Elhunyt az első hollywoodi fekete éneklő cowboy
Százéves korában elhunyt a hollywoodi filmek első fekete éneklő cowboya, Herb Jeffries, aki később Duke Ellington zenekarának több lemezén is közreműködött.
Herb Jeffries vasárnap hunyt el egy Los Angeles-i kórházban szívelégtelenségben.
A színész a harmincas években öt kis költségvetésű, csak afroamerikai színészekkel forgatott westernben, köztük a Harlem on the Prairie és a The Bronze Buckaroo című filmekben alakította a fehér Stetson kalapot viselő jófiút – írta a The Hollywood Reporter.
Jeffries a The Terror of Tiny Town című, alacsony növésű sztárokkal forgatott westernből kapta az ötletet a kizárólag afroamerikai szereposztású westernhez. Az ír anyától és vegyes etnikumú apától származó színész a filmhez a saját dalait is megírta. Lovagolni még tejtermelő nagyapja észak-michigani farmján tanult meg.
A háborúban az amerikai hadseregben szolgált, majd az ötvenes évek elején Franciaországba költözött és éjszakai bárokat nyitott.
1957-ben ismét a kamera elé állt és a Calypso Joe című romantikus drámában énekest alakított Angie Dickinson oldalán, a hatvanas évektől pedig egyebek mellett a Jeannie, a háziszellem és a Hawaii Five-O tévésorozatban szerepelt.
A bársonyos hangú bariton énekesként is szép karriert futott be: Duke Ellington bandájával olyan sikerszámokat adott elő, mint a Flamingo, az In My Solitude és az I Got It Bad and That Ain't Good.
1995-ben klasszikus westerndalokból adott ki albumot, amelyet a közönség meleg fogadtatásban részesített.