Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Képzelje el, hogy otthonában ülve kiválaszt egy filmet, egy közeli mozit, nézőket toboroz, és ha megtölti a termet, még pénzt is keres. Legálisan. És mit szólna hozzá, ha a nézők diktálnák a moziknak, miket vetítsenek? Ha a fiatalok nem ódivatú rendszerben, hanem izgalmas gifekkel, videókkal értelmeznék órán a filmeket? Itthon nemrég online filmfesztivál indult, és egyre többen szajkózzák a változást. A 21. századi filmforgalmazás már itt kopogtat az ajtónkon, csak még nem akarjuk beengedni. A 120 éves mozi előtt tisztelgő Cinema Paradiso sorozatunk harmadik része.
A minimális költségvetésű magyar VAN-t ötvenezren, a teljesen ismeretlen színészekkel és rendezővel fémjelzett argentin fekete komédiát, az Eszeveszett meséket harmincezren látták a hazai mozikban. A francia, húsba vágó társadalmi kérdéseket feszegető, nem túl könnyed Csajkor című film exkluzív vetítésére alig lehetett beférni az Uránia mozi dísztermébe. Ezek a példák is mutatják, hogy aki azt mondja, Magyarországon nincs kereslet a rétegfilmek iránt (nevezhetjük őket művész- vagy szerzői filmnek is, a lényeg ugyanaz), téved.
A fent felsorolt esetek persze kiugróan pozitív történetek, a hazai forgalmazási összkép ennél jóval elkeserítőbb, és évek óta megoldásra vár. A hagyományos filmforgalmazási rendszer szentháromsága (gyártó-forgalmazó-néző) csak a nagy költségvetésű hollywoodi filmeknél működik. A Cinema City ugyanis az időben rájött, egyetlen dolgot tehet, ha moziba akarja csábítani a filmeket már HD-minőségben letöltő 16 és 40 év közötti korosztályt: olyan szolgáltatást kínál, amivel otthon még egy jómódú néző sem büszkélkedhet.
Egy kattintásnyi távolság
A fővárosi és vidéki artmozik, a nem a fősodorba tartozó filmek első számú befogadói viszont napi gondokkal küszködnek. Arra kényszerülnek, hogy könnyebben eladható vígjátékokkal töltsék fel a termeket, miközben az Europa Cinemas és a hazai art-rendszer támogatási kritériumainak is meg kell felelniük.
A filmforgalmazás átalakulása több tényező miatt is időszerűvé vált, leginkább a rétegfilmek területén. Egyrészt soha nem volt még ennyire egyszerű filmet a nézőhöz juttatni. Sok esetben egyetlen kattintás választja csak el a potenciális nézőt az alkotástól, nevezzük ezt VoD-nak, online filmforgalmazásnak, vagy akár Netflixnek. Másrészt a filmek marketingstratégiája is átalakult: a közösségi oldalak korszakában egy jól körülhatárolható csoport elérése és aktivizálása jóval egyszerűbbé és olcsóbbá vált. Egy Facebook-kampány hatásosabb lehet a város teleplakátolásánál.
Így aztán nem meglepő, hogy a kommersz, kiszámítható kínálaton kívül valami másra vágyó közeg próbálkozik azzal, hogy megpiszkálja az avítt filmforgalmazási modellt. Az amerikai, nyugat-európai független mozik üzemeltetőit, vagy a közösségi, ugyanakkor értékhordozó filmélményre vágyó magyar nézőket is egy dolog foglalkoztatja: hogyan juthat el a mozivászonig egy rétegfilm, úgy, hogy azt megérje bemutatni, és ne kerüljön le a műsorról egy-két hét elteltével.
