Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Keresztény fiatalok és felszabadult hippik idén egymás szomszédságában fesztiváloztak, hála a dicsőítő CrossSound és a pszichedelikus Ozora bravúros, térben és időben való egybeesésének. Mennyire menő a jámborság? Milyen az Istennek tetsző drog? És mit keres Jézus Ozorán? Szürreális körúton jártunk.
Nem csak Magyarországon, de a világon is kevés olyan végletes ellentétpárt találunk, mint ami a hétvégén egymástól alig 20 percnyi autózásra megvalósult: egy kényszerképzetektől terhes pszichedelikus, és egy Isten dicsőítésére építő keresztény fesztivál. Fejér megyében többnapos átfedéssel tartották a dádpusztai Ozora Fesztivált és a vajtai Zichy kastély parkját elfoglaló hochkeresztény CrossSoundot.
A szervezők részéről a szándékosság nagyjából kizárható, egymásról szinte nem is tudva, teljesen függetlenül egymásról sikerült így időzíteni az eseményeket, melynek köszönhetően lényegében csak akarás kérdése volt, hogy egy derekas dicsőítés után átsuhan-e az ember trance-Woodstockba, vagy sem. Mivel az Ozora egy évtizede futó, nemzetközi hírű fesztivál, a CrossSound pedig egy nyugatabbra már elterjedt széria első magyarországi nekifutása, az infrastruktúra, látogatószám és kalkulált bevétel összehasonlítása jobbára értelmetlen. Az 1999-ben debütáló, majd néhány év szünetet követően 2004-ben a mai szervezőgárdával visszatérő dádpusztai Ozora fesztivál mára Európa első számú pszichedelikus fesztiváljává nőtte ki magát: 25 ezres látogatószámmal a térség legnagyobb alkalmi rendezvénye, a résztvevők több mint nyolcvan százaléka külföldi. Ozora harminc hektáros magánterületen, 12 kiépített helyszínnel, hatalmas színpadokkal és az óriásszobroktól kezdve a foszforeszkáló erdőig a legkülönfélébb vizuális mutatványokkal kápráztatja el a leginkább a hatvanas évek végén indult hippimozgalomra hajazó közönségét.
Ezzel szemben alig pár hektáron, legfeljebb néhány ezres látogatószámmal rendezték meg idén az első magyarországi CrossSound fesztivált. A felekezetfüggetlen keresztény rendezvény egy, nyugatabbra már jól futó széria átvétele, melynek lényege, hogy erkölcsileg kifogásolhatatlan háziparancsolatokkal operálva biztosítson igényes és istenközeli nyári szórakozást a vallásos ifjúságnak.
A polgári családban szocializálódott ember fejéből óhatatlanul előbukik néhány, előítéletekre és az egyházba vetett hit kollektív megingására visszavezethető vicces, illetve nagyon nem vicces rémkép: önmegtartóztatás, szabadon? De mi történhet egy ifjúsági fesztiválon, mely fennen hirdeti egyrészt, hogy keresztény, másrészt, hogy ottalvós? A válasz lesújtó: semmi.
A CrossSound legnagyobb előnye más keresztes fesztiválokkal szemben a felekezettől való függetlenség, ami a hívők szemében lehet egyszerre hívogató és elrémisztő is. Amíg a katolikusok, reformátusok saját rendezvényeikre kifejezetten saját nyájukat várják, a Zichy kastély parkjának virágágyásai közt hitgyülekezetesek, golgota hívők, mormonok közösen kutathattak Jézus után. A függetlenségből kifolyólag ráadásul a CrossSound stábja egyik nagy magyar felekezet kasszájához sem kapott kulcsot.
Nagyot lök a fesztivál nívóján a tény, hogy egyetlen – így legnagyobb – színpadára az akusztikus gitárral felszerelt, ministránsfiúkból álló együttesek mellett a szervezőknek sikerült olyan nemzetközi nagyágyúkat is leszervezni, mint például a dicsőitő dalokból remixeket készítő, norvég Jesus Loves Electro. Erre pedig csak azoknak nem jött el a reveláció, aki még megkeresztelve sincs.
