Alig lesz látható itthon a nyár egyik legnagyobb mozifilmje
Nem tudott megállapodni a legnagyobb hazai mozihálózat A majmok bolygója: Forradalom forgalmazójával, ezért az amerikai box office-t uraló filmet egyelőre csak elvétve találjuk a kisebb mozik műsorában.
A Magyarországon 176 mozit üzemeltető Cinema City nem mutatja be az Amerikában már 80 millió dolláros bevételnél tartó A majmok bolygója: Forradalom című filmet, mivel nem tudott megállapodni a film hazai forgalmazójával, az InterCommal - írja az Origo.
A döntés azért is meglepő, mert a film első része része három évvel ezelőtt elég tisztességes eredménnyel futott Magyarországon, körülbelül 65 ezren látták moziban. Az e héten mozikba kerülő második felvonás rendkívüli kritikai hátszéllel érkezik hazánkba, de a jól megszokott multiplexek helyett más helyeken kell keresni őket.
Buda Andrea, a Cinema City marketing és PR-igazgatója azt is elmondta az Origónak, hogy mivel mindig egy hétre előre kötik a szerződéseket a forgalmazókkal, nem elképzelhetetlen, hogy jövő héttől már náluk is látható lesz a film. Egyelőre öt moziban láthatjuk A majmok bolygója 2-t Budapesten: a Corvinban, a Pólusban, a MiMozink Óbudában, a Lurdyban és a Sugárban.