Élőben, ingyen közvetíti előadásait a Carnegie Hall a fiatalok megnyerése céljából
Élőben fogja közvetíteni előadásait a New York-i Carnegie Hall egy francia internetes csatornával együttműködésben, hogy új közönséget hódítson meg a fiatalabb korosztályokból.
A Carnegie Hall koncertjei közül elsőként Joyce DiDonato keddi szólóestjét fogja közvetíteni a francia Medici TV.
A mezzoszoprán, aki az Utazás Velencében című előadása keretében többek között Vivaldi és Rossini áriáit énekli, izgatottságának adott hangot, hogy a lagúnák városának lakosai is élőben nézhetik a fellépését.
"Az internetes tévé szó szerint elviszi az előadásunkat az emberek otthonába, ahol reményeim szerint újrateremtjük a zene közös ünneplésének örömét" - mondta DiDonato.
"Lehetőséget adunk az embereknek, hogy osztozzanak abban, amit csinálunk, és így növeljük a klasszikus zene, és általában a zene iránt érdeklődő közönséget" - nyilatkozta Clive Gillinson, a Carnegie Hall főigazgatója és művészeti vezetője, aki nem számít a koncertlátogatók számának csökkenésére az internetes közvetítések miatt.
A 2800 férőhelyes világhírű New York-i hangversenyterem előadásait élőben és a felvételtől számított 90 napig lehet ingyenesen megtekinteni a medici.tv portálon.
Ugyan a Medici TV együttműködik a New York-i Filharmonikusokkal és néhány más intézménnyel is, eddig viszonylag kevés előadást közvetített az Egyesült Államokból, miközben a csatorna nézőinek 30 százaléka amerikai.