2014. július. 25. 14:36 MTI Utolsó frissítés: 2014. július. 25. 14:34 Kult

Visszakerült helyére az egri Dobó-szobor

Stróbl Alajos 1907-ben felállított, a várvédő Dobó Istvánnak emléket állító 2,5 tonnás kompozícióját februárban szállították el restaurálni, ma visszaemelték a helyére.

Péntek délelőtt visszaemelték eredeti helyére Dobó István felújított szobrát az egri Dobó téren. Schütz Zoltán restaurátor az MTI-nek felidézte: Stróbl Alajos 1907-ben felállított, a várvédő Dobó Istvánnak emléket állító 2,5 tonnás kompozícióját februárban szállították el restaurálni.

Első lépésként homokfújással letisztították a szobor oxidált felületét, majd a sérült részeket hagyományos, poncolásos módszerrel kijavították, az átcsiszolást követően pedig kénmájjal patinázták a műalkotást. Megerősítették a szobor kisebb részeit tartó rögzítéseket, és gondoskodtak a csapadékvíz elvezetéséről is.

Schütz Zoltán elmondta: elkészültek a korábban szintén a Dobó tér állt másik szoborcsoport, Kisfaludi Strobl Zsigmond 1967-ben felállított, Végvári vitézek elnevezésű alkotásának felújításával is. Ez a kompozíció azonban nem a megújuló Dobó térre kerül majd vissza, hanem az annak szomszédságában kialakítandó Végvári Vitézek terén fogják felállítani.

Az Egri Városfejlesztési Kft.-től kapott tájékoztatás szerint a két szoborcsoportot a történelmi belváros mintegy 5,5 milliárd forintos, jelenleg is zajló rehabilitációs programjának részeként újították fel. A restaurálás összköltsége közel 35 millió forint volt.

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 10. 13:00

Fidesz–Mi Hazánk-meccs lett a tolnai időköziből – riport a körzetből, ahol a Tisza nem indított jelöltet

A Mi Hazánk futhat be második helyre a Fidesz jelöltje mögött az időközi választáson Tolna megyében, amelyet Potápi Árpád halála miatt tartanak a hétvégén. A baráti polgármesterektől állítólag 60 százalékos Fidesz-győzelmet várnak el, a dombóvári Tisza-szimpatizánsok pedig rájöttek, hogyan lehet annak ellenére izgalmas a vasárnapi választás, hogy a Tisza nem indított jelöltet. Riport Tolnából.