2015. január. 28. 14:53 MTI Utolsó frissítés: 2015. január. 28. 14:54 Kult

Jövő pénteken temetik Oberfrank Gézát

Február 6-án, jövő pénteken helyezik örök nyugalomra Oberfrank Géza karmestert, a Magyar Állami Operaház örökös tagját – közölték szerdán.

A Liszt-díjas karmester, érdemes és kiváló művész búcsúztatása február 6-án 10 órakor az Operaház előcsarnokában, majd 13 órakor a Farkasréti temető Makovecz ravatalozójában lesz. Az Operaház a művészt saját halottjának tekinti.

Oberfank Géza hosszas betegség után január 12-én hunyt el életének 79. évében.

Művészdiplomája megszerzésének évében, 1961-ben csatlakozott az Operaházhoz, karmesterként a Vérnásszal mutatkozott be 1964-ben. 1973-tól négy éven át a berlini Komische Oper főzeneigazgatója volt, később a MÁV Szimfonikus Zenekar, a Szegedi Szimfonikus Zenekar, a Budapesti Operettszínház és a Szegedi Nemzeti Színház zenei vezetéséért felelt különböző posztokon.

1989-től ismét a Magyar Állami Operaház társulatának tagja, 2010-ig az OperaStúdiót is irányította, számtalan fiatal művészt készítve fel a pályára, szerepekre. 1989-ben zeneigazgatói kinevezést kapott, majd 1994-től három éven át az intézmény főzeneigazgatója volt. Oberfrank Géza pályafutása során operarendezőként is bemutatkozott, Budapesten a Háry Jánost, Szegeden egyebek mellett a Carment, Az álarcosbált és a Vérnászt állította színpadra.

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 10. 13:00

Fidesz–Mi Hazánk-meccs lett a vasárnapi tolnai időköziből – riport az aprófalvas körzetből, ahol a Tisza nem indított jelöltet

A Mi Hazánk futhat be második helyre a Fidesz jelöltje mögött az időközi választáson Tolna megyében, amelyet Potápi Árpád halála miatt tartanak a hétvégén. A baráti polgármesterektől állítólag 60 százalékos Fidesz-győzelmet várnak el, a dombóvári Tisza-szimpatizánsok pedig rájöttek, hogyan lehet annak ellenére izgalmas a vasárnapi választás, hogy a Tisza nem indított jelöltet. Riport Tolnából.