Májusban indul Jaggerék amerikai turnéja
Észak-Amerikai turnéra indul a Rolling Stones. A veterán rockerek a májusban kezdődő Zip Code című koncertkörúton a kontinens 15 városában adnak koncertet.
Mick Jagger, Keith Richards, Ronnie Wood és Charlie Watts San Diegóban indítja el a turnét május 24-én, ezután egyebek mellett Minneapolisban, Atlantában, Detroitban és Buffalo városában fognak koncertezni. A körút július közepén a kanadai Québecben zárul.
"Izgatottak vagyunk, hogy ismét észak-amerikai stadionokban léphetünk fel ezen a nyáron! Nagyon várjuk, hogy visszatérhessünk a színpadra, és a kedvenc dalaitokat játszhassuk" – nyilatkozta a 71 éves Mick Jagger, az együttes frontembere.
A turné egybeesik az 1971-es Sticky Fingers című album újrakevert változatának megjelenésével, a lemez május 26-tól lesz kapható.
A Rolling Stones legutóbb 2005 és 2007 között játszott Észak-Amerikában A Bigger Bang Tour keretében. A zenekar 2014-ben Európában, Ázsiában, Ausztráliában és Új-Zélandon is turnézott, azonban Mick Jagger barátnője, L'Wren Scott tragikus halála és az énekes torokgyulladása miatt több koncertet kellett lemondaniuk.
Az 1962-ben Londonban alapított The Rolling Stones az elmúlt évtizedekben a rock történetének egyik legfontosabb bandájává vált, az együttes több mint 20 stúdióalbumot tudhat a háta mögött.