Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Külföldön már elsöprő sikereket ért el, most itthon is bemutatták Zomborácz Virág Utóéletét. A különös hangulatú, humoros-elgondolkodtató film képei hosszú időre beleégnek az agyunkba, a nyolcvanas évekbeli popslágerről pedig ezentúl garantáltan Csákányi Eszter fog eszünkbe jutni. Mindenki rohanjon moziba, és nézze meg az utóbbi évek legjobb magyar filmjét.
„Szerintem az a legerősebb gondolat, amit ébreszteni lehet egy nézőben, hogy ’Na, most mi lesz?’, és az Utóélet bővelkedik ebben” – mondja Anger Zsolt a kapcsolódó werkfilmben, és nem lehet vele nem egyetérteni. És amellett, hogy a suspense-szel, azaz a nézői izgalom fokozásával is remekül bánik Zomborácz Virág, az elsőfilmes rendezőnő egy végtelenül emberi, stílusos és végre tényleg egyedi filmet rakott le a huszonegyedik századi magyar film megkopasztott asztalára.
Az egyediség valahol ott kezdődik, hogy erőlködve sem lehet beerőszakolni a filmet egyetlen létező kategóriába sem.Lélekkel teli coming-of-age mozi, egy szarkasztikus hangvételű, fanyar humorú, néhol groteszkbe hajló alkotást látunk, ami vígjátéknak túl drámai, drámának meg túl vicces. „A cél az volt, hogy egy szórakoztató filmet csináljunk, ami talán nem a legevidensebb eszközökkel dolgozik… de még autós üldözés is van benne” – meséli nevetve az említett werkfilmben Zomborácz, aki most már boldogan csatlakozhat azon magyar filmesek igen szűk klubjához, akik elérték a céljukat.
Pedig amilyen zseniális lett a kész termék, olyan nehéz volt az előélete. Zomborácz Virág 2007 tavaszán vesztette el édesapját, és az év őszén kellett prezentálnia diplomamunkájának ötletét a Színház- és Filmművészeti Egyetem forgatókönyvíró szakán. A rendező a gyászt igyekezte kiírni magából, Pusztai Ferenc producer (akinek a kétezres évek talán legjobb magyar filmjét, A nyomozót is köszönhetjük) pedig már a legelején felfigyelt az ötletre, bár abban megegyezés volt, hogy némi munka még lesz a könyvvel. Az írást azonban előbb a személyes jelleg fájdalma hátráltatta, majd az, hogy gyakorlatilag bedőlt a magyar filmgyártás. 2011-ben talált magára a projekt, amikor elnyerte először az EU MEDIA Programjának díját a legjobb filmtervért, egy évvel később pedig a Filmalap 190 milliós támogatását.
A Filmalap nem is dönthetett volna jobban, mert talán az Utóélet az első igazán kerek, nagybetűs Film, ami a Vajna-féle létesítmény keze alól kikerült. Ha az Isteni műszak túl stíluszavarodott, a Megdönteni Hajnal Tímeát túl blőd, a Coming out túl buta, a Fehér Isten túl szájbarágós volt, az Utóéletre az elsőfilm-státuszból adódó kisebb ritmuszavarokon kívül semmi rosszat nem lehet mondani.
| A sztori |
| Mózes (Kristóf Márton) egy mindentől szorongó fiatal fiú, aki képtelen megfelelni lelkész apja (Gálffi László) elvárásainak. Mikor az édesapa szívrohamot kap és meghal, Mózes furamód megkönnyebbül, ám amikor a halotti toron meglátja apja szellemét, megváltozik az élete. Hogy megszabaduljon a kísértettől, igénybe veszi apja drogos asszisztense (Petrik Andrea) és egy spiritiszta autószerelő (Anger Zsolt) segítségét is. Anyja (Kinczli Krisztina) és örökbefogadott húga (Hang Lili Rozina) éli a saját életét, apai nagynénje (Csákányi Eszter) pedig a temetést levezénylő esperes (Gyabronka Józseg) meghódításával van elfoglalva. |
A film nemzetközi sikere már bejárta a magyar sajtót, de a melldagasztó tényeket nem lehet elégszer hangsúlyozni. A Karlovy Varyban rendezett filmfesztiválon két elsöprő sikerű vetítést is megélt a film, az egyiken például bele is tapsoltak az egyik jelenetnél, ami egyébként még a viszonylag kötetlen fesztiválhangulatba is csak ritkán fér bele. Innen ráadásul a Variety és a Hollywood Reporter kritikusa is meglehetősen pozitív kritikát jelentetett meg, megpörgetve a film hazai hype-ját – az egészben az egyedülálló, hogy a magas elvárásokhoz itthon is sikerült felnőnie a filmnek.
