Kult hvg.hu 2015. március. 04. 07:40

Százmillókat spórol Fábry új szerződésén a köztévé

Az MTVA és a showman közötti új szerződés nem három, csak egy évre szól, és adásonként 5 millió forinttal kisebb összeget biztosít a műsor elkészítésére.

Adásonként 5 millió forinttal kevesebbet fog kapni Fábry Sándor az MTVA-tól. A korábbi 22 millió forint + áfa helyett 17 millió forint + áfát – tudta meg a Bors. Egy évre számítva ez az összeg 168 millió forinttal kevesebb, mint amit Fábry korábban kapott a műsorok elkészítéséért.

A showman két hét múlva, március 19-én tér vissza a képernyőre, amit a jelek szerint intenzív tárgyalássorozat előzhetett meg. Az első hírek még arról szóltak, hogy nem újít szerződést Fábry Sándorral a köztévé, és hosszú hetekig csak lógott a levegőben Fábry műsora.

Zih Zsolt/ MTVA

A közmédia végül olcsóbb árban állapodott meg a humoristával, a szerződés az év végéig szól, bár korábban hároméves szerződést kötöttek vele. A megállapodás értelmében Fábry tizenhat darab 74 perces epizódot szállít a fent említett összeg fejében.

A lap Fábryt idézte, aki korábban elismerte, hogy csökkent a költségvetésük, de nem olyan mértékben, hogy ne tudnának színvonalas műsort készíteni. Az újabb hírt azonban nem kívánta kommentálni a Borsnak.

Korábban a lapnak arról is beszélt, hogy megváltozik a forgatási helyszín: a Millenáris Teátrum átépítése miatt onnan kiszorultak, így az MTVA-székház HD-stúdiójában készülnek forgatni.

Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.