2014. november. 11. 10:23 MTI Utolsó frissítés: 2014. november. 11. 12:47 Kult

Fellép Budapesten a OneRepublic

A coloradói OneRepublic 2015. június 7-én a Papp László Budapest Sportarénában lép fel – közölte a szervező Live Nation kedden.

A OneRepublic tavaly megkezdett és jelenleg is zajló koncertsorozata, a The Native Tour eddig 169 teltházas koncertet hozott öt kontinensen.

A 2002-ben Ryan Tedder énekes és Zach Filkins gitáros által alapított, középiskolai barátokból álló csapat először akkor került a zeneipari szakemberek látóterébe, amikor teljesen ismeretlenül, lemezkiadói szerződés és támogatás nélkül komoly kereskedelmi sikert értek el a MySpace-en.

A debütáló album, a Dreaming Out Loud mégis csak jóval később, 2007-ben jelent meg, miután első kiadójuk a megjelenés előtt két hónappal kirúgta őket, amit valószínűleg azóta sokszor megbánt már. Az első kislemez, az Apologize azonnal berobbant a nemzetközi élvonalba, 16 országban vezette a slágerlistát, további ötven országban pedig Top 10 felvétel volt és Grammy-díjra is jelölték érte a zenekart.

A második album Waking Up címmel 2009-ben jött ki és az elsőhöz hasonló kritikai és kereskedelmi sikereket ért el, többek között a Good Life és az All The Right Moves című dalnak köszönhetően. A harmadik stúdióanyag, a tavaly megjelent Native is rögtön a listák élvonalába került: már az If I Lose Myself című szám a listák élére tört, ám az azokról fél éven át kirobbanthatatlan sláger mégis a Counting Stars lett, ezt Magyarországon is folyamatosan játszották a különböző rádiók. A kislemez több mint ötmillió példányban talált gazdára csak az Egyesült Államokban.

"Nem vagyunk műfajtisztelők. Csak jó vagy rossz dalok és előadók léteznek, legyen szó rockról, popról, rapről vagy dance-ről. Ezek a jó dalok ránk is hatással vannak, befolyásolnak bennünket valamilyen módon, beépülnek a munkáinkba" – nyilatkozta Ryan Tedder a csapat stílusát firtató kérdésre.

Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.