Kult hvg.hu 2015. január. 22. 10:28

Kim Dzsong Un után Oszama bin Ladenből is viccet csinál Hollywood

A szaúd-arábiai terroristavezért Nicolas Cage próbálja majd meg levadászni a filmben, amelynek rendezője az a Larry Charles lesz, aki például a Borat direktora is volt.

A GQ magazin egik 2010-es számában jelent meg az a cikk, amelynek alapján készül az Army of One (Egyszemélyes hadsereg) című film. Az írás egy coloradói emberről, Gary Faulknerről szólt, aki elhatározta, hogy elmegy Afganisztánba, és egy kard és egy pisztoly segítségével levadássza az al-Kaida első emberét.

A Deadline szerint még 2015 első negyedévében elkezdődik a forgatás, a főszerepre pedig a szebb időket is látott Nicolas Cage-et szerezték meg. Hogy miért nem egy lélektani drámát várunk a filmtől, hanem egy kíméletlen szatírát, az a rendező nevével magyarázható: Larry Charles a Seinfeld című sorozat Emmy-díjas írójaként vált ismertté, majd filmrendezői pályafutása során Sacha Baron Cohennel állt össze, és együtt hozták létre a Borat, a Brüno és A diktátor című mozikat.

Nicolas Cage
AP

Nem ez lesz az első alkalom, hogy amerikai filmesek viccet csinálnak bin Ladenből: a South Park és a Family Guy című szatirikus rajzfilmsorozatok készítői többször felhasználták a terroristavezér karakterét, de Zero Dark Thirty – A bin Láden-hajsza címmel komoly film is készült a témában.

Gazdaság Tiszai Balázs 2024. december. 04. 17:30

Dél-Korea elmúlt 24 órája: amikor annyira utál mindenki, hogy csak az önpuccs tűnik megoldásnak, de még az se sikerül

Jun Szuk Jeol elnök a hadiállapot kihirdetésével majd visszavonásával néhány óra leforgása alatt szilánkjaira zúzta szét azt a képet, ami a nyugati világ lakosainak többségében élt Dél-Koreáról, miközben saját népe elé véres és traumatikus képeket rángatott elő a kollektív emlékezetből. A villámgyorsan hamvába hullt önpuccsból akár halálos ítélet is születhet, a dél-koreai kormány bukása már csak formaságnak tűnik.