2015. január. 22. 21:13 MTI Utolsó frissítés: 2015. január. 22. 21:14 Kult

Sokan felháborodtak egy Oscar-esélyes lengyel filmen

Tiltakoznak Lengyelországban Pawel Pawlikowski lengyel rendező Ida című, kétszeresen is Oscar-díjra jelölt filmje ellen.

Egy nemzeti konzervatív alapítvány úgy véli, hogy lengyelellenes az az 1960-as években játszódó fekete-fehér film, amely egy fiatal apácáról szól, aki röviddel fogadalomtétele előtt értesül zsidó származásáról.

Az Ida a lengyel mozi számára az elmúlt évek legnagyobb sikere: az Európai Filmakadémia a legjobb filmnek járó díjjal tüntette ki, és a legjobb idegen nyelvű film és legjobb operatőri munka kategóriában jelölték Oscar-díjra.

A Lengyel Filmművészeti Intézethez azonban petíciót nyújtottak be, amelyben több mint húszezren kérik azt, hogy változtassanak a filmen. Szerintük a nyugati országokban a nézőkben a film azt a hamis benyomást keltheti, hogy a lengyelek a felelősek a második világháborúban a zsidók ellen elkövetett bűnökért.

A fiatal apáca szüleit a történetben a német megszállás alatt egy lengyel szomszéd öli meg ugyanis. A németekről azonban egyetlen szó sem esik – kifogásolják a petíció aláírói.

Marcin Zaremba történész a Gazeta Wyborcza című lap csütörtöki számában védelmébe vette Pawlikowski alkotását. Szerinte a film nem vádol ugyanis, csupán az identitás kereséséről szól.

hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.