"Ha elkezdjük az embereket másságuk miatt büntetni, akkor az emberiségből minden együttérzés ki fog veszni" - rohant ki szentpétervári koncertje közben Elton John az oroszországi homofób reakciók ellen. Az énekesben főleg Steve Jobs szobrának ledöntése csapta ki a biztosítékot.
Elton John a múlt heti hírekre reagált szentpétervári koncertjén, amikor kisebb monológot tartott a közönségnek. A legendás dalszerzőt érezhetően felzaklatta a szobordöntéses eset.
Szentpéterváron Steve Jobs tiszteletére állították korábban interaktív iPhone-szobrot, amit november 3-án bontottak le a város lakói - írtuk korábban. A lebontást kiváltó ok állítólag Tim Cook, a jelenlegi Apple vezérigazgató coming outja volt.
Az indoklás megdöbbentő volt: a Nyugat-Európai Pénzügyi Szövetség (ZEFSZ) nevű orosz vállalati tömörülés közleményben jelentette be a honlapján, hogy "kénytelenek voltak" elbontani a két méter magas okostelefon-formájú emlékművet, miután az új cégvezető "nyilvánosan szodómiára hívott fel".
"Steve emlékét újraírták, mert utódja az Apple-nél meleg?! Ez akkkor az iPadeket is meleg propaganda termékké teszi?! Ezek szerint Csajkovszkij gyönyörű zenéje is perverz?" - fakadt ki fellépésén az előadó.
"Ha nem lennék őszinte magammal, nem tudnék dalokat írni. Ez nem meleg-propaganda. Így fejezem ki magam" - zárta okító beszédét Elton John, akinek nem ez volt az első nevelő célzatú beszólása az orosz melegellenes törvényekre és hangulatra - írja a Guardian. Az énekes egy 2013-as moszkvai koncertjén szólította fel párbeszédre Putyin elnököt olyan emberekkel, akik "megérdemelnék azt, hogy ugyanúgy tiszteljék őket, mint más országokban."