"A kultúra terjesztését cserbenhagyták"
Az állam az MMKA csődhelyzete és felszámolása után elengedte a forgalmazók és az artmozik, és azok szellemi hátországának (folyóiratok, blogok, filmklubok) kezét. Hiába zajlott le az állam segítségével a mozitermek digitalizálása, a mostani pályázati rendszer a kisebb forgalmazók és az artmozik számára is kiszámíthatatlan. Pályázatok elvétve újra vannak, főleg a Nemzeti Kulturális Alapnál (NKA), de átgondolt koncepció – ami évekre tervezhetővé tenné a nem profitalapú mozik és kis forgalmazók fennmaradását – nincs.
| Cinema Paradiso sorozatunk korábbi részei |
1. Üzlet vagy misszió? – Amikor a mozi házhoz megy 2. Bugyi, melltartó, használt cipő – mi marad a mozikban a film után? |
"Nemrég a Magyar Művészeti Akadémia szervezett konferenciát a témában, de ott sem alakult ki hozzáértő párbeszéd, és megoldási javaslatok sem születtek" – mondja Donáth Péter, a mindig úttörő projektekkel próbálkozó forgalmazó-csapat, a Magyarhangya egyik alapítója. A konferencián előadó forgalmazási szakember szerint a szervezőket ugyan jó szándék vezérelte, mégis szakadék tátongott az előadások és a valós helyzet között, és sok fontos szereplőt meg sem hívtak az eseményre.
Pedig a megoldási javaslatokra egyre nagyobb szükség lenne. A digitális átállással új faktorrá vált például a mennyiség. "2012-ben 6300 filmet gyártottak. Igaz, ezek közül körülbelül 1300 indiai, illetve jelentős az amerikai és kínai filmipar is, de ez még így is elképesztő szám. A filmfesztiválok ezt az iszonyatos termést igyekeznek feldolgozni, tavaly például négyszáz filmet mutattak be a Berlinalén – ebből kell aztán szelektálni a forgalmazóknak, és végső soron a nézőknek" – illusztrálja számokkal a filmkínálat gyors növekedését Donáth.
A Magyarhangya-alapító szerint nem a mennyiséggel van a gond: "Ma a nézőnek nincs kihez fordulnia. A kultúra terjesztését cserbenhagyták. A digitalizáció kihívásaira Európa-szerte NKA-szerű intézmények adtak projekt alapú támogatásokat – hogy beindulhassanak a blogok, filmfesztiválok, tematikus bemutatók, ne haljanak meg az egytermes vidéki artmozik. Rengeteg terméket kell a mai napig kategorizálni, értékelni, online és offline elérhetővé tenni. Ez a folyamat és kísérletezés nálunk teljesen kimaradt."
Magyarországon eddig főleg a Magyarhangya próbálkozott a kísérletezéssel hol nagyobb (Kispál-film bemutatása), hol kisebb (Hangyapass filmbérlet) sikerrel. Ők kezdetektől fogva a közösségekben hisznek, és azt vallják, ne a forgalmazó diktáljon felülről, hanem a nézők szerveződjenek csoportba, és ők döntsenek arról, milyen filmért adnának pénzt a moziban.
Online filmfesztivált rendeznek
Ha valaki mostanában a Jelenben vagy épp a Toldiban járt, találkozhatott egy fekete mágnestáblával, amin filmeket lehet ajánlani egymásnak. A dolognak az európai filmforgalmazás kérdéseire válaszokat kereső, uniós forrásból támogatott Scope 50 nevű közösségi kísérlethez van köze.
"A Scope50-kutatás a forgalmazást és véleményezést vizsgáló szakmai kísérlet öt ország részvételével" – jellemzi a kezdeményezést Donáth. A Scope50 lényege, hogy a részt vevő országok (velünk együtt Lengyelország, Csehország, Ausztria és az Egyesült Királyság) kis közösséget toboroznak, és közösen – egy online filmfesztivál keretében – tíz, a program szervezői által kiválasztott filmet néznek meg, majd véleményeznek. Ebből a tízből aztán kiválasztanak egyet, amit tavasszal a saját koncepciójuk alapján a mozikban is bemutatnak. Itt száll ki az unió a történetből, ugyanis minden közösségnek magának kell megvalósítania a film reklámkampányát.
| Ebből a tíz filmből választanak egyet |
Minden részt vevő ország tíz, nagyjából az elmúlt egy évben készült filmet ajánlhatott, ebből alakult ki egy harmincas lista az átfedések miatt. A harmincból választhatott aztán megint minden ország tízet a saját országának. A magyar Scope-szervezők sokféle, minél több problémát érintő, minél több országból érkező filmet szerettek volna bevonni.
