2014. december. 03. 12:05 MTI Utolsó frissítés: 2014. december. 03. 13:17 Kult

Neten is körbe lehet már nézni az auschwitzi múzeumban

A dél-lengyelországi auschwitz-birkenaui múzeum keddtől interneten is látogatható, miután több mint 200 kiváló minőségű panorámaképet helyeztek el az emlékhely honlapján az egykori náci német koncentrációs és megsemmisítő tábor épületeiről – mondta Bartosz Bartyzel, a múzeum szóvivője.

A 360 fokos panorámafotók bemutatják a volt náci német tábor hiteles helyszínét és objektumait. A képeket a szemtanúk elbeszéléseivel, történelmi leírásokkal, dokumentumokkal, fényképekkel, az egykori foglyok művészi munkáival és a tábor történetével kapcsolatos tárgyakkal egészítették ki – mondta a szóvivő.

Az interneten olyan épületek is láthatók, amelyeket a tényleges látogatók nem mindennap tekinthetnek meg, így például az őrtornyok, a 10. blokk, ahol sterilizációs kísérleteket végeztek, illetve a 11. blokk földalatti cellái.

Piotr Cywinski múzeumigazgató elmondta, hogy a panorámafotók elsősorban oktatási célokat szolgálnak, valamint segítséget nyújt a felkészülésben egy valóságos múzeumlátogatásra. Emellett sok távoli ország lakójának ez az egyetlen esély, hogy megismerkedjenek az egykori haláltábor hátborzongató valóságával.

A két év alatt született panorama.auschwitz.org honlap lengyel és angol nyelven érhető el, mobiltelefon-használók számára is hozzáférhető. Mint Marek Kocjan, a panorámaképek egyik alkotója elmondta: a fotókat különféle méretben, légköri viszonyok között és minden napszakban, éjjel is felvették, hogy minél hitelesebben adják vissza az objektumokat.

A náci németek 1940-ben hozták létre az auschwitzi koncentrációs tábort eredetileg lengyel foglyoknak. A birkenaui láger két évvel később jött létre. Ez lett a zsidók megsemmisítésének fő helyszíne. A táborkomplexumhoz több altábor tartozott.

Auschwitz-Birkenauban legalább 1,1 millió ember halt meg, főleg zsidók, és köztük magyarok is.

hvg360 Hamvay Péter 2024. december. 19. 06:00

Magyar Péter: Lehet, hogy kamikaze kormány leszünk

<strong>Magyar Péter</strong> szerint a<strong> politika nem agysebészet, csak tisztességesen kell menedzselni az országot</strong>. <strong>Azt mondja, nincs benne bosszúvá</strong>gy, de hatalomra jutása esetén leváltaná azt az <strong>ezer-kétezer embert</strong>, akik foglyul ejtették az országot, a tolvajoktól pedig visszavenné, amit loptak. Úgy látja, Orbánnak egyre keményebb eszközökhöz kell nyúlnia csapata egyben tartásához, ezért durva másfél évre számít a 2026-os választásokig. HVG-portré.