foglalkozott az elmúlt években.
Az erősen szövegalapú sztorit nem volt könnyű kiállítássá formálni, de négy fogalom alapján – kontinuitás, közösség, kultusz és konfliktus – a termeket padlótól mennyezetig kihasználták. Magát adja a tárgyakat plexivitrinben bemutató megoldás, amit guruló székekkel, hanganyaggal, filmmel, totemekkel egészítettek ki, a falakat pedig végigköveti a tábort értelmező, külön arculattal futó szöveg is. „Leveleki Eszter láthatóan archiwomen volt” – mondja Frazon. „Mindent eltett az utolsó cetliig. Megvannak a gyerekek által az ötvenes években vízfestékkel festett mödi pénzkötegek is.” Levelekinek volt saját nyaralója Bánkon, már a táborok utáni időszakban, itt tárolta az emlékeket.
Sipos is itt nyaralt, de ez nem az ő története
Az utódtáborok és a „nyaraltatás” fogalmai nemrég lettek szélesebb körben is ismertek egy évtizedekig elhallgatott gyerekmolesztálási ügy kapcsán. „Igen, Sipos Pál is nyaralt Bánkon gyerekként. De erősen téves az ő történetének összemosása a kiállítás témájával” – emeli ki Frazon Zsófia. A témát először a 444.hu cikke (Utána minden állat szomorú ) tárta fel részletesen tavaly júliusban. A felnőttként Budapest egyik elitgimnáziumában, a Trefortban tanító Sipos feleségével együtt indította el az első utódtábort a hetvenes évek végén Szendrőn. A később televíziózással is foglalkozó Siposról kiderült, hogy a táborokban, az iskolában, és később a tévében is szexuálisan zaklatta az őt körülvevő kamaszokat.
Az ügy nyilvánosságra kerülése nagy port kavart, néhány fal áttört, hasonló történetek derültek ki. „Sipos szereplő, raktunk be róla képet, a többi táborozóval együtt ki van írva az ő neve is. Nem akarjuk eltagadni a jelenlétét, de ez egy másik történet” – mondja Frazon.
Sem a kutatás, sem a kiállítást összeállító csapat nem találkozott zaklatásra utaló jelekkel a bánki anyagban. „Minden zárt közösségben előfordulhat ilyen eset” – egészít ki Hermann. „Ha megnézed a statisztikákat, a katonaságtól az egyházi közösségeken át a családig zaklatás sajnos bárhol előfordulhat. A tabusítás szép példája a Sipos-történet. A mai társadalmi problémák egyik alapja, hogy az emberek nem beszélnek semmiről. A társadalmi diskurzus elindításához egy ilyen múzeumi kiállítás éppen jó eszköz lehet.”
| Leveleki Eszter |
1936-ban tanítói oklevelet, 1948-ban óvónői képesítést kapott. 1936 és 1938 között Nemesné Müller Márta Családi Iskolájában dolgozott, az itt tanult elvek szerint 1938-ban magánóvodát nyitott. A nyaraltatásokat eleinte Molnár Verával (később Mérei Ferenc pszichológus és pedagógus felesége) kezdte beindítani. Az ötvenes években a „szocialista ember nevelésére alkalmatlannak” nyilvánították, így játékok fejlesztésével foglalkozott és alkalmi munkákat vállalt. 1962-től a hetvenes évek végéig a Fővárosi Tanács Csecsemőotthonainak óvónője. A nyolcvanas években megbetegszik, a nyaraltatást befejezi. Reformpedagógiájának lényege a szabad légkör teremtése, ahol a gyerekközösség saját szabályait, rendszerét maga találja ki, a gyerekek önálló személyisége tiszteletben van tartva, a nevelő pedig segítőként működik. „Eszter negyven év tábor alatt fiatal lányból romló állapotú idős nővé vált. Mi már csak a halála előtt készült portréfilmből ismerjük, amiben a nyaraltatásra reflektáltan, nem mint érinthetetlen mítoszra néz vissza. A visszaemlékezésekből, feljegyzésekből és fotókból látszik, hogy elképesztően életvidám nő volt, aki imádott játszani. Mondta is: aki nem szeret gyerekekkel játszani, az ne menjen nyaraltatni” – mondja a kurátor. |