A Scope50-re decemberben lehetett jelentkezni, végül összesen 272-en szerettek volna beszállni. A magyarországi jelentkezőknek öt filmből (Ida, Leviatán, Délibáb, Lavina, Két nap, egy éjszaka) válogatva minimum háromról kellett értékelést és forgalmazási ötleteket írniuk. Az itthoni szervezők így több fronton szűrtek. Olyanokat akartak bevonni, akik tudhatják, mire és miért lesz vevő a magyar közönség, mit érdemes itthon bemutatni.
"A scope-os filmekről fenntartható modellben gondolkodunk. Háromezer nézővel már visszahozzák az árukat, a munkaköltséget is" – mondja Donáth. A Scope közösségének tehát olyan filmet kell kiválasztania, amit olcsón és jól tud kommunikálni a közönségéhez, háromezer nézővel számolva körülbelül másfél millió forintból.
Űrodüsszeiákat a moziba!
A filmforgalmazás megújítása még a fejlett mozikultúrával rendelkező országokban (USA, Egyesült Királyság, Franciaország) is komoly téma. Sokáig ráadásul úgy tűnt, az online filmkölcsönzők, a VOD-szolgáltatások elterjedése lehet az utolsó mozikra mért csapás. Ma már inkább az látszik, a Donáth által csak a filmes Tescónak csúfolt (mindent bele, lehetőleg minél olcsóban felfogást alkalmazó) Netflixhez hasonló platformok nem a mozi, hanem a hagyományos tévézés kihívói.
A moziélmény ugyanis továbbra is kivételes lehetőség, mind az alkotók, mind a nézők számára. Nem hiába válaszolta a legtöbb filmes alkotó az Indiewire kérdésére azt, hogy az egyre szaporodó alternatív lehetőségek ellenére a mozibemutató több szempontból is lényeges. Az egyik megkérdezett szerint minden mozgóképes alkotó ide szánja művét. Főleg azért, mert a sajtó és a hirdetők is sokszor csak a hivatalosan forgalmazott filmekig látnak el.
De a nézők is igénylik a moziélményt, hazánkban ezt a piaci résre ügyesen rátaláló Pannonia Entertainment eddigi sikerei is ékesen bizonyítják. Ők klasszikusokat (Alien-filmek, 2001: Űrodüsszeia) hoznak vissza a mozikba, ügyelve arra, hogy a filmet csak kevés mozi vetítse, így maximalizálva a termek kihasználtságát, és fokozva az exkluzivitást. A hazai sikerek után a cég a külföldi forgalmazás felé nyitna, úgy tűnik, van is rá igény, hiszen Csehországban például nyolcvan mozi már be is jelentkezett az Alien levetítésére.
Válassz filmet, töltsd meg a legközelebbi mozitermet, és keress egy kis pénzt
Az óriási kínálatban azonban könnyen elveszhetnek az apró kincsek, az úgynevezett radar alatti kedvencek, amiket egyetlen hazai forgalmazó sem mer forgalmazni. A nézői és alkotói oldalon is jelentkező hiányérzetet külföldön már több projekt is próbálja orvosolni. Az egyik első próbálkozás az Indie (később) Good Screenings nevű online felület volt, amely tulajdonképpen egy a forgalmazót megkerülő forgalmazási modell volt. Az oldal segítségével bármelyik felhasználó forgalmazóvá válhatott: egy minden esetben személyre szabott összegért cserébe bárki kikérhette az adott film jogait egy alkalmi mozivetítésre. Sőt, a jegybevételekből származó nyereség is az önkéntes forgalmazónál maradt.
Azonban ahogy Fábián Károly a Filmkultúrában fogalmazott, az Indie Screenings- és kezdetben a Magyarhangya-modell is ott hibádzott, hogy "úgy tekintett a közönségre, mint spontán szerveződő organizmusra". Ez volt a kezdeti elképzelések gyenge pontja. Ma már ugyanis világosan látszik, a közönségnek szüksége van az iránymutatásra, a szelekcióra – legyen az véleményblog, filmfesztivál vagy filmklub.
