Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Két éve botrányt okozott Szegeden a műfekáliával megterített asztalt ábrázoló művével, olyannyira, hogy a heves indulatok miatt visszahívta a kiállításról műveit. Most arra készül, hogy fejszével aprít szét egy kerti törpét. A magyar képzőművészet egyik fenegyerekével, Győrffy Lászlóval beszélgettünk a szegedi ügyről, a provokáló, vagy undort keltő művészetről, és persze a kerti törpékről.
Huncut, apró alakok özönlik el vasárnap a Werk Akadémia Salétrom utcai épületének udvarát. Az Art Market Budapest keretében az intézmény a Loffice-szel közösen 25 kortárs képzőművészt kért fel a részvételre a Törpék kora címet kapó projektben. A művészek feladata az volt, hogy értelmezzék újra három téma mentén (törpe-mítoszok, kivándorlás-félelem és fóbia a szokatlantól), az udvarok giccses védőszentjét, a kerti törpét.
A huszonöt művész, például Wahorn András, efZámbó István, Horror Pista vagy Stark Attila egy-egy fröccsöntött törpét alakíthatott át saját művészi megfontolásai szerint. A provokatívnak és elgondolkodtatónak szánt művek később aukcióra kerülnek, így ha valaki feldobná az udvarát egy fröccsöntött műremekkel, annak október 12-én a Millenáris D épületében kell ajánlatot tennie.
Korábban értékes darab volt, ma már giccs a kerti törpe
A képzőművészet persze már korábban is kipécézte magának a kerti törpét. A tárgy birtoklása a XIX. század elején még presztízsnek számított, az elmúlt évtizedekben azonban olyannyira tömegcikké vált, hogy egy időben már az sem ment ritkaságszámba, ha mondjuk egy tetszőleges Balaton-parti település minden házának udvarán ott lapult a hosszú szakállú, sapkás miniszobor.
A mostani kiállításnak és aukciónak könnyen megtalálhatóak a fontos előképei a művészettörténetben. Paul McCarthy például a Disney rajzfilm hét törpéjét „rohasztotta el”, míg Gregor Kegar szobrai a törpék jelenkori giccsjellegét és múltbéli misztikusságát, az őket övező félelemmel vegyes tiszteletet ötvözték.
Az ember, aki fejszével megy neki a törpének
A Werk Akadémia kiállításának egyik fő attrakciója Győrffy László performansza lesz, aki nemcsak saját képre formálta a fröccsöntött tárgyat, hanem a megnyitón fejszével neki is ront saját törpéjének. Győrffy Lászlóra még egy 2012-es ügy miatt emlékezhet a közvélemény: egy Szegeden kiállított műve heves ideológiai és politikai viták kereszttűzébe került, az indulatok elharapózása miatt pedig a művész visszavonta műtárgyait az ominózus kiállításról. A Törpék kora projekt apropójából beszélgettünk a Várfok Galériában rendszeresen kiállító alkotóval, aki műveiben a horrorelemeket a visszataszítóval és groteszkkel keveri.
hvg.hu: Ennyi idő távlatából, hogyan látja, ugyanúgy megtörténhet bármikor, hogy egy kortárs művészeti alkotást kipécézi valamelyik politikai vagy ideológiai csoportosulás?
Győrffy László: Úgy gondolom igen, de rendkívül esetleges, hogy miből lehet botrány. Természetesen csak olyan művet támadhat meg egy csoport, ami provokatív, és a jelentése könnyen leegyszerűsíthető. De ha nagyon kell, bármelyik műalkotásból lehet botránymű.
hvg.hu: Az ügynek az a pikantériája, hogy a műve nem az utolsó vacsorára utalt. Az asztalon tizenkét tányér, míg az utolsó vacsora-ábrázolásokon tizenhárom tányér látható.
Gy.L.: Valaki bedobta, hogy ez egy vallásgyalázó, az utolsó vacsorát kicsúfoló mű, ez pedig egy nagyon gyors gondolatfertőzéshez vezetett. Nagyon sokan ráadásul nem is látták magát az installációt, úgy alkottak róla a véleményt. Tény, hogy a szóban forgó mű rengeteg rituális vagy vallási asszociációt ébreszthet a nézőjében. A néző elbizonytalanítása is célom volt, de direkt módon nem rejtettem üzenetet az alkotásba.
Vicces, hogy az egész nagyon váratlanul is ért, hiszen akkor már több helyen is kiállították az akkori műveimet, és korábban sehol nem váltott ki ilyen típusú heves reakciókat. De Szegeden már túlnőtt rajtam és a művemen az ügy.
hvg.hu: Volt már kiállítása külföldön is, Los Angelesben vagy Párizsban például, tapasztal-e különbséget az ottani és a hazai viszonyokban, befogadásban? Megtörténhetne-e például a szegedi eset más országokban?
Gy.L.: Voltak híres botrányok máshol is, a leginkább precedens értékű talán a Young British Artist (röviden yBA; a nézőt sokkoló, médiafelhajtást generáló műveket alkotó művész-kollektíva a 80-as, 90-es években - szerk.) csoporthoz kötődik. A Sensation című vándorkiállításuk óriási vitát kavart New Yorkban, olyannyira, hogy perig fajult a dolog, amit végül az amerikai alkotmány első kiegészítésére hivatkozva megnyertek a kiállítás szervezői.
