Megdöbbentő Bajor Imre halálhíre, még úgy is, hogy január óta köztudottan súlyos betegségben szenvedett. A komikus színészre a legemlékezetesebb jeleneteivel, szerepléseivel emlékezünk.
A felejthetetlen Ede bácsi és a Tóth Ottó-geg:
Az Egy szoknya, egy nadrágban egy kádjelenete van Mucsi Zoltánnal és Scherer Péterrel:
A Szomszédokban Oli urat játszotta, az első magyar metroszexuális férfit (sosem lett kimondva, hogy meleg fodrászt alakít):
A Pasikban Hernádi és Gálvölgyi mellett játszott, a Jucus-Pali párosból ő volt a régi férj. Megtaláltuk az első részt teljes egészében:
Az utolsó játékfilmjének, a 2009-es Szuperboyznak az előzetese:
A Képvadászok a karrierje legelején készült, 1986-ban:
Bajor Imre Kernnel és Koltaival a Fábry-showban:
A Banánhéjba is meghívta Bagi-Nacsa:
És itt, amikor 12 percen keresztül szívatják a Heti Hetesben, még 2011-ben:
Ötvenhét éves korában hunyt el Bajor Imre. A színészt szerdán 9 óra 45 perckor a kórházban érte a halál, temetéséről később intézkednek – mondta Hegedűs László, a család ügyvédje. Bajor Imre régóta szenvedett daganatos megbetegedésben. A színész tavasszal Kínába utazott, hogy egy ősi módszerrel segítsenek rajta, azonban néhány kezelés után megszakították a kúrát. Megoperálását az orvosok nem merték elvállalni, mert olyan veszélyes helyen volt az agyában lévő tumor, hogy az eltávolítása rendkívül nagy kockázattal járt volna.