A Kossuth rádió egyik rádiójátékában éppen azon a lakcímen él a főgonosz, ahol Láng Zsolt II. kerületi polgármester villája található – írja a Blikk.
Az Időfutár című, a Kossuth rádióban sugárzott hangjáték főgonoszának, a hatalommániás Felemásszeműnek a háza a II. kerületi Apostol utcában található, a pontos cím is elhangzik az adásban – írja a Blikk. Viszont ugyanezen a címen található a valóságban is Láng Zsolt II. kerületi fideszes polgármester erődítményszerű villája.
A napilap megkereste az ifjúsági regény egyik íróját, Tasnádi Istvánt, aki elmondta, hogy semmi szándékosság nincs a dologban, az utcanevet hangzása miatt választották ki, a házszámot pedig találomra. Ráadásul a regény megírásakor, három éve még nem is állt ott ház, nagyjából annak idején vette meg a polgármester a gazos telket.
A Blikk szerint Láng Zsolt házát magas kerítés veszi körül, az utca felé csak szűk, lőrésszerű ablakok néznek, és tele van kamerákkal az oldala.
Tasnádi István azt azért elárulta, hogy a regényben szereplő gonosz tanfelügyelő, Hoffmann Jácint – akinek karakterét történetesen nem ő írta – elképzelhető, hogy utalás Hoffmann Rózsára, a volt oktatási államtitkárra.