Máshol is vannak küzdelmek, de a fejlettebb demokráciákban ezek a harcok már korábban lezajlottak. Nálunk viszont teljesen kimaradt ez a korszak. Ennek a típusú provokatívabb művészetnek megvan a hagyománya: a dadától kezdve a szürrealizmuson keresztül a bécsi akcionistákig jól követhető egy folyamat. Az utóbbiak tevékenységének a 60-as években még nagyon komoly következményei voltak: akkor letartóztatták őket, ma már a leghíresebb galériákban szerepelnek a műveik, Bécs például büszke az egykori renitenseire.
Nálunk nagyon sok a hiányosság. Nemcsak a kortárs képzőművészetről tudunk keveset, hanem általában a vizuális kultúra területén is komoly a lemaradásunk, és ezt nem lehet egy-két év alatt bepótolni. A kisajátított, leegyszerűsített értelmezések ráadásul csak gerjesztik az ellenállást ezekkel a művekkel szemben.
hvg.hu: Hogyan lehet ezt a lemaradást enyhíteni? A Törpék kora-projekt például egy jó kezdeményezés erre a célra?
Gy.L.: Az oktatás lehetne az egyik legfontosabb terület ebben a kérdéskörben: a vizuális nevelést, a múzeumpedagógiát nem csak az erre specializálódott tagozatokon kellene alkalmazni. Fontos lenne az is, hogy ne csak MOME vagy a Képzőművészeti Egyetem legyen az elismert intézmény, hanem a vidéki képzések is felkerüljenek a térképre, megszűnjön az ország vízfejűsége ebből a szempontból is.
Ugyanakkor örömmel vállalok el a Törpék korához hasonló felkéréseket, mert látni kell, hogy manapság reklám nélkül lehetetlen eljuttatni a műveimet egy szélesebb réteghez. Ráadásul a kiállítás témája, a giccshez való viszonyunk mindig is fontos kérdés volt a képzőművészetben.
hvg.hu: Mivel készül a kiállításra?
Gy.L.: Voltak előképeim, mint például Paul McCarthy művei, aki az egyik kedvenc művészem, vagy Dieter Roth, aki formabontó alkotásaival ugyancsak sokban hozzájárult a törpe-mitológiához. Roth például svájci csokiban rohasztott kerti törpéket egy kiállításon.
Az én törpém annyiból fog kilógni a mezőnyből, hogy az nem kerül aukcióra. Az jutott eszembe ugyanis, hogy egy törpe annyira idegen test a természetben, hogy valamilyen módon segíteni kellene a lebomlását. Így extrém módon, a megnyitó keretében egy fejszével szét fogom törni a saját törpémet. De már most látható, hogy a számomra fontos horror-hagyománynak megfelelően megcsonkítottam némileg a tárgyat.
hvg.hu: Rendszeresen publikál művészeti folyóiratokban, sokat foglalkozott az úgynevezett abject art (alantas, hulladék művészet) fogalmával, a testi funkciókat megmutató, visszataszító, gusztustalan érzést keltő művekkel. Miért olyan jellemző ez a művészi szemléletmód mostanában?
Gy.L.: Azt gondolom, hogy ennek a szemléletmódnak van egy árnyékhagyománya, ami végigkíséri a különböző művészeti korszakokat. A középkorban ez egyfajta karneváli ellenkultúrát jelentett a hivatalos, vallásos rituálékkal szemben, míg később ez a hagyomány mindig más és más formában jelent meg. Az embereket mindig is érdekelte a saját testbe vetettségük.
hvg.hu: Ezek a művek szorongást, félelmet, undort is kelthetnek a nézőjében. A Műcsarnok új igazgatója szerint a művészet célja viszont a gyönyörködtetés, nem a kritika és a rákérdezés. Önnek erről mi a véleménye?
Gy.L.: Nem hiszem, hogy a kritikus szemlélet és a gyönyörködtetés nem férhet meg egy művön belül. Számomra ez nem ellentmondás. Engem mindig ellentétpárok közti határsértés érdekelt, a művészetemben is megpróbálom a szépet és a rútat elegyíteni.
Nem az én szerepem eldönteni, hogy az én alkotásaimnak van-e helye a Műcsarnokban. A most felvázolt kritériumoknak, úgy gondolom, megfelelek, hiszen azok a technikák - a festészet vagy a kerámia -, amikkel foglalkozom, több ezer éves hagyománnyal rendelkeznek.
hvg.hu: Célja a művészetének a provokálás, vagy hogy aktuális társadalmi problémákra reagáljon? Ha körbenézek itt a kiállítandó törpék között, jónéhánynak van ilyen üzenete.
GY.L.: Nem vagyok egy aktivista típus. A műveimnek nincs politikai motivációja. Arra vonatkozóan is vannak kétségeim, hogy egy műalkotás képes lehet-e társadalmi változásokat előidézni - már ha vannak ilyen céljai az adott alkotásnak.
hvg.hu: Ezek szerint nem szívesen lenne aktív szereplője egy kultúrvitának.
Gy.L.: Az a legrosszabb, ha egy műalkotást vagy művészt beskatulyázunk, és olyan jelzőket aggatunk rá, hogy liberális vagy konzervatív. Ez a végállomás. Ezek a politikai fogalmak tönkreteszik és aláássák egy alkotás gazdagságát.
hvg.hu: Megélhet ma a munkáiból egy képzőművész Magyarországon, főleg ha bátrabbak az alkotásai?
Gy.L.: Néha igen (nevet).Egyébként a pécsi egyetem művészeti karának doktoriját végzem, korábban tanítottam is és időnként publikálok, tehát az alkotáson kívül elég sok minden érdekel.