Már hangulatában is érdekes az Utóélet, mert úgy tud magyaros lenni, hogy lerázza magáról az utóbbi évek, évtizedek magyar filmjének minden idegesítő stílusjegyét. Bár témájánál fogva végig jelen van egy nyomasztó légkör, nem olyan végtelenül lehangoló, mint kortárs művészfilmjeink jelentős százaléka, és a humora sem azon a vonalon halad, mint a kétezres évek össznépi, Gesztesi-Csányi-Szabó Győző tengelyre felhúzható komédiakísérletei. Az atmoszféra az igényesebb európai független filmeket idézi, de a kelet-európai trendek helyett inkább a hideg, kissé sivár skandináv világ felé kacsintgat.
„Nem mondjuk meg, hogy mikor vagyunk, és azt sem teljesen, hogy hol” – szól Takács Lilla látványtervező, és bár tudjuk, hogy Pécs környékén vették fel a jeleneteket, teljesen működőképes ez az időben és térben kötetlen koncepció, könnyen magáénak érezheti a történetet akármelyik magyar falu lakója. A felszínes vallásosság, a kultúrházi diszkóvilág, a magas művészeti értékkel bíró karácsonyi gyerekszínművek, vagy éppen a kisebbségi gyerekek kiközösítése mind olyan univerzális falusi téma, amelyek átélhetőségét kár lett volna egy pontos helymeghatározással csökkenteni. A helyszínvadászok egyébként tökéletes munkát végeztek, a mesésen nyomasztó helyszínek néha többet mondanak az adott szituációról, mint egy-két párbeszéd.
Zomborácz Virág rendezői stílusa még kétségkívül alakulóban van, a számos rövid- és reklámfilmjéből nem igazán lehet nagy következtetéseket levonni, de ha az Utóéletben látottakat fejleszti tovább, akkor nagy jövő előtt áll. A látványhoz természetesen szervesen hozzájárul Takács Lilla és a tapasztalt operatőr, Pohárnok Gergely (Hukkle, Fekete Kefe, Taxidermia) munkája, az ő hármasuk egy olyan képi világot hozott létre, ami a magyar filmben eddig ismeretlen volt. Bár nemzetközi szinten is nehéz akármihez hasonlítani a rendezést, nehéz elvonatkoztatni attól a többször hangoztatott ténytől, hogy Wes Anderson munkássága nagy hatással volt Zomboráczra, ami leginkább abban a jelenetben mutatkozik meg, amikor a gyerekek egy karácsonyi színdarabot adnak elő – igaz, az Okostojásban látott Apokalipszis, most!-adaptáció helyett itt csak egy félrecsúszott betlehemest látunk.
Nagyot bukhatott volna a jól kitalált sztori egy túljátszott főszereplőn, de szerencsére Zomborácz szeret amatőrökkel dolgozni, és az első-, elmondása szerint egyben utolsófilmes Kristóf Márton, aki saját bevallása szerint szintén szorongó típus, olyan görcsmentesen tette magáévá Mózes szerepét, hogy öröm nézni. Gálffi László karaktere a maga némaságában sem volt olyan könnyű eset, szellemként először nincs tisztában, hogy mi is történt vele, de a tapasztalt színész nagyon szépen jeleníti meg a folyamatos ráébredést. Felüdülést jelent még a szintén első nagyjátékfilmjében szereplő Petrik Andrea, akinek annak ellenére bájos a jelenléte. hogy karaktere könnyen ellenszenvet válthat ki a nézőből. A legzseniálisabb komikus jelenetek viszont – Anger Zsolt szokás szerint hibátlan játéka mellett – a Csákányi Eszter-Gyabronka József duó történetszálához köthetők, az esperes sportlövői pályafutásával, megrendült hitével és a nagynéni lázas hódító hadműveletével együtt.
Ami viszont száz százalékig a közepesnél jobban sikerült filmalapos alkotások fölé helyezi a filmet, az az, hogy végre olyan jeleneteket láthatunk, amelyek közönségre gyakorolt hatása nemcsak a moziterem és a parkoló/megálló közti útig terjed, hanem bizonyára hosszú időre is beleégnek az agyunkba. Külön öröm, hogy az előzetesben csak nagyon kevés ilyet lőttek el (a felszállni nem hajlandó fehér galamb, vagy a meztelenül gyertyát gyújtogató rituálé lehet ismerős), ezért mi sem szeretnénk rontani a moziélményt, legyen elég annyi, hogy Anger Zsoltra ezután sosem fogunk már ugyanúgy nézni, és az is tuti, hogy a Heaven is a Place on Earth dallamaihoz ezentúl automatikusan a felajzott Csákányi Eszter látványát fogjuk párosítani.
Az Utóélet szeptember 11-től látható a magyar mozikban, a Vertigo Média forgalmazásában.
