Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Süsüvel készíthet szelfit, de kipróbálhatja magát a kamerák előtt vagy a rádióstúdióban is, aki ellátogat a nemrég megnyitott, és digitálisan felújított Rádió és Televízió-történeti Kiállítóhelyre a Pollack Mihály térre. A tárlaton táblagépet adnak mindenki kezébe, így hatalmas információs anyag zúdul az érdeklődőre. A kiállított antik készülékek nosztalgiafaktora mellett még röntgenszemekkel is végigpásztázhatunk néhány régi berendezést. Ott jártunk: kiállításból ötös.
Éjjel-nappal Budapest? Való Világ? Ugyan! A Szomszédok című gazdagréti sorozat 206. része volt a legnézettebb tévéműsor Magyarországon, amely 51,3 százalékos nézettséget ért el 1997. március 2-án. Persze úgy könnyű, hogy az RTL Klub ugyanabban az évben október 7-én sugározta első kísérleti adását. De a – nem Music Televisiont rövidítő – MTV mindenkinek jelent valamit, aki a kilencvenes években már élt és tévézett. Ezért is zseniális az a kiállítást, amit a Rádió épületben újítottak fel és nyitottak meg január 15-én.
Szól a Rádió
A Pollack Mihály téri, Nemzeti Múzeum mögötti épületében néhány éve kezdték el együtt kezelni az összes közmédium múltját, előtte ugyanis a rádiózás és a televíziózás ereklyéit csak külön lehetett megnézni. A kiállítási darabokat 2011 közepére átszállították a Rádió épületébe, majd 2014-ben úgy döntöttek, hogy felújítják a tárlatot, és a kor szellemének megfelelően digitális tartalmakkal teszik izgalmasabbá. 2014. július közepétől 2015. januárig tartottak a munkálatok. A Kiállítóhely helyiségeinek felújítása és a tárlatrendezés készkiadása megközelítőleg 10 millió forint volt. A múlt héten megnyitott új tárlat 150 percnyi kikapcsolódást ígér az 1000 forintos belépőjegyért.
A megnyitó előtt körbejárhattuk a kiállítást, melyet egy minden látogatónak rendelkezésére bocsátott táblagéppel lehet legjobban befogadni. Ezt mindenképp érdemes megtenni, e nélkül ugyanis nem élvezhetjük Babits Mihály szavalását, vagy első rádiós hanganyagunkat Kossuth Lajostól, melyek mind a tárlat részei.
De vannak még ínyencségek a kiállításon: lehet fotózkodni a falból kimászó 3D-s Süsüvel és TV Macival, hangfelvételt készíteni a rádióstúdióban, vagy a bluebox (ami most már greenbox) előtt produkálni magunkat. A felvételeket el is küldik a megadott emailcímekre a múzeum munkatársai. Sőt, számítanak az idősebb látogatókra is, akik nem biztos, hogy rendelkeznek emailcímmel: nekik CD-n küldik el egy-két héten belül a felvételt.
A kiállításon időrendi sorrendben haladhatunk végig a televízió és a rádió fejlődéstörténetén, a tablet segítségével pedig plusz képeket, video- és hangfelvételeket hallgathatunk és a rövid leírások kiegészítéseit is elolvashatjuk. Ezért is lenne kár a digitális eszköz nélkül nekilátni a szórakoztatás- és információtörténeti kiállításnak, főleg, hogy egy-egy ponton még a készülékek virtuális belsejébe is betekinthetünk, ha a falra ragasztott QR-kódhoz közelítjük az eszközünket. De megnézhetjük Medveczky Ilona korabeli fekete-fehér táncfelvételét, vagy belehallgathatunk az Ipper Pál-féle 168 órába, mely 1971-től minden szombat délután 16 órától számolt be a belpolitika heti eseményeiről.
Munkácsy, Balaton, Orion, Tisza, Duna – mi a közös?
Az első tévékészüléket Magyarországon 1953-ban készítette az Orion gyár és a nem túl fantáziadús AT 501-re keresztelte. Később azonban a Videoton tömeggyártású készülékeit már magyarosabb elnevezésekkel látták el: így lett Munkácsy, Tisza, Duna, később pedig a színes tévék térhódításával – az első színes adást csak 1969. április 5-én sugározták – jött a Color Star, a rikító narancsszínű bekapcsolóval ellátott, és állandóan beragadó csatornaváltó gombokkal ellátott Viking, vagy az iciri-piciri Arany Kolibri.