Azonban mivel akadnak olyanok is, akik a Szigetre sem a Prodigy hagyományos éves fellépése miatt vásárolnak napijegyet, hanem azért, mert egyszerűen jól éreznék magukat úgy, ahogy az a fesztiválevolúció során kialakult: gondtalanul, fesztelenül és mocskosan. Hogyan lehet azonban gondtalan, fesztelen és mocskos az ember ott, ahol házirendbe foglalva integet a teljes alkohol-drog- és szextilalom?
Jámboran. Azt, hogy ezt a szelídséget ki mímeli és ki éli meg, persze az egyszeri látogatónak nem tiszte eldönteni, mégis az impressziók alapján a CrossSound kísértetiesen hasonlít egy túlkoros cserkésztáborra, az udvariassági közösség felszínes örömével, a fanatikus harmincas szakaszvezetőkkel és minden bizonnyal a lámpaoltás utáni szerelmetes és kevésbé szerelmetes túlkapásokkal együtt.
Mindez azonban nem von le annak értékéből, hogy a széles minőségi skálán mozgó keresztényrock-formációk aláfestésére érzékeny, zömmel huszonöt év alatti fesztiválozók között egy véresszájú, neoinkvizicionalista, tettleges kereszténnyel sem találkoztunk. Persze, akad, aki imádkozik a jó időért, és, ha óvatlanok vagyunk kéretlenül is hozzájuthatunk egy Pálferi életbölcseletét hordozó cédulához. Sőt, a magyar populációért aggódó kerítők Három királylány, Három királyfi boronálómozgalma is beveti magát, azonban határozottan üdítő élmény olyan vallásos rendezvényre tévedni, ahol senki sem tesztelgeti szúrópróbaszerűen, valóban rajongunk-e Istenért. A CrossSound fesztiválozói úgy tűnik, valóban bárkit szívesen maguk közé fogadnak, egészen addig, amíg az betartja a házigazda hatályos szabályait.
Nagyjából ugyanez élteti Közép-Európai leghíresebb pszichedelikus fesztiválját is, még a Hír Tv kultikus spicliskedésén is túllendülve. Az Ozora jelen formájában egy évtizede fut, az egy hét együttléten jócskán túlmutatva válik évről évre a kontinens neohippi gócpontjává. Mivel emez egy nemzetközi hírű fesztivál, a CrossSound pedig egy nyugatabbra már elterjedt széria első magyarországi nekifutása, az infrastruktúra, látogatószám és kalkulált bevétel összehasonlítása értelmetlen, ám a különböző stációban lévő rendezvények a köztudatban egészen más ütközethez adták a nevüket. A kőbányai zöldségesnél elfogyasztott reggeli sör után úgy is fogalmazhatnánk: a sátán és isten hadai csaptak össze a hétvégén Fejérben.
Igen, Ozorán valóban engedélyezett az alkoholfogyasztás és a koedukált sátrazást jegygyűrűhöz kötő parancsolat sincs érvényben, ám a közhiedelmekkel ellentétben egy dádpusztai kiruccanás mégsem végződik törvényszerűen egy robogó mentőautóban, a spirituális féregjáratok kényszerű feltérképezésével.
Akármennyire is fáj, a fejekben lévő ozorai köd kiváltó oka, hogy a magyar lakosság nehezen, de leginkább sehogy nem tud dűlőre jutni abban a kérdésben, miszerint a rögvalóságból való egyhetes kiszakadás vajon egy megszokott értékrend megtagadását vagy éppenséggel egy új befogadását jelenti. Bár ez csupán hit és habitus kérdése, egy dolog bizonyos: a másik elfogadásán túl kevés emberibb érdem akad. Mindezek fényében jogos kérdés, hogy valóban kibékíthetetlen ellentétet jelent-e kettő: vagy a bigott keresztény és a drogos hippi csak két olyan sztereotípia, amivel csodával határos módon épp magyar földön sikerült leszámolni az elmúlt napokban? A CrossSound ifjú bárányainak és Ozora fesztiválozóinak mindenesetre a hétvégén nagyjából ugyanakkora az esélyük volt arra, hogy a nagyszínpad előtt találkozzanak Jézussal.
