Kult MTI 2015. március. 27. 07:35

Színház az egész világ, és ma még világnap is van

Ma van a színházi világnap, ebből az alkalomból az esti előadások előtt felolvassák azt a nemzetközi üzenetet, amelyet az idén Krzysztof Warlikowski, a kortárs lengyel színház egyik legnagyobb, világszerte elismert rendezője, a varsói Nowy Teatr művészeti igazgatója fogalmazott meg.

A színházi világnapot a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) hívta életre, 1962 óta tartják meg március 27-én annak emlékére, hogy 1957-ben ezen a napon volt a Párizsban működő Nemzetek Színházának évadnyitója. A szervezők célja, hogy felhívják a figyelmet a színházművészet, tágabb értelemben a kultúra fontosságára, tisztelegjenek a színészek, színházi dolgozók előtt, s kérjék a közönség szeretetét, támogatását. Az 53. színházi világnap alkalmából számos programmal várják a közönséget országszerte és szakmai elismeréseket adnak át.

A Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) minden évben a színházi világ egy jelentős személyiségét kéri fel, hogy fogalmazza meg üzenetét a színház művészei és a közönség számára. Legelőször Jean Cocteau szövege hangzott el több mint húsz ország színpadain. A színházi világnapon több színház is bemutatót tart. A székesfehérvári Vörösmarty Színházban három előadással és egy kiállítással, míg a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza családi nyílt nappal ünnepel pénteken. 

A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színházban Marie Jones Kövekkel a zsebében című darabját mutatják be pénteken. A budapesti Radnóti Színházban az Irodallam sorozat keretében Parti Nagy Lajos-est, a Nádgarnitúra lesz látható. Ezen a napon mutatja be az Örkény Színház Ascher Tamás rendezésében Arthur Schnitzler A Bernhardi-ügy című darabját. A színházi világnap alkalmából a Magyar Színház hátrányos helyzetű gyermekeket lát vendégül a Harisnyás Pippi főpróbáján.

A József Attila Színház az Ádámok és Évák Ünnepét rendezi meg a világnapon: Madách Imre Az ember tragédiája című művét 11 budapesti általános és középiskola színjátszó csoportjai adják elő.

A kaposvári Csiky Gergely Színházban nyílt napot tartanak pénteken. Az egri Gárdonyi Géza Színház Görgey Gábor Görgey című drámájának ősbemutatójával készül a világnapra. A tatabányai Jászai Mari Színház, Népház csütörtöktől vasárnapig rendezi meg első monodráma és stúdiószínházi fesztiválját.

A budapesti Katona József Színház 33 százalékos kedvezménnyel kínál jegyeket a világnap alkalmából, szombat délelőtt pedig a készülő Faust I-II. nyílt próbájára várja az érdeklődőket.

A megalakulásának 25. évfordulóját ünneplő MASZK Országos Színészegyesület hétfőn tartja idei színházi világnapi jótékonysági gálaestjét, amelyen szakmai díjakat is átadnak.

Kult Köves Gábor 2025. március. 28. 19:30

„Legkedvesebb magyar barátaim!” – Eric Stoltz a Maszkról, a ponyvaregényes időkről, magyar barátairól és Cherről is mesélt a HVG-nek

A nyolcvanas évek tinédzsersztárja a kilencvenes években Tarantino társaságába keveredett, majd elkezdett rendezni. Első komoly szerepét Peter Bogdanovich filmjében, a 40 éve bemutatott Maszkban játszotta Cher oldalán. Az sem szegte kedvét, hogy a Vissza a jövőbe nélküle készült el, pedig ő kapta meg eredetileg Marty McFly szerepét. Magyar káromkodásokról, Cher és Bogdanovich gyűlölködéséről és egy fejre húzott harisnyáról is beszélgettünk.