És hogy mit néztek rajtuk a kockaformájú készülék szerelmesei? 1959-ben már 12 eredeti tévéjátékkal és 120 filmmel szórakoztatták a 34 395 előfizetőt, majd 1959-ben a davosi Európa-bajnokság közvetítésével az ország kedvenc sportágává vált a műkorcsolya – idézi fel a Magyar Televíziózás történetéről a Széchényi Könyvtár elektronikus jegyzete.
| Meghalt Tony Verna, az instant replay feltalálója |
2015. január 18-án halt meg Tony Verna, aki feltalálta az instant replay, azaz a visszajátszás lehetőségét a televíziózásban. 1963. december 7-én az Army-Navy amerikai futballmeccs közvetítésénél vetette be a technikai újítást a tévés, mely annyira meglepő volt, hogy Rollie Stichweh touchdownjának visszajátszásakor a riporter Lindsey Nelson figyelmezette a tévénézőket: „Ez nem élő! Hölgyeim és uraim, az Army nem szerzett még egy gólt”. „Nem tudsz sok olyat csinálni az életben, mellyel örökre megváltoztatsz egy dolgot” – mondta Verna, aki lehetővé tette, hogy azonnal ismételni lehessen a játékmezőn történteket, és ne kelljen várni a félidőig. Az amerikai ugyanis egy pótkazettával oldotta meg az azonnali visszajátszást. Verna arra keresett megoldást, hogy mivel lehet kitölteni az meccsek élő közvetítése alatti unalmas időszakokat. |
A kiállításon hallhatóak vicces, illetve megható hangfelvételek is. Így például Hegedűs Csaba olimpiai aranyérmének közvetítése 1972-ből, vagy annak bejelentése, hogy már 500 ezer előfizető (1957. március 1-jétől bevezették a havi 50 Ft kötelező előfizetési díjat) van Magyarországon, de ők nem járnak jól, mert mindenki hozzájuk jár tévét nézni, így összesen több millió embert kell vendégül látniuk otthonukban.
50 éve a legnépszerűbb kulturális időtöltés
Ekkor már az emberek legfőbb kikapcsolódása a képernyőbámulás volt, legalábbis egy 1965-ös vidéki közvélemény-kutatás azt állítja, hogy a falusiak kedvenc kulturális időtöltése már a tévézés (46%), aztán jött az olvasás (25%), és már akkoriban visszaszorult a rádióhallgatás (10%). Pedig abban az évben az adatok alapján még csak 831 ezer fő fizetett elő és összesen 155 ezer készüléket adtak el a 10 millió fölötti lakosságnak. 1967-re érte el az előfizetők száma az 1 milliót, azt is tudni, hogy ki volt a milliomodik előfizető: az ikladi Ipari Műszergyár dolgozója, özv. Raffai Jánosné.
1969-re a felmérések szerint a legnépszerűbb műsorokat 3–3,5 millió állampolgár követte, az előfizetők száma ennek kevesebb mint a fele volt. A rendszerváltásig exponenciálisan nőttek a számok, de 1994. január 1-jétől már havi 460 forintos előfizetési díjat kellett fizetni háztartásonként, mára ingyenessé vált a köztévé – de addigra már a szerencsés kábeltévé-tulajdonosok az HBO-t is megismerhették.
A közmédia konkurenciamentes világa 1997-től kezdett el igazán hanyatlani, addig legfeljebb olyan csatornák jelentettek némi alternatívát, mint a Szív TV vagy a TV Plusz, de Taki bácsira, a második legnézettebb Uborka politikai bábkabaréjára, illetve az akkoriban sztárvendégek meghívásával harmadik helyet birtokló Friderikusz-show-ra nem jelentettek túl nagy veszélyt.
Azóta viszont ádáz verseny folyik a kereskedelmi csatornákkal, és folyamatosan próbál közpénzből fizetett alternatívákat kínálni az MTVA a keradók legnépszerűbb műsoraira. A tehetségkutatókra a Virtuózok illetve a Dal a válasz, míg a sorozatokra a saját gyártású Fapaddal vagy Hacktionnel próbálnak ráverni – egyelőre sikertelenül.
Januárban kiderült, a közmédia tévécsatornái teljesen átalakulnak, és március 15-től az M1 folyamatos hírszolgáltatást nyújtó csatornává válik – írtuk korábban az MTVA közleménye alapján. Az M1 éjszakai adászárását egy új, angol nyelvű híradó jelenti majd, ezzel kapcsolatban megjegyzik, hogy napi idegen nyelvű híradót még egyetlen magyar csatorna sem működtetett. Ezek után a Duna TV veszi át a nemzeti főadó szerepét, eddig ezt az M1 látta el, immár földfelszíni sugárzásban.
Nem biztos, hogy mindenkinek tetszik majd rendszer, az viszont biztos, hogy a kiállítást (vagy egy részét) hamarosan ezek alapján újra kell tervezni. A tárlat ettől függetlenül most csillagos ötös, amely még olyan szolgáltatásokkal is kiegészül, mint egy oktatószoba, ahol irodalom- és nyelvórákat adnak bejelentkező csoportoknak. Mások pedig előre jelzett, akár teljesen egyedi igény alapján nézhetnek részleteket a Vetítőteremben az MTVA Archívumából.
Aki pedig a kiállításon túl vágyik némi nosztalgiára, nézheti az M3-at, ahol ha épp nincs Taki bácsi, a Kisvároson, a Leg...leg...legen, vagy a jó öreg Derricken nap mint nap újra izgulhat.
Rádió- és Televízió-történeti Kiállítóhely, Pollack Mihály tér 8-10.