Már ezzel a tanulsággal indult útjára a Tugg, amelynek lényege, hogy a nagyobb mozihálózatokat is bevonta az alternatív modellbe. A Tugg pofonegyszerűen működik: a felhasználó nem csak filmet, hanem a számára legideálisabb helyszínt és időpontot kiválaszthatja. Ha egy bizonyos időpontig a jegyek fele elfogy, az előadás biztosan megvalósul. A modellben mindenki nyer. Az esemény szervezője azért, mert az eladott jegyek öt százalékát teheti zsebre; a mozi azért, mert kap egy plusz, biztosan jól futó előadást; a film jogtulajdonosai pedig azért, mert a legjobb helyszínen mutathatják be az amúgy csak kisebb platformokra eljutó filmet.
A Tugg sikere a jövőben persze még kérdéses, de az eddig csak az USA és az Egyesült Királyság területén elérhető szolgáltatás máris a nemzetközi terjeszkedés felé kacsintgat. A Tugg adatbázisában jelenleg körülbelül 150 film érhető el. Választhatunk például klasszikusokat (pl.:Közönséges bűnözők, A jó, a rossz és a csúf ) vagy zenei témájú alkotásokat (pl.: Backstreet Boys Movie, Pussy Riot) is a saját eseményünkhöz.
Az én adóforintjaim?
"A legnagyobb baj, az, hogy a jelenlegi helyzetben az ország kétharmadához nem jutnak el az értékes, társadalmi problémákkal szembesítő filmek" – ezt már Böszörményi Gábor, a Mozinet forgalmazó ügyvezetője mondta, aki hozzátette, pont a vidéki fiatalok nem látják az ő problémáikról (is) szóló alkotásokat. Böszörményi ezért csakúgy, mint Donáth az oktatás területére koncentrálná a filmforgalmazásra szánt állami támogatásokat, projekteket.
"A bizonyosság kora kifutotta magát, borzasztóan sok információ érhető el. A gazdasági és társadalmi bizonytalanságra valahogy reagálnunk kell. A film ezekkel a problémákkal szembesíti nézőjét. A film empátia-gépezet" – indokolja az állami szerepvállalás fontosságát a Magyarhangya alapítója.
Ami viszont nagyon fontos lenne, hogy a filmekkel oktatást az okostelefonok, gifek, hashtagek világából érkező fiataloknak is vonzóvá kell tenni. Erre pedig biztos, hogy nem elég, hogy a mozgóképórán kontextus nélkül levetítenek egy régi magyar filmet az osztályoknak. Erre figyelmeztetett a filmelméletet és kortárs vizuális kultúrát oktató Dragon Zoltán előadásával, aki az újmediális platformok (pl.: gif-, szelfi-, előzetes-készítés, korlátozott torrent-hozzáférés) bevonásával tenné vonzóbbá az oktatásban a filmekhez kapcsolódó órákat. Ám Dragon szerint ezzel a véleményével egyelőre az ördög ügyvédjének számít a hazai közegben, így jelenleg továbbra is analóg módszerekkel próbálják meg a filmes párbeszédekbe csábítani a digitális korban élő fiatalokat. El lehet képzelni, mekkora sikerrel.
Donáth szerint a szakmai konferenciákon Észtországtól Bulgáriáig rendszeresen előjön az állami szerepvállalás kérdése, de a legtöbb helyen – uniós médiaprogramokkal együttműködésben – fontos alappillér az oktatás és a közszolgálati televízió.
"Sok helyen fontos része az oktatásnak a mozgóképen keresztül gondolkodó helyzetelemzés és társadalomismeret. Főleg ott, ahol ez saját filmekkel is tud működni. A konferenciákon alapvetés, hogy a köztévék általános feladata a kortárs filmen keresztül megvilágítani a társadalmi kérdéseket. Németországban ékes példa volt erre a Die Welle (A hullám) című film. Itthon a köztévé már nem vesz ilyen filmeket. A kulturális többletet leginkább itt lehetne közvetíteni, és legfőképp vidéken, ahol nem működik annyi mozi" – mutat rá az egyik nagy hazai hiányosságra Donáth.
A forgalmazási szakember szerint a mai fiatalok már tudatosan válogatnak, nem véletlenül szaporodtak el a bizonyos célcsoportra, vagy egyetlen témára fókuszáló filmfesztiválok. A jelenlegi kísérleti modellek következő szintje így talán épp a filmfesztiválok még szélesebb körű terjesztése, és a Dragon által felvázolt újmédiás oktatás lehetne – már ha elindul a valós párbeszéd.
