Kult hvg.hu 2015. március. 19. 12:35

Újabb feldolgozás készül Al Pacino klasszikus filmjéből

Bár már az 1983-as, Brian De Palma-féle A sebhelyesarcú is remake volt, most egy még újabb verziót készíthetnek a kokainbáró Tony Montana történetéből.

Először 1932-ben készült film A sebhelyesarcúból, a legendás Howard Hughes–Howard Hawks páros jóvoltából, de már ez a korai alkotás is egy korábbi könyvön, az 1929-ben megjelent Armitage Trail-regényen alapult, ami Al Capone valós történetét dolgozta át kissé.

Kultfilmmé igazán azonban csak az 1983-as, Brian De Palma által rendezett verzió vált, amiben Tony Montana kokainbáró felemelkedését és bukását Al Pacino alakításában láthattuk. A film azóta a "minden idők"-listák elmaradhatatlan szereplőjévé vált, és a popkultúra szerves részévé – hogy mást ne említsünk, a GTA: Vice City című nagy sikerű videojáték is megidézte Brian De Palma mozijának hangulatát.

A jogokat birtokló Universal stúdió most éppen Jonathan Hermant kérte fel a forgatókönyv újraírására – az ő önéletrajzában eddig egyedül az idén megjelenő Straight Outta Compton, az NWA nevű rapzenekar történetét bemutató film szerepel íróként. A rendezői posztra azt a Pablo Larraínt jelölték ki, akinek 2012-es No című moziját a legjobb idegen nyelvű filmért járó Oscar-díjára is jelölték – írja a THR.

A De Palma-filmet egyébként pont elcsíphetik a magyar nézők is a moziban, a Hollywoodi filmtörténet című vetítéssorozat keretében április 23-án, a Puskinban.

hvg360 Lengyel Tibor, Gergely Márton 2025. január. 08. 09:30

Orbán csapdában: hogy erősnek látszódjon, tíz napig nyaralnia kell

Senki sem gondolta, hogy Orbán Viktor szó szerint érti a 2025-ös repülőrajtot, és Indiába utazik. Valójában Magyar Péter vett igazi startot, aki az előrehozott választásokkal olyan témát talált, aminek realitása ugyan nincs, de a kormánypártot és az ellenzékét is defenzívába tudta vele kényszeríteni.